Kerthelység

2010. máj 31.

Körkép a Zimándyból

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Közeledik a tanév vége. Gyerekek és pedagógusok még egy utolsó nagy nekiveselkedéssel igyekeznek befejezni az ez évre előírt anyagot. Még néhány hét és itt a vakáció! Addig is nagyon sok még a tennivaló. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb feladata a beiratkozás volt. Erről kérdeztük Palkóné Szabó Gabriella igazgató asszonyt, önkormányzatunk Oktatási, Kulturális és Sportbizottságának elnökét.

– Az elmúlt években óriási volt a túljelentkezés minden törökbálinti oktatási intézményben. Az idén mi a helyzet?
– A túljelentkezés most is jellemző, bár az arányok valamelyest eltolódtak. A Bálint Márton Általános és Középiskola épületében második éve működik a Bóbita Óvoda iskola-előkészítő csoportja. Az ide járó óvodások már jól ismerik a környezetet. Az iskola udvarán játszanak, ebédlőjében ebédelnek, tornatermében tornáznak. Természetes és érthető, hogy a szülők szívesen hagyják a már ismert közegben gyermeküket. Talán még vonzóbb szempont a szülők számára, hogy megkezdődött az iskola új tagintézményének építése, és remény van rá, hogy jövő szeptemberben megnyitja kapuit az új épület. Mindezeknek köszönhető, hogy az idén a Zimándyba kevesebben jelentkeztek, mint a korábbi években.
– Az igazgató és a tantestület számára ez megkönnyebbülést jelent, vagy inkább szomorkodásra ad okot?
– Talán mindkettő egyszerre. A mi iskolánk egy régi, patinás épületben működik, amelyet nagyon szeretünk. Utánozhatatlan hangulatát pont ennek köszönheti. Az önkormányzat támogatásával folyamatosan fejlesztettük, szépítettük. Modern infokommunikációs eszközökkel az oktatás és a módszertan területén minden igényt kielégítően jól felszerelt, akadálymentesített az intézményünk.  A képviselő-testület döntése alapján a 2010–2011-es tanévben a Bálint Márton iskola négy, a Zimándy pedig három osztályt indíthat. Ez azt jelenti, hogy egy osztálynyival kevesebb gyerek kezdi majd nálunk az első iskolaévet. A testületi döntés szerint az osztálylétszámokat 24 főben maximálták. Könnyebbséget jelent, ha csökken a túlzsúfoltság, hiszen az elmúlt években – a tanulólétszám folyamatos növekedése miatt – minden lehetséges teret tanteremmé alakíttattunk.  Szomorkodásra nincs okunk, a mindennapok során folyamatosan érezzük a szülők támogatását, bizalmát.
– Tényleg ennyire fontos a szülőknek az épület? Nem tanítót keresnek és választanak, amikor a gyermekük iskolába megy?
– Az újdonság ereje nagy. Amikor a Nyitnikék Óvoda megnyitott, mindenki oda szerette volna vinni gyermekét. Most a Bóbita Óvoda kapott új épületet, az idei beiratkozásnál a szülők körében ez volt a legnépszerűbb. Hasonlóan működik ez az iskoláknál is. Abban egyetértünk, fontos, hogy a gyermekünk egyéniségének megfelelő tanítót válasszunk. A gyermek iskolához, tanuláshoz való viszonyát alapvetően meghatározza a későbbi iskolaévekre is a tanító személyisége, szakmai felkészültsége.
– Tavaly több nyertes zimándys pályázatról is beszámoltunk olvasóinknak. Mi a helyzet ezen a téren?
– Természetesen az idén is pályáztunk. Tavaly nagyszabású számítástechnikai beruházást sikerült megvalósítanunk pályázati pénzből. Ebben az évben két jelentősebbet emelnék ki, a Tempus Közalapítvány Comenius „Iskolai együttműködések” programját és a TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Program) 6.1.2 pályázatát. Előbbi keretében négy ország tanulóinak együttműködése, közös munkája révén szeretnénk egy háromnyelvű naptárat készíteni, amelynek témája a nemzetek gasztronómiája és hagyományai.
Utóbbit „Fitten, frissen, egészségesen a Zimándyban” címmel adtuk be. Közel 10 millió forintra pályáztunk, amit ha elnyerünk, egy éven keresztül az egészséges életmódra nevelésre és a mozgás megszerettetésére fordíthatjuk.
– Mikor kaptak hírt először a pályázatról?
– A pályázati anyagot november második felében adtuk le, jelenleg még nem kaptunk értesítést az elbírálásról, bár a tervezetben leírtak szerint már májusban indultak volna a programok.
– Milyen programokat terveztek?
– Terveztünk például egy „bio” főzőtábort, ahol a nagyobbak az egészséges ételek elkészítését tanulhatják meg, egy nomád tábort, ahol kipróbálhatják, hogyan lehet boldogulni a természetben a XXI. század modern eszközei nélkül. A jövő évi Zimándy-napot a Tatai-tó körüli futással szeretnénk színesíteni. A szülők aktív részvételére is számítunk a sportprogramokon. Biokertészetet és -piacot szeretnénk meglátogatni tanulóinkkal.
– Amennyiben nem nyernek a pályázaton, a programok elmaradnak?
– A legtöbb programot pályázati pénz nélkül nem tudjuk megvalósítani, de bizonyára lesznek olyan elemei, amelyek részei lesznek a következő évi munkatervünknek, mivel iskolánk tagja az ökoiskolai hálózatnak.
– Ha jól tudom, nagyrészt lezajlottak már a különböző tanulmányi versenyek. Melyekre a legbüszkébb?
–  Tanulóink szép számmal vettek részt területi, megyei versenyeken, sőt van, aki az országos döntőbe is bejutott. A teljesség igénye nélkül kiemelném azokat a versenyeket, ahol évek óta eredményesen szerepelnek tanulóink, ilyen a Bendegúz Országos Anyanyelvi Verseny, a területi és megyei vers- és prózamondó verseny, a Zrínyi Ilona Matematika Verseny és a helyi, törökbálinti Volf György Anyanyelvi Verseny. Kollégáim szerint nagyon jó érzés volt zimándys pedagógusnak és diáknak lenni akkor, amikor a megyei versenyeken szinte valamennyi kategóriában az első három helyezett között hangzott el a zimándys diákok neve!
– Terveznek nyári programokat a tanulóknak?
– Igen, sokféle lehetőség közül választhatnak a gyerekek. Hagyományosan megszervezzük a nomád, az üdülő, a néptánc és a kézműves táborunkat. Az idén második alkalommal „Csudajáték” táborba is jelentkezhetnek tanulóink.
– Kollégáiknak és tanítványaiknak eredményes tanévzárást kívánok!
– Köszönöm szépen.

Ny.E.


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!