Most a legforróbb a nyár. Ez a kellemes esti kerti mulatságok ideje. A te születésnapodon is a kabócák szolgáltatják a zenét? Akkor  egy igazi Oroszlán vagy (július 23. –augusztus 23.)! Aki ebben a jegyben született, igazi vezéregyéniség. Jóságos, igazságos és melegszívű, mert így illik egy uralkodóhoz. Néha azonban ha az oroszlán már jobban szereti saját magát, mint a népét, akkor bizony jaj azoknak, akinek a közelében kell élniük…

Gáspár

Augusztus pirosra festette a madárberkenye bogyóit. A gyerekek, Juli, Bori és Gazsi már fürdéshez készülődtek, amikor éles csengőberregés hasított a ház csendjébe.
– Ki lehet az ilyenkor? – kérdezte Anya csodálkozva. Egy idegen embert pillantottak meg a kapuban. Nagyon öregnek látszott.
– Jó estét! – hallották meg reszelős, de határozott hangját. – Öreg vándor ember vagyok, és itt, a maguk kapujában ért az este. Megszánnának egy tányér levessel? Apa és Anya kérdőn néztek egymásra, de végül beinvitálták. Az öreg lassan, komótosan megvacsorázott, majd búcsúzni készült.
– Ne siessen annyira Bátyám! Jöjjön, igyon velünk egy pohárka bort! A kerti tűzhelyen még pislákolt egy kis parázs, leültek mellé. A vándor tűnődve nézett a vörös fénybe.
– Bizony hamarosan jólesik majd esténként tüzet gyújtani. Lassan eljár ez a nyár is… Tudják, volt idő, amikor minden este ilyen tüzet gyújtottunk – szólt csendesen, és a hangja nagyon távolinak tűnt. – Csak az mindig nagyobb volt, és sok ember ült körülötte…
– Vándorló nép a miénk… A nagy szekereken minden elfér, amire az emberfiának szüksége lehet. Ha találtunk egy szép tisztást, hát letáboroztunk. Tudják, lovakat tenyésztettünk, s szépen meg is éltünk belőle. A cigánytábor ura és parancsolója a vajda volt. Nagyszerű ember volt a mi vajdánk. Ereje mint a bikáé, esze a rókáé.
Volt egy fia, Gáspár, aki erőben, ügyességben talán még túl is tett az apján, de bizony kevély volt és elbizakodott.
Egy forró augusztusi délutánon a tábor nagy vigasságra  készülődött. Aznap este ünnepelték a vajdának és fiának a születésnapját. Harminc év különbséggel, ugyanazon a napon születtek. De az ünneplésből halotti tor lett, s az egybegyűltek egy emberként gyászolták a vajdát, akinek az ötvenedik születése napján egyszer csak megállt a szíve.
Nagy volt a bánat, de az élet folyt tovább. Rövid tanácskozás után Gáspárt választották vajdának. Vezetése alatt a lótenyésztés tovább virágzott, s a tábor gazdagabban élt, mint azelőtt bármikor. Az emberek azonban mégsem szerették, s ami nagyobb baj volt, nem is tisztelték. Gáspár önző volt és elbizakodott. Nem lehetett biztonságban tőle egyetlen leány sem a táborban, sem azon kívül.
Amikor a vajda megnősült, mindenki azt remélte, hogy talán majd javul a helyzet, s valóban. A gyönyörű asszony, aki ráadásul kedves és okos is volt, egy időre megzabolázta Gáspár nyughatatlan természetét. Született két kicsi fiuk is, és az apa boldog volt és büszke. Úgy látszott, minden jóra fordul.
Aztán egy esős délutánon egy idegen család érkezett a táborba. Más vidékről való cigányok voltak, még a szavukat is alig lehetett érteni. A vajda megengedte hogy letáborozzanak, mert a szeme megakadt az idegenek lányán. Nyúlánk termetével kimagaslott a többi asszony közül, fényes fekete haja a derekát verte. Járása akár egy nemes lóé. A legkülönösebb azonban mégis a szeme volt. A cigányok szeme rendszerint feketén csillog, akár a frissen fejtett kőszén, de ennek a lánynak a szeme kék volt. Tiszta, szinte átlátszó kék, mint amikor az ember egy feneketlen tengerszem mély vizébe néz… Hátborzongatóan gyönyörű volt, s a férfiak csodájára is jártak. De az asszonyok elkerülték, s a legöregebb vénség a faluban rikácsolva jajgatta:
– Nézzétek csak a jégszeműt! Meglátjátok, bajt hoz a táborunkra! – A vajda azonban nem törődött a vénség károgásával. Letáborozott hát a család, és a néhány napból, amit maradni szándékoztak, hetek, majd hónapok lettek.Gáspár eközben egyre kiállhatatlanabb és ingerlékenyebb lett. Hiába udvarolt ugyanis a gyönyörű lánynak, az mindig valahogy kisiklott a kezei közül. A lány pedig csak csalogatta egyre, s az utolsó pillanatban mindig elrebbent. Aztán egy este, amikor – mint már annyiszor – részegen könyörgött a lánynak, az nyíltan megmondta neki, hogy csakis akkor lesz az övé, ha megszabadul a feleségétől és a gyerekeitől, és őt veszi el feleségül. A vajda először megrettent ezektől a szörnyű szavaktól, de aztán újra belenézett azokba a mélykék szemekbe, és tudta, hogy megteszi. Szinte önkívületben indult a sátra felé, kezében a tőrével…
Családja összebújva aludt a pislákoló tűz körül. Szeme nagyobbik fiára tévedt. A négyéves kisfiú ébren volt, és pontosan a szemébe nézett. Tekintete mély volt és nyugodt. Nem volt benne félelem, sem harag. A vajda csak állt, felemelt kézzel, és nem tudott mozdulni. Hallotta a fiát, ahogyan hozzá szólt, pedig annak ajka meg sem mozdult.
– Látlak, de nem félek tőled. Meg akarsz ölni engem, a fiadat, testvéreimet és anyámat, hogy belemerülhess annak a mély tónak a vizébe? Itt egy másik tó. Ennek a vize fekete, mint az éj. Ebben van a te helyed… A következő pillanatban a gyermek lecsukta a szemét. Gáspár pedig érezte, ahogyan láthatatlan erők ragadják meg, és egy fekete örvény húzza magával, feltartóztathatatlanul. Összerogyott és eszméletlenül terült el a földön.
Nem tudni, meddig feküdt ott mozdulatlan, kábult álomba merülve, de amikor felébredt, a tisztás üres volt körülötte. Eltűnt a tábor! Csak az elhamvadt tüzek nyoma és a sátrak helyén a letaposott fű mutatta, hogy valóban itt állt.
Néhány napig még ott bolyongott a tábor körül, aztán elindult… Sohasem látta viszont a családját, de még a népe közül se találkozott soha senkivel. Azóta is ott bolyong a végtelen, suttogó fenyvesek között. Azt mondják, távoli országokba is eljutott, mindenütt a családját kereste, de hiába…

Benne jártak már az éjszakában, amikor az öreg vándor a mese végére ért. Aztán minden elcsendesedett. Még éppen csak világosodott, amikor Juli felébredt. Egy alig hallható kattanás jelezte, hogy becsukódott a kertkapu. Gyorsan az ablakhoz szaladt, és még látta az utca végén dülöngélni a nagy subát. Hajnaladott, és a  csillagok fénye már kezdett fakulni, de azért még jól ki lehetett venni azt a néhány fénylő pontot… az Ororszlán csillagképét.