Vágó Szilvia műveiből nyílt kiállítás a Falumúzeumban. A fiatal képzőművész bár nemrégiben elköltözött településünkről a fővárosba, a mai napig törökbálintinak tartja magát. Újságunknak a kiállítás anyagáról, Finnországról és tárgyai funkcionalitásáról mesélt.

– Hogyan találtál rá az iparművészetekre, ezen belül is a szilikátokra, hiszen amennyire ismerem a családodat, nincs köztük művész ember.
– Én vagyok a családban az úttörő, aki először választotta ezt a szakmát. Támogatnak a döntésemben, szeretik, amit csinálok és érdekli is őket.
– Hogyan kezdődött?
– Valahogy minden jött magától. Nem gondolkodtam azon, hogy hivatásszerűen fogok ezzel foglalkozni, bár mindig érdekelt a tárgyalkotás. Gimnáziumban barátnőimmel elkezdtünk rajzszakkörre járni, majd a gimi végén az Iparművészeti Egyetemre jelentkeztem, szilikát szakra. Az intézmény azóta felvette a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem nevet. Nagyon intenzív és fontos öt év volt, amit ott töltöttem. Sok mindent tanultam, nagyon sok helyen jártam.
– Egyből felvettek?
– Nem, negyedikre, de ez teljesen normális. Szakirányonként évente négy embert vesznek fel, így volt olyan évfolyamtársam is, akit csak hatodikra.
– Rajzszakkörre jártál, mégis a szilikátoknál kötöttél ki.
– A rajz ennek a művészetnek is az alapja, hiszen amit el szeretnék készíteni, azt először le kell rajzolnom, tervet kell róla készítenem. Azonban mindig nagyon érdekelt, hogy konkrét háromdimenziós formákat teremtsek.
– Pontosan mi a végzettséged?
– A szilikátipari tervező tanszék kerámia szakirányára jártam és porcelánnal diplomáztam. A kerámia és a porcelán annyira közel vannak egymáshoz, hogy a mostani képzésben már nem is választják őket külön. Ezenkívül dolgoztam még üveggel is.
– Bemutatkozó írásodban olvastam más anyagokról is.
– A szilikát anyagokon (kerámián, porcelánon, üvegen) kívül még fával és kővel, fémmel dolgozom. Ezeket általában vegyítem a szilikát tárgyaimmal. Igaz, sokszor kell szakember segítségét kérnem a tárgyak létrehozásában, olyan esetekben, amikor speciális gépekre, eljárásokra van szükség. A kivitelezésből mindig kiveszem azt a részt, amit magam is el tudok végezni, hogy a létrehozott tárgyak valóban az én kezem munkái legyenek.
– Egyetemi éveid alatt Finnországban voltál ösztöndíjas. Mit csináltál ott? És milyen hatással volt rád az ország?
– Három hónapig voltam kint, ami egy nagyon tömény időszak volt. Szívesen maradtam volna még, hiszen ott ideálisak voltak a munkakörülmények, akkor dolgoztam a műhelyben, amikor akartam, szabad döntésem volt az anyagválasztásban, a kemencék indításában. Nagyon jól éreztem magam. Szép volt a tenger, a hó, a jég, az északi fény – az nagyon más világ. A kiállításra több Finnországban készített művemet is elhoztam.
– Diplomamunkád megtalálható a kiállításon?
– Igen, a diplomamunkám egy kávés- és hidegtálas készlet volt, amelyet Hollóházán a porcelángyárban készítettem. Öt hetet töltöttem ott.
– Végignézve a kiállítást, azt vettem észre, hogy több tárgyad nemcsak szép, de használati tárgynak is tökéletesen megfelel.
– A tárgyaim egy részét használatra készítem. Sokkal jobban örülök, ha valaki használja a kávéscsészémet vagy az aperitif készletemet, mint ha egy polcon díszeleg. Persze vannak dísztárgyaim is, ezeknek valóban a polcokon vagy a múzeumokban van a helyük.
– Készítettél egy játékot is Equalation névvel. Róla mit kell tudni?
– Ez egy szimbolikus értelmű tárgy, egy egyensúly játék, amelynek lényege, hogy a különböző súlyú tárgyakkal egy mérleghinta-elven működő alapot kell a két játékosnak kiegyensúlyozni. Itt nincs egy nyertes, a két játékos egymással játszik, nem pedig egymás ellen. Ha megvan az egyensúly, mindkettőjük nyer.
– Gondolkodsz még játéktervezésen?
– Gondolkodom, de ezenkívül még rengeteg minden máson is, de hogy melyik témához fogok a jövőben hozzányúlni, azt még nem döntöttem el.
– Említetted, hogy a játék szimbolikus értelmű, mennyire jellemző ez az egyéb tárgyaidra is?
– A nem funkcionális tárgyaimra jellemző, hoztam is belőlük a kiállításra. Ilyen például a Tövisgyűjtő, mely a rossz dolgokat szívja magába és emészti el, így szimbolizálja a megújulást. A Föld 474 nevű alkotásom egy több részből álló kompozíció, amelynek középső eleme a Föld, ami a család védelmét és nyugalmát jelenti a körülötte lévő hegyes, megtépázott elemekkel szemben, amelyek az embereket érő kellemetlen külső hatások.
– A tárgyaid között vannak egészen szigorúan geometrikusak és vannak nagyon lágy vonalúak is. Minek alapján derül ki, hogy melyik milyen lesz?
– Ezt mindig a cél határozza meg. Amelyik organikus, azt azért szeretem, mert végig a saját kezemmel mintázom meg, és a végleges forma is a kéz vonalait követi.  A geometrikus formákkal nagyon tiszta alakokat lehet létrehozni.
– A színek is elég változatosak. Melyek a kedvencek?
– Nagyon szeretem a fehéret, mert nagyon tiszta. Ezenkívül a földszíneket, valamint a kéket és a zöldet. A színeket én hozom létre saját receptjeim alapján. Szeretem a felületjátékokat is, amikor a tárgy felszíne nem annyira egységes.
– Arról még nem beszéltünk, hogyan kapcsolódsz Törökbálinthoz.
– Törökbálinton nőttem fel és még mindig törökbálintinak tartom magam, attól függetlenül, hogy jelenleg Pesterzsébeten élek. Nagyon szívesen jöttem ide kiállítani, az is volt többek között a cél, hogy régi ismerőseim lássák, amit az utóbbi időkben készítettem.
– Meddig látható a kiállításod?
– A kiállítás május végéig tekinthető meg, de aki lemarad róla, a honlapomon, a www.via.meanders.eu oldalon megtekintheti az alkotásaimat.