Kerthelység

2010. ápr 30.

Változtak a KRESZ-szabályok

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

A 289/2009 kormányrendelet 2010. január 1-jei hatállyal módosította a közúti közlekedésről szóló 1/1975 KPM-BM együttes rendeletet. A módosítás célja a közúti forgalom biztonságának javítása, a közúton közlekedő gyalogosokra, járművezetőkre vonatkozó szabályok megfogalmazásának pontosítása vagy kiegészítése, segítve ezzel az érintettek jogkövető magatartását és az ellenőrzési tevékenységet. A következőkben a teljesség igénye nélkül, kiemeljük a legfontosabb változásokat.

Kerékpárút: a tábla a kétkerekű kerékpárok közlekedésére kijelölt utat jelez; a segédmotoros rokkantkocsi, a gépi meghajtású kerekesszék és a kétkerekű segédmotoros kerékpár lakott területen kívül a kerékpárutat igénybe veheti, ha ezt jelzőtábla nem tiltja. A kerékpárúton más jármű közlekedése tilos.

Környezetvédelmi övezet (zóna): a jelzőtábla azt jelzi, hogy a Környezetvédelmi övezet (zóna) vége jelzőtábláig az úton (övezetben) a gépkocsik nem közlekedhetnek. A kiegészítő jelzőtábla jelzi azon környezetvédelmi igazolólaphoz tartozó – a hatósági jelzésen (rendszámtáblán) elhelyezett – matrica színét, amellyel rendelkező gépkocsira a behajtás tilalma vonatkozik. A behajtási tilalom alól az út kezelője felmentést adhat. A kiegészítő jelzőtáblán „Kivéve engedéllyel” felirat is elhelyezhető.”

Nyitott kerékpársáv a tábla a kerékpárosok egyirányú közlekedésére kijelölt kerékpársáv úttesten történő elhelyezkedését jelzi.

A nyitott kerékpársávot – amely a kerékpárosok közlekedésére kijelölt sáv – az úttesten felfestett fehér színű szaggatott vonal és kerékpárt mutató burkolati jel is jelzi. A nyitott kerékpársávot – az egy irányban vagy egymással szemben közlekedő járművek egymás mellett történő elhaladása ezt szükségessé teszi – más járművek is igénybe vehetik, az irányváltoztatásra vonatkozó szabályok megtartása mellett. A jobbra bekanyarodást a nyitott kerékpársávról kell végrehajtani. A kerékpáros balra bekanyarodásra történő felkészülés céljából vagy ha a nyitott kerékpársáv megszűnik, a nyitott kerékpársávot elhagyhatja.

A jelzőtáblák köre kiegészül a gyorsforgalmi utakon alkalmazott útirányjelző és útvonal-megerősítő jelzőtáblák képeivel, a megengedett sebességet meghatározó jelzőtáblák esetében lehetőség nyílik a jelzőtábla hatályának időjárási körülményekhez, járműtömeghez vagy időszakhoz történő korlátozására.
Az általános sebességhatárok 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegig egységessé válnak.
Az autóbusz-forgalmi sávon lehetőség nyílik a kétkerekű motorkerékpárok és a kétkerekű segédmotoros kerékpárok közlekedésére.
Előrehaladás az álló járművek mellett a kétkerekű motorkerékpárok és a kétkerekű segédmotoros kerékpárok, továbbá a kétkerekű kerékpárok esetében lehetővé válik.
A vasúti átjárók megközelítése esetében az általánosan érvényes és megadott kötelező sebességhatár megszűnik.
Hatósági jelzés nélküli gépjárművek a közúti közlekedésben nem vehetnek részt.
A gépkocsik elszállítására jogosultságot kapnak a közterület-felügyeletek is.
Az összeállításban segítségünkre volt

Brecsok Zsolt rendőr százados
Tags:


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!