Kerthelység

2008. júl 30.

Parlagfű-mentesítésért játszótér

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

A parlagfű Magyarország egyik legigénytelenebb, legagresszívebb és legelterjedtebb, egészségkárosodást okozó gyomnövénye. Törökbálint önkormányzata a növény elleni védekezésben a települések között mindig élen járt.

Már 1999-ben, mikor a parlagfűirtás még gyermekcipőben járt, megvásárolta azt a vegyszeres gyomirtó készüléket, amelyet a lakosság rendelkezésére is bocsátott, ezután nem sokkal pedig megalkotta a parlagfű-mentesítésről szóló rendeletét. Az önkormányzat nem csak a helyi rendeleti szabályozásra helyezett kiemelt hangsúlyt, hanem annak betartására és betartatására is. 2004-ben és 2005-ben olyan komoly büntetést szabott ki a rendeletet be nem tartókra, hogy azóta szemmel láthatóan csökkent a parlagfüves területek száma. Sajnos azonban meg kell jegyeznünk, hogy a településünktől nyugatabbra található önkormányzatok nem ennyire aktívak a gyomnövény irtásában, és az uralkodó szélirány miatt többek között Törökbálinton csapódik le a gyomnövény magja.
Bár a parlagfű irtására az utóbbi években már nem kellett ösztönözni, idén mégis több magánember és civil szervezeti tag fogott kaszát és gumikesztyűt, hogy még az előző évekhez képest is több parlagfüvet pusztítson el, ugyanis Pest Megye Önkormányzata a Tégy a parlagfű ellen! Közhasznú Alapítvánnyal négynapos parlagfű-mentesítési versenyt hirdetett, amelyen a legjobban teljesítő önkormányzat egy négymillió forint értékű játszóteret nyerhet. Ehhez a felhíváshoz csatlakozott Törökbálint önkormányzata és polgármesteri hivatala. Az irtásban több magánszemély, civil szervezet és egyesület is részt vett, közreműködött a  Lendvai Károly Férfikórus, a Vasút Utcaiak Egyesülete, a Falugazda csoport, a Törökbálinti Gazdakör, a Törökbálinti Horgász Egyesület, a Nyugdíjas Klub, a Hagyományőrző Tánccsoport, a Független Platform Egyesület, valamint a polgármesteri hivatal és a rendőrőrs dolgozói. A rekkenő hőségben 215 fő 723 munkaórában összesen 18 hektár területet vizsgált át és tisztított meg, remélve, hogy a lakosok is követik példájukat, így Törökbálinton egyre nagyobb terület lesz mentes a parlagfűtől. A polgármesteri hivatal köszönettel tartozik azoknak a résztvevőknek, akik szabadidejüket áldozták az allergiában szenvedőkért.

ng


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!