Kerthelység

2010. márc 31.

A jegyző válaszol

Írta: admin Kategória: Fogyasztó és állampolgár

A 2010. évi országgyűlési képviselő-választás főbb szabályai – II.

Dr. Sólyom László köztársasági elnök 2010. április 11. és 25. napjára kitűzte az országgyűlési képviselők választását. Ezzel kapcsolatosan az előző számban a 2010. április 11. napjára kitűzött országgyűlési képviselő-választás eljárási határidőinek és határnapjainak megállapításáról szóló 3/2010. (I. 22.) ÖM rendelet szabályai közül hívtam fel a figyelmet néhány fontos elemre. Most azonban néhány információt szeretnék közölni és egy-két tanácsot adni a választás napjára.

A cikk írásának napján (2010. március 13.) a következő képviselőjelöltek adtak le a választási bizottságnak elegendő számú ajánlószelvényt, és ezzel biztosították, hogy felkerülnek a szavazólapra:

Csenger-Zalán Zsolt        Fidesz
Keller László             MSZP
Pályi István            Jobbik

Néhány tanács a választás napjára
A választópolgárok számára a következő teendő nem más, mint elmenni szavazni. De hová? Ebben az értesítőn (kopogtatócédulán) lévő információ segíthet. Itt megtalálható, hogy Törökbálint hányas számú szavazókörébe tartozunk, a szavazókör száma mellett az is, hogy a névjegyzékben hányas sorszámmal szerepelünk. (Ezért célszerű az értesítőt magunkkal vinni a szavazáskor, mert ezek az információk nagyban segítik a szavazatszámláló bizottság munkáját.) Az értesítő ezenfelül tartalmazza a szavazókör pontos címét, a szavazás időpontját és néhány személyes adatunkat. Érdemes elolvasni a hátoldalára nyomtatott információkat, mert ezek is segítenek a szavazásban.
Újdonság az 1. számú választókerületben lakók számára (Tükörhegy és környéke), hogy a választókerületben két szavazókört kellett kialakítani. Ez az 1-es és a 11-es számú szavazókör. Ennek oka, hogy a szavazókörben lakók száma meghaladta az 1200 főt, így a törvény előírása alapján ketté kellett bontani. Ez egyébként semmiben sem befolyásolja a választókerületben lakókat, hiszen ugyanúgy és ugyanott kell szavazni (Walla óvoda, Baross Gábor utca 27.), csak annyi a különbség, hogy az óvodában két szavazatszámláló bizottság működik. Tehát kérem, hogy az értesítőn (kopogtatócédulán) nézzék meg jól, hogy Törökbálint hányas számú szavazókörébe tartoznak, és abba a szavazókörbe fáradjanak be szavazni.
Az igazolással szavazók a 7. számú szavazókörben (Bóbita Óvoda, Bajcsy-Zs. u. 48.) tudnak szavazni.

Szavazásnapi információk
A szavazatszámláló bizottság reggel 6.00 órakor kinyitja a szavazóhelyiséget, és 19.00 óráig lehet szavazni. Az elsőként szavazó állampolgár – aki nem lehet a szavazatszámláló bizottság tagja – jelenlétében a bizottság megvizsgálja, hogy az urnák üresek-e, majd az urnákat lezárják és lepecsételik. Ezt követően kitöltik az ellenőrző lapot, amely tartalmazza az elhelyezés időpontját, az elsőként szavazó választópolgár és a szavazatszámláló bizottság tagjainak aláírását. A három példányban kiállított ellenőrző lapot a két helyben maradó urnába és a mozgóurnába bedobják.
A szavazókörben a választópolgárok csak a szavazáshoz szükséges ideig tartózkodhatnak. A szavazatszámláló bizottság elnöke felelős a rend fenntartásáért.
Szavazni kizárólag személyesen, a választópolgár lakóhelye szerint kijelölt szavazóhelyiségben lehet. A szavazóhelyiségben az a választópolgár szavazhat, aki a névjegyzéken szerepel vagy abba a szavazatszámláló bizottság felvette.
Amennyiben a választópolgár pár nappal a választás előtt igényelt új személyi igazolványt, az okmányiroda által kiadott átvételt tanúsító adatlap másolatát el fogja fogadni a szavazatszámláló bizottság, mert a választópolgár az új személyazonosító igazolványt már megigényelte, de még nem kapta kézhez.

Személyazonosság és lakcím megállapítására alkalmas igazolványok:
– régi típusú igazolvány, amely mindkét adatot tartalmazza (személyi és lakcímadat),
– ha 2000. január 1. után új lakcímet létesített, akkor a régi típusú igazolvány mellett az új lakcímigazolvány is szükséges,
– új személyazonosító igazolvány és lakcímigazolvány,
– 2001. január 1. után kiállított vezetői engedély vagy sorkatona esetén katonai igazolvány és lakcímigazolvány,
– útlevél és lakcímigazolvány.

Hogyan szavazzunk? Mikor érvényes a szavazólap?
A leadott szavazat érvényességének két feltétele van:
– érvényes legyen a szavazólap – a szavazólap akkor érvényes, ha hivatalos, le van pecsételve, a törvényben meghatározottnál több szavazatot nem tartalmaz, illetve ha nem üres;
– érvényes legyen a szavazat – a szavazat akkor érvényes, ha nem kiesett jelöltre adták le, ha a szavazat a jelölt neve alatti, feletti vagy melletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonal, és az urna hitelesítve volt.
A szavazat érvényességét – ha az egyéb feltételeknek megfelel – nem érinti, ha a szavazólapon bármilyen megjegyzést tettek, a jelöltek sorrendjét megváltoztatták, a jelölt nevét kihúzták, illetve nevet hozzáírtak.

A mozgóurnával történő szavazás szabályai
A Választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 61. § (3) bekezdése alapján a mozgásában gátolt választópolgárt szavazásának lehetővé tétele érdekében – kérésére – a szavazatszámláló bizottság legalább két tagja mozgóurnával felkeresi.
A választójog alkotmányos alapjog, amelynek gyakorlását akkor is biztosítani kell, ha a választópolgár nem szerepel a választójogosultak névjegyzékében (a választójogosultak névjegyzékébe való felvétel deklaratív és nem konstitutív aktus).
A mozgóurnával történő szavazás egyes kérdéseiről szóló 12/2002. (IV. 2.) OVB állásfoglalásban az Országos Választási Bizottság azt az álláspontját fejtette ki, miszerint a mozgóurnával történő szavazás a szavazóhelyiségen kívül történő szavazás kivételes esete, és kizárólag csupán – a választások időpontjában – a mozgásában gátolt választópolgár szavazásának biztosítására szolgál. „A mozgóurnával történő szavazás végrehajtása a szavazóhelyiségben történő szavazás menetét semmilyen módon nem akadályozhatja. Nem jelent olyan rendkívüli eseményt, amely miatt a szavazás szüneteltetésének helye lenne, és nem eredményezheti a szavazatszámláló bizottság határozatképtelenségét.”

A fentiekben megpróbáltam röviden összefoglalni azokat a választással kapcsolatos kérdéseket, amelyek a választópolgárokat, önöket, olvasókat érdekelhetik, érinthetik. Ha a leírtakon kívül bármely kérdésben segíthetünk, keressenek fel a polgármesteri hivatalban akár engem, akár a választási iroda bármely tagját. Találkozunk 2010. április 11-én a szavazóhelyiségekben.

dr. Horti István
Törökbálint város jegyzője, HVI vezető



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!