M. Attila kijelentette, mert egyébként is rendkívül sok kijelentést tesz, hogy ha az MSZP kerül az áprilisi választásokat követően kormányzati pozícióba, akkor ilyen meg olyan jóléti, néptömeg-boldogító, problémamegoldó, némi részletezéssel: gyermekeket, fiatal felnőtteket, középkorúakat, nyugdíjasokat bearanyozó, ráadásul bankárilag teljesen kielégítő, plusz kedélyes uniós mosolyt fakasztó intézkedéseket fog bevezetni.

Hogy mikről is van igazán szó?
Mindegy.
M. Attila ugyanis a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje.
A magyar társadalom pedig (látszólag) már utolérte a sánta kutyát, jócskán lehagyva (látszólag) M. Pétert, Gy. Ferencet és B. Gordont. M. Attila pedig (látszólag) csak most fog sprintelni, neki tehát (látszólag) esélye sincs, hogy bicegő négylábú barátunk elé jusson, s valaki még higgyen a szavainak.
Csak emlékeztetőül pár dolog: a miniszterelnök-jelölt úr parlamenti szavazataival bizonyította, hogy egyetért mindenféle privatizációval, a 13. havi nyugdíj elvonásával, továbbá teljesen szükségtelennek tartja a nyugdíjreformot. Igaz ugyan – s ebben azért felfedezhetünk némi huncutságot –, hogy lelkesen voksolt arra a kormányprogramra, amely jelenleg is érvényben van, s előírja a nyugdíjrendszer átdolgozását. Ugyanakkor – s itt azért simítsuk meg a homlokunkat – aláírásgyűjtést kezdeményezett a nyugdíjak védelmében.
Persze igazából ezen sincs mit meglepődnünk, hiszen (szó szerinti idézet M. Attilától): „A szocialista párt becsületes emberek értékalapú közössége, és hinnie kell saját tisztességében.”
E nagyszerű mondat tartalmi jelentésének megfejtését az Olvasóra bíznám.
Amiért viszont értetlenkedve szemlélem fenti jelenségeket, az az, hogy kitől is kell megvédeni a nyugdíjakat? Miért kell ígérgető kijelentéseket tenni, ahelyett, hogy azonnali törvénykezéssel kezelnék az ügyeket? Áprilisig még hosszú az idő, addig sok olyan intézkedés bevezethető, amely valódi gyógyírt jelenthet az emberek problémáira.
Miért nem teszik?
Hát nem ők vannak még mindig kormányon?