A rózsáknak nincs tövise, csak tüskéje…
Törökbálint határában, a vasút és az autópálya között az egyik dűlőben földi édenkertként rejtőzködik a Magyar Rózsák Kertje. A kéthektárnyi terület a világhírű rózsanemesítő, Márk Gergely tulajdona, akinek nevét az idén beírták a Magyar Örökség-díjasok nagykönyvébe. A rozáriumnak az adja a különlegességét, hogy csak itt látható együtt az a hatszáz rózsafajta, amelyet Gergő bácsi nemesített.
A növények mindegyikének magyar nevet adott az atyjuk. Így a gyönyörű rózsák már nevükben is utalnak származási helyükre. Szakkönyveiből a rózsarajongók ezrei tanulták meg a nemes tüskés virágok gondozását. Nem árt tudni, hogy ellentétben a közmondással, miszerint: Nincsen rózsa tövis nélkül, a rózsának nincs tövise, csak tüskéje.
Gergő bácsi nyolcvanöt évesen naponta jár ki Törökbálintra a második kerületi Margit körúti otthonából, azt mondja, nincs ez messze, hiszen csak tizenkét kilométer. Életében rengeteget utazott már. A rózsákhoz vezető út állomásaira így emlékezik:
– Szüleim szegény emberek voltak, mivel hat hold földjük volt a Maros mentén, úgy döntöttek, tanuljam ki a kertészetet és gazdálkodjak a földeken. A történelem azonban közbeszólt. 1940-ben Bajára kerültem, ahol kertésznek tanultam és leérettségiztem. Időközben besoroztak és szerencsére Dániába vittek, ahol angol hadifogságba estem. Társaimmal együtt munkára jelentkeztem, ezért az angol királyi hadseregben az állomány tagjának tekintettek. Ellátmányként kaptunk szappant, fogkrémet, cigarettát és mazsolás kenyeret. Tanulságos volt számomra Dánia, ott már abban az időben szélerőművekkel termelték az áramot a gazdaságokban.
Budapestre 1946-ban tért vissza és beiratkozott az Agrártudományi Egyetemre. A tanulás mellett keményen dolgozott, hiszen akkor még nem adtak ösztöndíjat. Későbbi feleségével az egyetemen évfolyamtársak voltak, ő segítette a munka melletti tanulásban. 1950-től a Kertészeti Kutatóintézetben alkalmazták. Kutatóként rózsanemesítéssel, valamint gyógynövénytermesztéssel és -nemesítéssel foglalkozott.
Márk Gergely 1923-ban született Magyarrégenben. Édesapja Háromszékről, édesanyja Nyárádmentéről származott. Tizennégy évesen Marosvásárhelyre került kertészinasnak. 1940-ben költözött Bajára, ahol elvégezte a középfokú kertészeti tanintézetet. 1950-ben került a Kertészeti Kutatóintézetbe és 1981-ig, nyugdíjba vonulásáig ott dolgozott. Alapítója a budatétényi rozáriumnak, ahol 2700 rózsafajtát gyűjtött össze. Több mint 600 rózsafajtát nemesített. 2007. március 15-én a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztjével tüntették ki. Törökbálint díszpolgára. Nevét 2008-ban bejegyezték a Magyar Örökség-díjasok nagykönyvébe, mint világhírű rózsanemesítőt.
Budatétényben tíz kataszteri holdon létrehozta a rozáriumot. Az évek során 2700 rózsafajtát gyűjtött össze, az emberek zarándokhelyként jártak a Rózsakertbe. Az első rózsakiállítást 1959-ben rendezte, amire barátaival, Somogyi József szobrászművésszel és Forrai Gáborral, az operaház díszlettervezőjével maguk készítették metlachi masszából a virágtartókat. Az első évben hatezren látogattak el Téténybe, a rá következő esztendőben már húszezren gyönyörködtek a rózsákban.
– Sajnos ma már a kertnek csak egy kicsinyke darabja maradt meg, nyugdíjazásomat követően elhanyagolták, majd a ’90-es évek elején még az Expo megrendezése adott némi reményt a kert fennmaradására. Ám a politika forrongó katlanában a nemes ügyek semmibe vesztek. Pedig sokan lelkesen láttak hozzá a rózsakert felújításához. A kert nagyobbik felét az önkormányzati adók miatt – évi hatmillió forint – eladta a kutató vezetése.
A rózsa szerepe az egyes kultúrákban
A rózsa az emberiség történetében már a kezdetektől fogva igen fontos szerepet tölt be, számos költőt, írót, művészt megihletett, és rengeteg vers, mese, monda, költemény, festmény témájául szolgált.
• Már az ókori Indiában is igen megbecsült virág volt. Törvényt alkottak arról, hogy aki az uralkodónak rózsát ajándékoz, cserébe bármit kérhet. A templomok, valamint az uralkodók lakosztályának fontos dísze volt. Számos indiai mese szól arról, hogy Laksmi, a szépség istennője fakadó rózsabimbókból született. Ennek alapján lett a rózsa a keleti népek szent virága.
• Egy ókori perzsa monda szerint maga Allah jelölte ki a rózsát a virágok királynőjévé.
• A római kultúrában az erkölcsi tisztesség szimbólumaként a különleges cselekedeteket ezzel a virággal jutalmazták. Róma hanyatlásának idején a féktelen mulatozások, a gyönyör és a vad orgiák virága lett. A vendégségeken, a hosszan tartó vad mulatozásokon, valamint az előkelőségek kihajózásának alkalmával töménytelen mennyiségű rózsaszirmot hintettek szét. Népszerűségét jellemzi, hogy ezekben az időkben még a Róma körüli termőföldeken is rózsát termesztettek, miközben a gabonát más országokból importálták.
• Az első keresztények a rózsát a rómaiak mértéktelen és bűnös élete miatt a hanyatlás virágának tartották. Hamarosan azonban a keresztény világot is meghódította, és pár évszázad elteltével már a Paradicsom, valamint Szűz Mária szent virága lett.
• A muzulmánok úgy tartották, hogy a fehér rózsa a mennybe szálló Mohamed verejtékéből nőtt, ezért a rózsának, a rózsaszirmokból készített rózsaolajnak és rózsavíznek megtisztító erőt tulajdonítottak.
• A középkori Franciaországban a hallgatás és a tapintatosság jelképeként a legmegbecsültebb virág volt, amelynek termesztését csak külön engedéllyel lehetett végezni.
• Angliában csak a XIV. században ismerték meg, ahol a fehér és vörös rózsa két rivális nemzetség között dúló háború jelképe lett. Ezt a 30 évig tartó háborút a mai napig is a „rózsák háborúja” néven emlegetik.
Gergő bácsi kilincselt a nemzeti értékért, de az akkori államfő, Göncz Árpád is elutasította a kérelmét. Pedig a rózsa története ötezer esztendőre nyúlik vissza. A rózsát már a babiloniak a szépség szinonimájaként említették. Az egyiptomi szertartások egyik nélkülözhetetlen kelléke volt. Rajongtak érte a Római Birodalomban, Néró egyik ünnepségén 200 ezer szál rózsát használtak díszítésre. A világ leghíresebb rozáriumát Napóleon első felesége, Josephine császárné 1804-ben alapította Párizs mellett.
Ma a hazai rózsakereskedelmet a multik uralják, a termesztők háttérbe szorultak. A vágott rózsák kilencven százalékát külföldről, Dél-Amerikából, Dél-Afrikából és Izraelből szállítják a többnyire holland kereskedők. A jelenlegi helyzetről a következőket mondja:
– A multik miatt még nyáron is legkevesebb ötszáz forint a szálja a rózsának, pedig ilyenkor hazai termesztésű virágokat tisztességes haszonnal már háromszáz forintért lehetne árulni. Sajnos az egykor jól működő kertészeteket tönkretették, pedig nyaranta még Olaszországba is szállították a magyar rózsákat. Fantasztikus lehetőségek rejlenek a magyar mezőgazdaságban. Ennek figyelmen kívül hagyása azonban további feszültségeket gerjeszt.
A rozárum jövőjéről meglehetősen pesszimistán nyilatkozik a rózsák atyja:
– A rózsakertet valószínűleg fel kell adjam. A minisztériumi támogatást már három éve megszüntették. Azóta keresem a helyeket, ahol elhelyezhetek néhányat a rózsáimból, hiszen ezt a hatszáz hungarikumot nem szabad elherdálni. Egyre inkább azt látom, hogy a mai világban ezek az értékek csak keveseknek számítanak. Pedig még mindig van százötven fajtajelöltem, amivel érdemes foglalkozni. Kis reménysugarat adott, hogy a budatétényi rózsakertet a benne lévő 1200 fajtával a kerület vezetése megmentette a bezárástól. Így ott most biztonságban van hozzávetőleg 200 rózsafajtám. Jövő ősszel elkészül Újbudán a Magyar Szentek temploma mellett a Magyar Szentek Rózsakertje. Ott megcsodálhatják a többek között Szent Imre hercegről, Szent Istvánról, Szent Lászlóról és a 2000-ben Rómában nagydíjat nyert Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett rózsákat. Kalocsán is tervezik egy rózsakert létesítését. Voltak olyan elképzelések, hogy Törökbálinton a Kerekdombon kialakítanak egy Árpád-házi emlékparkot, ahol helyet kapnának az Árpád-háziakról elnevezett fajták. S bár az elmúlt két esztendőben tartottunk néhány keresztelőt, mert a második kerület polgármestere megkeresett, hogy szeretne egy rózsakertet, ahol csupa olyan rózsafajták lennének, amelyek a kerület részeiről, illetve ott élt híres emberekről lennének elnevezve, azonban ez a kezdeményezés valamiért megtorpant. Így ezek az újdonságok csak itt láthatók a kertemben.
A nemesítő álma egyesíteni azt, ami összetartozik. Szerinte magyar rozáriumból elegendő egy, de az olyan legyen, hogy a világ a csodájára járjon. Mert azt vallja, amit a tanáraitól kapott útravalóul: a magyar agrárium olyan kincs, amivel jól kell gazdálkodni a nemzet javára!
Illathistória
A római kor az illatszerek használatában is minden elődjén túltett. Már az első században 2800 tonna importált tömjén és 550 tonna mirha ment Rómán keresztül. Az emberek háromféle parfümöt használtak a testükre: kenőcsöt, illatos olajat és púdert. Persze az uralkodó osztály sokszor túlzásba vitte az illatszerek élvezetét, az előkelők a szó szoros értelmében parfümben fürödtek, miközben a cosmetae elnevezésű szolgák ápolták őket. Néró császár i. sz. 54-ben tartott összejövetelén például az ebédlő faragott elefántcsont mennyezetéből illatszerek permeteztek alá, miközben friss rózsaszirmok hullottak. Ez a fényűzés sem volt veszélytelen, ugyanis egy szerencsétlen vendég a töméntelen virágsziromtól megfulladt. A kenőcsök használata még a római katonai táborokban is elterjedt, ünnepnapokon a sasokat és más tábori jelvényeket is bekenték. Sokan az italaikon keresztül is illatosították magukat, és olyan is megesett, hogy ellenségeik elől bujkáló hatalmasságok rejtekhelyét kenőcseik illata fedte fel. A kenőcsök kereskedelme Vénusz istennő oltalma alatt állt, és az illatszerekkel főként a hetérák kereskedtek. A híres római asszonyok majoránnával illatosították a hajukat, kakukkfűvel az arcukat és az állukat, és mentával a karjukat. Később a színházban gyülekező tömeget illatosított vízzel permetezték meg, a színházi szobrokat kenőcsökkel kenték be, sőt üreges szobrokat készítettek, hogy illatszerekkel megtöltve sokáig illatozzanak. A kenőcsök még nem úgy készültek, mint manapság, akkoriban az illatos növényi részeket olajban melegítették, amíg az olaj át nem vette a növény illatát.
A lepárlás tudománya vélhetően keleti eredetű. Az első párolt illatszereket Nyugat-Ázsiában állították elő, valószínűleg a perzsák. A rózsaolaj már nem olajban főtt rózsát jelentett. A rózsaszirmokra víz került, mely a melegítés során elpárolgott és a párák magukkal ragadták a rózsa illatanyagát, és amikor a lepárló hűtő részében a párák lecsapódtak, lassan kivált a víz színén a rózsaolaj. Később Perzsiát elfoglalták az arabok, és Indiától Spanyolországig elterjesztették a lepárlás tudományát. Európában a desztilláció a XVI. században terjedt el, 1500-ban Hieronymus írt gazdagon illusztrált könyvet róla. Paracelsus azt tanította, hogy nem önmagában a drog gyógyít, hanem a benne lévő quinta essentia (kvintesszencia), amelyet a drogból ki lehet vonni. Szerinte azért kell a quinta essentia után kutatni, mert a dolgok lényege nem az anyagban van, hanem a bennük rejlő archeusban, vagyis a különleges isteni erőben, amelyet a kvintesszencia rejt magában, és a többi erőt is ez hozza működésbe. Ez a mai nyelvre lefordítva egyszerűen annyit tesz, hogy nem a drog gyógyít, hanem a benne rejlő hatóanyag. Régen például fűzfakérget szedtek láz ellen, ma pedig csak a hatóanyagát, ami az aszpirin. Ma már a modern illatszerek legnagyobb része nem más, mint a virágok kvintesszenciája, illatos illóolajnak nevezett hatóanyaga, amelyet immár többféle módon is képesek vagyunk kinyerni.
