Június és július fordulója a Rák jegyében telik (június 22. –július 22.). A Rák jegyében született embernek nagyon fontos a családja. Amikor azonban nem látja senki, a képzelet szárnyán messzi utazásokat tesz… Izgalmas kalandokat él át, de ha ezek a kalandok netán valósággá válnak, akkor emberünk már ismét haza vágyik, és csak az otthonában lehet boldog… Magadra ismersz?
Katherina
Zuhogott az eső. Nagy, meleg vízcseppek áztatták a Patak sétány köveit. A gyerekek, Juli, Bori és Gazsi a nyitott ablakból figyelték, hogyan ázik a kert, a homokozó. Az ablakon befolyt a hűvös, balzsamos levegő, amelyben keveredett a megázott föld párája a virágok, a fák illatával.
– Hú, de finom! – sóhajtozott Gazsi. – Jó ez az eső!
–Tudjátok, én is ismertem egyszer egy kislányt – szólt Anya elgondolkodva –, aki nagyon szerette az esőt. Nézte a hintát, ahogy ázott az esőben. Az ülőkén pattogtak az esőcseppek. De a hinta, amelyet most látott, nem a Patak sétány hét szám alatt állott a kertben. Ez a másik hinta egy messzi németországi kisváros egyik házának udvarán állt, és éppen egy kislány repült rajta….
Magasra szállt a hinta, és Katherina – így hívták a kislányt – élvezte a repülést. Ágnes néni, a nevelőnője nem győzött könyörögni neki, hogy ne hajtsa magát olyan magasra. Egy esős éjszaka óta nevelte őt Ágnes dada, amikor Katherina született, és amikor az édesanyja meghalt. Azóta hárman éltek a nagy házban. Ágnes, Katherina és az édesapja, Volfgang. Volfgang igazi elfoglalt üzletember volt, és nagyon szigorú apa. Katherina nem járt óvodába, és amíg iskolás nem lett, nem nagyon játszott más gyerekekkel. Legtöbbször egyedül ült a szobájában vagy a nagy kertben, és a babáival játszott. Amikor elkezdett iskolába járni, nagyon megváltozott az élete. Nem találta a helyét a sok szaladgáló, kiabáló gyerek között. Amikor otthon megpróbált erről beszélni, apja azonnal letorkolta:
– Minden gyerek iskolába jár. Így fogsz tenni te is…
Azon az éjjelen Katherina álmatlanul forgolódott a párnáján.
– Mi az kincsem? Nem tudsz aludni? – Ágnes kukucskált be az ajtón.
– Nem akarok iskolába járni! – Katherina már nem sírt, de hangjából olyan szomorúság áradt, hogy öreg dadájának összeszorult tőle a szíve.
– Eljön majd az idő, amikor döntened kell, hogy mi akarsz lenni, ha felnőtt leszel. Ehhez sokat kell tanulnod, hogy megismerd a lehetőségeidet. Ágnes szeretettel simogatta a kislány hosszú vörös haját, amelynek olyan volt a színe, mint a sárgabarack lekvárnak, akár egykor az anyukájának! Másnap Katherina sokkal jobb kedvvel indult az iskolába. Az osztályban egy kisfiút ültettek mellé, akivel hamar megbarátkozott. Thomas kicsi volt, a fülei szétálltak, és erős szemüveget hordott. A gyerekek elválaszthatatlan barátok lettek. Egy nap az egyik fiú az osztályból piszkálni kezdte Katherinát. Azt kiabálta, hogy a balett ruhájában úgy néz ki, mint egy répafejű gyufaszál. Katherina nemrég iratkozott be a balett órákra, és nagyon tetszett neki a zene meg a tánc. Különös, de ez a gonoszkodó megjegyzés adott neki erőt, amikor később a balett órák hosszú során küzdött a kimerültséggel és a fájdalommal. Bizony sokat kellett szenvedni, amíg egy mozdulat végül olyan lett, amilyennek lennie kellett. Telt-múlt az idő.
Az iskola lassan a vége felé közeledett, és Katherinának választania kellett, hogy hol szeretne továbbtanulni. A balett tanára biztatta, hogy felvételizzen a balett intézetbe, hiszen Katherina a legtehetségesebb tanítványa volt. A lány boldogan így is tett volna, de apja ellene volt a dolognak:
– Valami rendes foglalkozást kell választanod. Legyél orvos vagy ügyvéd! Katherina nem szívesen szegült szembe apja akaratával, de ez egyszer nem hagyta magát. Apja tudta nélkül elment a válogatásra. Elsőre felvették. Apja nem örült, de nem tett semmit a dolog ellen. A lány keményen tanult és gyakorolt, és évfolyamelsőként végzett a negyedik év végén. Elérkezett a vizsgaelőadás napja. Katherina remegő kézzel adta át apjának a meghívót. A férfi egy pillantást vetett a borítékban megbúvó kis kártyára, aztán az íróasztalra dobta.
– Nem tudom, ráérek-e ma este – vetette oda, csak úgy félvállról.
Eljött az este. Katherina még az utolsó pillanatban is a függöny mögött kukucskált, hátha megpillantja apját a gyülekező közönség sorai között. – Nem jön el! – gondolta keserűen. De megszólalt a gong, és neki színpadra kellett lépnie. Ettől a pillanattól kezdve megszűnt számára a világ. Nem létezett más csak a zene. A Hattyú halála volt műsoron, és Katherina táncolta a főszerepet. Az utolsó jelenetnél minden szív elszorult a gyönyörű fehér madár végső táncát látva. A teremből tovaszálltak a zene utolsó akkordjai is… A függöny aláhullott… Döbbent csend ült a nézőtéren. Aztán nagy sokára valaki összeütötte a tenyerét, és a következő pillanatban tapsvihar rázta a terem falait. Katherina könnyes szemmel állt a fényben, de jól látta az első sorban azt a magas alakot. A férfi arcán csodálat és megdöbbenés tükröződött. Mire az öltözőbe ért, apja már ott várta. Szinte nem ismert rá. Kemény arcán érzelmek vihara dúlt.
– Kislányom! Bocsáss meg! – csak ennyit tudott mondani…
Később sokat beszélgettek, és Katherina megértette, apja nem tudta megbocsátani neki, hogy a kislány édesanyja meghalt, amikor ő megszületett. De Katherinának az életével sikerült meggyőznie apját arról, hogy érdemes a szeretetére. Nem sokkal ezután Katherina férjhez ment Thomashoz, és még sok fényes sikert aratott a színpadon. Később pedig három szép kis gyermekük született, és a legkisebb lánynak éppen olyan gyönyörű vörös haja volt, mint Katherinának és egykor az édesanyjának is…
– Ó! Nézd Anya, elállt az eső. – Juli nagyot nyújtózkodva állt fel az ágyról…
– Az ám! És az idő is hogy elszaladt! Gyertek csak! Ideje megvacsoráznunk! – anya frissen indult a konyha felé. Az ablak nyitva maradt, és a lassan tisztuló égről bekukucskáltak a kis szobába a csillagok. Közülük is néhány, amelyek különösen fényesek így július közepén. A Rák csillagképe.
