Kerthelység

2009. dec 31.

Riport egy képzeletbeli Törökbálintról…

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Városfejlesztő Csapatjáték 2009

Több hónapnyi komoly szervező munka előzte meg azt az izgalmas pillanatot, amikor november 27-én reggel a Munkácsy Mihály Művelődési Házban Turai István polgármester és Tóth-Deme Miklós, a Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatója megnyitották Törökbálint Városfejlesztő Csapatjátékát. Az öt csapatba tömörült huszonöt versenyző, a szakértői gárda és a számtalan megfigyelő mind izgatottan várta, hogy eldördüljön a rajtpisztoly, és kezdetét vegye a vetélkedő, amelyben minden játékosnak lehetősége nyílik, hogy tevőlegesen is részt vegyen városunk fejlesztésében, alakításában.

A nyertes csapat: Szabados Zoltán, Scheiblinger Péter, Zámbó Bianka, Justin Hyatt, Boros Zoltán

A nyertes csapat: Szabados Zoltán, Scheiblinger Péter, Zámbó Bianka, Justin Hyatt, Boros Zoltán

A British Council által szervezett kétnapos csapatjáték – a város vezetése, a szakértők és a játékosok egybehangzó véleménye szerint – a várakozásokat felülmúló eredményességgel zárult. Az első nap bemelegítő játékai után a csapatok nekiláttak, hogy kidolgozzák saját városfejlesztő projektjüket, amelyet a második nap végén egy-egy prezentáció keretében mutattak be a többi versenyzőnek.

A 2009. októberben meghirdetett
„A Fő utca – ahogy
én szeretném” című rajz-mozaik-grafika-makett pályázat nyertesei.

(nyeremény: DECATHLON vásárlási utalvány)
Óvodák ( megosztott díjak):
Bóbita Óvoda – Sárga csoport –
„.ez a város, meseváros…”
Walla József Óvoda
Csupaszív Kéttannyelvű Óvoda
Nyitnikék Óvoda (
Ált Isk. alsó tagozat (megosztott díjak):
Bálint Márton Ált. és Középiskola – 1/d.
Zimándy Ignác Ált. Isk. – 3.–4. évf. makett
Felső tagozat (megosztott díjak):
Zsigmond István – BMÁKI makett
Papp Emese – BMÁKI rajz
Középiskola:
Zámbó Bianka és Fülöp Kinga – makett
Felnőtt díjazott:
Csernák Bence – földtörténeti korszakok
Különdíj:
Hajnal Boglárka – Zimándy Ignác Ált. Isk.

A központi téma a Fő utca projekt, résztvevői pedig a szervezők által felkért, a város civil szervezetei által delegált képviselők, illetve a Bálint Márton Általános és Középiskola diákjai voltak.
Bár a szervezők eleve arra számítottak, hogy a versenyen sok kreatív ötlet születik, végül mindenki egyetértett abban, hogy a pályamunkák messze felülmúlták a várakozásokat. Láthattunk teljes átfogó tervet Törökbálint csapadékvíz-elvezetésére és -felhasználására, virtuális sétát tehettünk a „tervezett” törökbálinti hangversenyterem fali között, képzeletben kipihenhettük magukat a Kőér-patak partjára megálmodott japánkertben, vagy újra maguk előtt láthattuk a régi HÉV végállomást, amely egykor Törökbálint központi találkozóhelye volt, és ahová a győztes csapat versenyzői hangulatos kávéházat álmodtak. A felsorolás közel sem teljes, számtalan ragyogó ötlet sorakozott még a prezentációkban.
Bár a verseny végén nyílt szavazással a sárga csapat győzött, a csapatjáték igazi nyertesei valójában Törökbálint polgárai és városvezetése. Hiszen a bemutatott ötletekből több is alkalmas lehet arra, hogy valóban megvalósuljon. A nyertes csapat tagjainak lehetőségük volt konzultálni a településfejlesztési koncepciót összeállító szakemberekkel, és úgy tűnik, több kezdeményezésükkel is nyitott kapukat döngetnek. A játék pedig folytatódik, hiszen a januárban megrendezésre kerülő második, nyílt fordulóra már önként jelentkező civil versenyzőket várnak, és itt az ötleteknek már csak Törökbálint közigazgatási keretei szabnak határt.

Megkérdeztünk a versenyzőket, hogy milyen volt részt venni ebben az érdekes játékban.
– Hogy érezted magadat ebben a játékban?
– Scheiblinger Péter: Mivel remek ifjú társak mellett ültem, s mert a faluról, a faluért szólt a játék, nagyszerűen.
– Milyen tervekkel érkeztél?
– Nem a helyszínen találtam ki őket, régi vágyam mindkettő: az egyik a jelenlegi polgármesteri hivatal mögött elterülő „Miltz-kert” területén, a felszín közelében folyó patak földuzzasztásával egy japánkert kialakítása, s köré minden, ami nyugalmat árasztó.
– Nagyon kevés beépítetlen terület van, ahol még látni lehet az eredeti medret.
– Ez ilyen. Gyermekkoromban itt korcsolyáztunk télen, nyáron pedig a hatalmasra nőtt ebihalakat, békákat lestük, s pecáztuk horogra tűzött piros rongydarabbal. Hangulatosan hely lehetne. A másik a régi HÉV végállomás csodálatosan fennmaradt eredeti épületével – ahol a falumúzeumot lehetne berendezni – és a körötte lévő tereppel kapcsolatos. Arra gondoltam, visszaidézhetnénk a hely egykori hangulatát, néhány sínpár és rajtuk korhű HÉV-szerelvényekben berendezett kis kávézó, étterem segítségével. Az ötlet továbbgondolása fantázia kérdése.
– Hasznosnak érezted a játékot?
– Aznap huszonöten gondolkodtunk együtt kedves lakóhelyünk jövőjéről, s minden megszólalás az elfogult faluszeretetről árulkodott. Ha csak ennyi haszna is volt, nem „játszottunk” hiába. A megvalósulás után majd többet… Optimista vagyok, ami persze a mai világban akár születési rendellenességnek is tűnhet.
– A nyertes csapat szóvivőjeként milyen kép alakult ki benned a játékról?
– Szabados Zoltán: A versenyzőknek könnyű dolguk volt, mert egy jól felépített stratégia alapján animáltak bennünket. Tíz pontból állt a két nap programja, és lépésről lépésre kerültünk közelebb a közvetlenül megoldásra váró feladatokhoz. Különválasztottuk a kihívásokat, illetve a pozitív, előremutató dolgokat, és négy központi téma köré csoportosítottuk őket gazdasági, társadalmi, környezeti és kulturális körben. A játékvezetők irányítása alapján gondoltuk végig a jelenlegi helyzetet, illetve azt, hogy milyen lenne optimális esetben. Ezután kellett megkeresnünk a lehetőségeket, amelyek a kívánt változásokhoz vezetnek.
– Mik lennének ezek a kívánatos változtatások?
– Szinte minden prezentációban visszaköszönt Törökbálint kisvárosias, helyenként a régi falu hangulatát idéző arculatának megőrzése, illetve visszaállítása. Ezért például a tervünkben is szerepelt a főutca kiskereskedelmi jellegének visszaállítása. Újra helyet, teret kellene adni a kis üzleteknek, pékségeknek, kávéházaknak, és az lenne az igazi, ha ezek a vendéglátóhelyek belülről is a régi hangulatot idéznék.
– Jól volt felépítve a játék menete?
– Szabó Beatrix Xénia: Nekem nagyon tetszett, hogy a tágabb témakörök felől közelítettünk a szűkebb lakókörnyezetünk problémái felé. Így volt alkalom módszeresen végiggondolni a minket körülvevő világot. Nem kellett azonnal belevágni a közepébe, és ontani az ötleteket, hanem volt idő felkészülni, míg végül már igazán készen álltunk a Törökbálinttal kapcsolatos feladatok megoldásra.
– Rendesen viselkedtek a felnőttek? Hagytak játszani benneteket?
– Őszintén szólva én egy kicsit féltem attól, hogy nem igazán sikerül majd érvényesülni, de szerencsére nagyon pozitív tapasztalatokat szereztem. Teljes értékű tagjai voltunk a csapatoknak és számítottak ránk, aminek nagyon örültem.
– Van valami, amit másképpen csinálnátok?
– Talán a sorsolást valahogy úgy alakítanám, hogy mindenképpen vegyes csapatok legyenek, mert azt tapasztaltam, hogy a jó tervek születéséhez kell a férfiak és a nők különböző habitusa, ami színesíti a játékot, több szemszögből is vizsgálhatunk egy-egy feladatot.
– A gimnazisták agya amúgy is folyamatosan tréningben van. Sikerült azért megdolgoztatniuk az agytekervényeiteket a verseny szervezőinek?
– Rétvári Márton Gergely: Mindenképpen, főleg azzal, hogy nem tudtuk előre, hogy a játék elején az egyik feladatban általunk megjelölt témakör később a kidolgozásra kerülő projekt alapja kellett, hogy legyen. Ez okozott némi fejtörést, de azért sikerült megoldani.
– Sikerült jól elosztani a feladatokat?
– Könnyen ment, hiszen például Hopka Laci csapattársam nagyszerűen rajzol, amiben én nagyon ügyetlen vagyok, viszont én meg jól tudok beszélni, aminek talán szintén jó hasznát látta a csapat. Mindenki beleadott mindent, amit tudott. Ennek is köszönhető, hogy ilyen színvonalas prezentációk születtek.
– Szívesen belevágnátok még egyszer egy ilyen játékba?
– Másoknak is teret kell hagyni. De a januári játékra már szervezem a csapatot!

Ny.E.


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!