Advent mint mindenhol, Törökbálinton is a várakozás ideje volt. Az őszi mulatságok ideje a Katalin-bállal befejeződött, és az emberek ettől kezdve csendesebben jártak, végezték a dolgukat. A téli időszak is bőven tartogatott munkát a gazdálkodóknak. A tehenekhez ugyanúgy hajnalban kelni kellett, a disznók és az aprójószág ellátása is mindennapi tevékenység volt.

A gazdáknak ilyenkor jutott idejük a szüretben, aratásban elromlott szerszámok, szekerek megjavítására. Az asszonyok lassan készülődtek az ünnepekre. A svábok amúgy is szeretik a rendet, a porták tiszták és rendezettek voltak. De karácsony előtt minden családnál még a szokásosnál is alaposabban takarították a szobákat, a konyhát. Az utolsó héten már sütöttek, főztek, és sor került a hagyományos karácsonyi sütemények elkészítésére is. Az adventi időszak ünnepi miserendje kötelező volt mindenki számára.
A hangos mulatozás ebben az időszakban nagyon illetlen dolognak számított volna. A gyerekek és a fiatalok azonban ilyenkor is megtalálták a módját a szórakozásnak. Amint leesett az első hó, azonnal előkerültek a pajták padlásáról a szánkók. A ródlizás nem csak a gyerek szórakozása volt. A fiatalok, de sokszor még a felnőttek is örömmel hódoltak ennek a téli örömforrásnak. Az utcákon nem volt közvilágítás, így holdvilágnál suhantak a szánkók a falu lejtős utcáin. A szánkózók akkor is azt tapasztalták, hogy sokkal hosszabb ideig tart felhúzni a szánkót mondjuk a Felsővárba, mint amennyi idő alatt aztán lecsúsztak a völgybe, egészen a Hősi emlékműig.
A december tartogatott más örömteli teendőket is. A disznóvágásoknak, amelyek ünnepnek számítottak minden család életében, ekkor volt az idejük. Szintén nagy tisztaság és rend közepette, a hagyományoknak megfelelően zajlottak. Egyetlen csepp vér, egyetlen apró húsdarabka sem ment veszendőbe. Mindennek megvolt a helye. Az év közben szeretettel és gondossággal nevelt hízókat a böllérek nagy szakértelemmel szúrták le, így az állatok nem szenvedtek sokáig. Bizony sok gyerek szemébe könnyet csalt a malac utolsó visítása, de aztán a készülő finom húsok illatától mindenki hamar megvigasztalódott. A böllér vezetésével az asszonyok viszonylag rövid idő alatt feldolgozták a húst és a belsőségeket. A nagyobb darab húsokat, a szalonna egy részét és a sonkákat sóval és fokhagymával tartósították, majd néhány nap múlva páclevet készítettek, amelyben a finomságok több hétig is érlelődtek, mielőtt a füstre kerültek volna. A maradék szalonna- és húsdarabok és a belsőségek még a vágás napján az abáló lében főttek félkészre. Ebből a főtt húsból készült a hurka és a disznósajt. A disznóvágások alkalmával szokás volt a rokonoknak, barátoknak kóstolót küldeni, és természetesen illendő volt a kapott kóstolót viszonozni is.
A karácsonyt régebben is a legnagyobb ünnepek között tartották számon. A falu nagy része rendszeresen járt templomba év közben is, de az éjféli misére, majd a karácsonyi nagymisére szinte az egész falu elment. A gyerekek alig várták, hogy vége legyen a hivatalos ceremóniáknak, hiszen a Jézuska mindenkinek hozott ajándékot, és a legtöbb házba feldíszített karácsonyfát is. Az ünnepi menüben előkelő helyet kaptak a disznótoron készített finomságok, és elengedhetetlen hozzávaló volt a patakpartokon bőven termő jó erős torma is.