Kerthelység

2009. nov 30.

Kerek évfordulót ünnepel a Törökbálinti Sváb Egyesület

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Kevés olyan összetartó közösség van, mint a svábok. Hányták, vetették őket a történelem viharai, mégis megvannak, élnek, összetartanak, őrzik hagyományaikat. A törökbálinti svábok ősei is büszkék lehetnek leszármazottaikra. Hiszen városunkban is sokat tesznek a hagyományok megőrzéséért, ápolásáért.

A Törökbálinti Sváb Egyesület tíz évvel ezelőtti megalakulásáról Megyaszainé Mámmel Magdolna, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnök asszonya emlékezett meg.
A Német Kisebbségi Önkormányzat (NKÖ) kezdeményezésére 1999-ban tartottuk a régi törökbálinti sváb családok első találkozóját. Meghívót küldtünk minden családnak, és már az első alkalommal nagy volt az érdeklődés. A telefon napokig csengett az NKÖ irodájában. Örömmel tapasztaltuk, milyen nagy igény van az emberekben az ilyen közösségi összejövetelekre.
A találkozó fő célja az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz a régi ismerősöket, iskolatársakat, de az sem volt titok, hogy a szervezők egy sváb egyesületet szeretnének alapítani a résztvevők segítségével. A felkérést nem várt siker koronázta, hiszen már ezen az első találkozón negyvennyolcan írták alá a belépő nyilatkozatot.
Az egyesület a törökbálinti sváb hagyományok ápolását és a régi sváb családok kapcsolattartásának megerősítését tűzte ki célul. Havonként egy alkalommal szerveztünk klubdélutánokat.
Az ezt követő tíz évben lassan bővült az egyesület, 2009-re már 135 taggal büszkélkedhetünk. Programjaink nagy tetszés aratnak, a résztvevők szívesen vannak együtt. Ennek is köszönhető, hogy ilyen jelentősen emelkedett a tagok száma.
Az első megválasztott elnök, Feleki Feri bácsi egészségi állapotára hivatkozva lemondott. Helyére Schmidt Jánost elnökké, Gigler Mária helyett Kökény Magdolnát pénztárossá, Mámmel Róza helyett Bunth Katust titkárrá választotta közösségünk.
Úgy érezzük, egyesületünk méltó utóda lett annak a generációnak, amely 306 évvel ezelőtt, 1702-ben először pillantotta meg Törökbálint dimbes-dombos elvadult táját.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!