Kerthelység

2009. nov 30.

Hamarosan elkészül az új hatcsoportos óvoda

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Nem tudom, az óvodások, az óvó nénik vagy az Árpád utcaiak várják legjobban, hogy elkészüljön az új óvoda Törökbálinton. A munkálatok teljes erőbedobással folynak. Épül az új híd a patak felett. Már megépültek a homokozók, amelyekben a gyerekek majd a játék markolókkal építhetik a homokvárakat, de az óvoda udvarán egyelőre még az igazi markológépek dolgoznak. A kivitelező cég, a Kalotherm Zrt. elnökével, Szabó Lajossal júliusban jártuk be az építkezést. Akkor az épület még csak szerkezetkész állapotban volt. Mostanra szinte minden belső munkálattal elkészültek. Ezúttal Geiger Balázs, az építkezés egyik vezetője kalauzolt végig bennünket az épületben.

– Először nézzünk körül az udvaron! Már készen vannak a homokozók, és a kert nyugati végében épül egy nagyobb vizes játszótér is.
– Igen, a tervező által „lábnyomoknak” elkeresztelt homokozók már arra várnak, hogy feltöltsük őket, ezt követően kerülnek majd bele a különböző érdekes játszószerek. Mind a hat csoportszobához tartozik majd egy ilyen kis homokozó. A most épülő nagyobb medence a pancsoló lesz. Itt is izgalmas vízi játékok várják majd a gyerekeket.
Már készül a tankert is. A lépcsőzetesen kialakított kis ágyásokban a tervek szerint gyümölcsfák várják, hogy a gyerekek gondozzák őket. Az akáctönkökkel berendezett kert már tavasszal zöldellhet. Körben a telekhatáron sövényültetvény zárja az udvart. A kert nyugati végében egy lépcsőzetesen kialakított kis „amfiteátrumot” találunk, amely jó szolgálatot tesz az őszi, tavaszi, nyári ünnepek, mindenféle közösségi rendezvény megtartásánál.
– Az önök cége építi be a játékszereket is?
– A teljes kivitelezést mi végezzük, az első ásónyomtól a kulcsátadásig. A kert, a tereprendezés, a növények beültetése, a játszóterek felszerelése is a mi feladatunk. Sőt a belső terek berendezése is, a konyhától a csoportszobákig.
– A csoportoknak egyenként külön kis játszóterük lesz?
– Minden csoportnak közvetlen kertkapcsolattal saját kis udvara van. Az udvar épület felőli része kerti fapadlóval borított és a homokozó felé pázsittal folytatódik. A nyári erős napsütés ellen mozgatható árnyékoló berendezés védi majd a gyerekeket.
– Az épület fűtését geotermikus energia felhasználásával oldották meg. Hogyan is működik ez a rendszer?
– A talajba 105 m mélyre lefúrt szondákban fagyálló folyadék kering. Ebben a mélységben a föld hőmérséklete folyamatosan 12-15 Celsius-fok körül van. A keringő folyadék a Föld geotermikus energiájától felmelegszik, és ezt az energiát adja át a hőszivattyún keresztül a fűtési rendszernek.
– Pontosan a tervek szerint sikerült kivitelezni a rendszert?
– A geotermikus fűtésrendszerek tervezésénél, méretezésénél a tervező csak becsült adatok alapján tud dolgozni. A szondák tényleges teljesítménye a kivitelezés során derül ki véglegesen. Ennél az építkezésnél is szükség volt módosításra. Az eredeti tervekhez képest tíz további szondát is le kellett fúrnunk, hogy a szükséges energiamennyiséget ki tudjuk nyerni. Így most összesen 46 szonda biztosítja az óvoda fűtésienergia-ellátását. A fúrásoknál is adódtak nehézségek, mert voltak olyan szondák, ahol jelentős sziklarétegeken kellett keresztülhaladnunk. Így volt olyan kút, amelyet három napig fúrtunk, máskor meg egy nap sikerült kettőt is kifúrni. De végül időre elkészült a berendezés. A hetvenkét órás próbaüzem során a rendszer jól működött. Amint lesz állandó áramellátásunk, és az utolsó végleges bekötések is elkészülnek a gépházban, a fűtési rendszer működésre kész állapotba kerül.
– Tovább haladva elérjük a konyhát.
– A tervek szerint melegítőkonyhaként üzemel majd, de a legmodernebb felszereléssel látjuk el, és méretét tekintve is alkalmas lenne akár főzőkonyhának is. A konyhából nyílik az ajtó a gazdasági udvarra, ahol szelektív hulladékgyűjtőt alakítunk ki. Az e fölé kerülő két napkollektor az épület használativíz-ellátását egészíti ki. A konyhához és a személyzeti helyiségekhez is vizesblokkok csatlakoznak.
– Visszatérve a hosszú, tágas központi folyosóra, a kert felől a csoportszobák sorakoznak.
– A tágas, világos helyiségekhez praktikus, könnyen tisztítható, kis kádakkal is felszerelt fürdőszobák tartoznak. A belső berendezés szépen tagolja majd a teret, mindennek meglesz a helye. Nagy beépített szekrények nyelik el a játékokat, altató ágyakat, kellékeket, így elég hely marad a játékra.
– A hosszú központi folyosó biztosan sokszor csábítja majd száguldozásra a srácokat.
– A bútorzat itt is tagolja a teret. Minden csoporthoz öltözőszekrények és padok kapcsolódnak.
– Az épület nyugati végében nyílik a tornaterem.
– Itt elfér majd a sok gyerkőc, kedvükre szaladgálhatnak. A hátsó fal mentén itt is beépített szekrényekben lehet majd tárolni a tornaszereket. Az épület utca felőli részén sorakoznak a kiszolgáló helyiségek, a vezetői irodák, orvosi szoba, szülői tárgyaló. Azt hiszem, mindennek lesz helye ebben az új épületben.
– Tudják tartani a kitűzött határidőt?
– A munkák jó ütemben haladnak, és sikerül időre befejezni a feladatunkat. Az épület műszaki átadása még időt vesz igénybe, de reméljük, hamarosan a beköltöző gyerekek zsivajától lesz hangos ez a szép új épület.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!