2009. nov 30.
„Nincs izgalmasabb, mint egy ember lelkét valahogy felkutatni…”
Írta: admin Kategória: INTERJÚ
Beszélgetés R. Törley Mária szobrászművésszel
Ha a művelődési házba tartunk, szeptember óta minden alkalommal szembe találhatjuk magunkat a kapu előtt egy szigorú úr tekintetével. Munkácsy Mihály mellszobra tekint le ránk kőtalapzatáról. Ha megállunk egy percre és figyelmesen szembenézünk vele, lassan kibontakozik a művész portréja mögött az ember, aki több szállal kötődött városunkhoz. A portré alkotójával, R. Törley Mária szobrászművésszel mátyásföldi villájuk kertjében, szép szobrok, öreg fák, fényes, frissen hullott gesztenyék és két kutya meg egy cica társaságában beszélgettünk.
– Amikor felkérték, hogy készítse el Munkácsy Mihály portréját, hogyan látott munkához?
– Ha portrét készítek, az első feladat, hogy meg kell tudnom a modellről mindent, ami csak lehetséges.
– Hol kezdte a kutatást?
– Munkácsyval szerencsém volt, hiszen pár évvel ezelőtt egy nagy, gyűjteményes kiállítása volt a Nemzeti Galériában. Ekkor nagyon alaposan belekóstoltam az egyéniségébe, így amikor a felkérés megérkezett, már nem voltam egészen felkészületlen. A szakmai sajtó is sokat foglalkozott vele. Ezeknek a munkáknak a tanulmányozása is nagyban segített. És persze a képei. Jellemzően Munkácsyt realista festőként ismerjük, aki nagyhatású életképeket, csendéleteket festett, és tudjuk róla, hogy nem nagyon szerette az impresszionistákat. Ezzel együtt két festménye, a Poros út címet viselő kép két változata szinte már a plein air festészethez közelít. Ezek a képek tele vannak levegővel, fények járják át a vásznat, amelyek visszaköszönnek több fasorábrázolásnál is. Aztán érdekes momentum, amiért egyesek gúnyolták is őt, hogy pénzért is festett, elsősorban enteriőröket (például téli kert alakokkal, polgári otthon nyugodt hangulatával) és csendéleteket. Ahhoz, hogy Munkácsyt jól megismerjük, ismernünk kell a feleségét is. Ez az asszony művelt volt, okos és rendkívül jó üzleti érzékkel rendelkezett, hogy úgy mondjam, igen jó „pr-szakember” volt. Művészeti szalonjába meghívta a kor szinte összes jelentős művészét, itthonról és külföldről egyaránt. Megfordultak náluk ennek a termékeny időszaknak a zeneszerzői, zenészei, költői, írói festői. Például Debussy is gyakran vendégeskedett náluk. A festők bemutatták új festményeiket, a költők felolvasták verseiket, az írók bemutatták új könyveiket. A szalon vendégei voltak a kor vezető politikusai, a nagy befolyással és jelentős vagyonnal rendelkező iparmágnásai is. A szalon művészeti élete tálcán kínálta a megszületett új műveket. A képeket meg lehetett venni, a jó kéziratokat ki lehetett adni. Az a vagyonos ember, aki pedig valamit is adott magára akkoriban, anyagilag is támogatta a művészeket, azaz mecénásként működött. A politikusok látták, hogy ezt a képet érdemes megvenni a múzeum számára, mert ez érték. Az egyik érték húzta a másikat.
– Munkácsy tehát sikeres volt és gazdag. A portréja mégsem egy önfeledten boldog, kiegyensúlyozott ember benyomását kelti. Van benne valami töprengés, valami bizonytalanság…
– Pontosan. Ez az ember nagyon sokrétű egyéniség volt. Szerette az életet, tisztelte a szépséget, a harmóniát és talán azért is volt nekem nagyon szimpatikus, mert minden munkájának középpontjában az ember áll. A csendéletein egy-egy virágnak is szinte lelke van, mindent humanizál. Ez a felfogás hozzám is nagyon közel áll. Emellett ha megnézzük az önarcképét, érezni belőle azt az érzelmi ziláltságot, azt a bizonytalanságot, amely sikerei ellenére mindig a sajátja volt. Hiába alkotott ennyi nagyszerű képet, amely öt festő teljes életművének is elég lenne, hiába teremtett anyagi biztonságot, mégsem bízott igazán a tehetségében. Mindig kételkedett. Talán ettől volt igazán jó. Számomra nincs izgalmasabb annál, mint egy embernek a lelkét valahogy felkutatni, és azt úgy megmintázni, hogy a felület rezdülései, az egész figura sugározzon valamit abból az emberből, akit szeretnék megmutatni. Az érzékenységét, a töprengését, az önmagában, a tehetségében való bizonytalanságát. Ha sikerül, és a néző esetleg egyik-másik tulajdonságát felfedezni véli, ha felkelti az érdeklődését, akkor jó a szobor.
– Első tehát az előtanulmány, aztán jöhet a megmintázás?
– Valahogy úgy, bár először minden szobornak a vázát kell megépíteni, hiszen az agyag nem tartja meg a saját súlyát. Ez legalább olyan fontos, mint maga a mintázás. Így az embernek még egy kis ideig féken kell tartania az indulatait, és mint egy mérnök, meg kell építeni a vázat. De aztán jöhet a mintázás. Én mindig nagy lendülettel dolgozom. Minden szoborért meg kell küzdeni. Ez benne az élvezet, de ez a harc is. Van, hogy este, amikor abbahagyom a munkát, úgy érzem, kezd alakulni… Aztán reggel egyáltalán nem tetszik, amit az előző nap csináltam. Olyankor még nagyobb energiával látok munkához. Egyébként ebben is hasonlít kicsit a vérmérsékletünk Munkácsyval. Lejegyezték róla, hogy sokszor az ujjaival és a tenyerével esett a vászonnak, annyira türelmetlen volt, hogy az ecset már nem is volt elég neki. Portréjának megformázása plasztikailag is nagyon hálás feladat volt, hiszen igazán szép férfi. Az embert ilyenkor az agya és a szíve vezérli. Aztán egyszer csak eljön az a pillanat, amikor abba kell hagyni. Talán még nincs egészen kész, talán lehetne itt-ott simítani valamit, de a lényeg már benne van.
– Akiket eddig megmintázott, mind nagy tiszteletben álló emberek. Nem kellett soha szobrot készítenie olyasvalakiről, aki nem volt szimpatikus?
– Még nem kaptam ilyen felkérést, de úgy gondolom, nem jelentene problémát. Ahogyan a színésznek is bele kell bújnia egy-egy negatív szereplő bőrébe, úgy a szobrász is vissza kell, hogy adja adott esetben például a modell gonoszságát, ürességét, az értelem vagy az igazi érzelmek hiányát is.
– A Törley Szalonban is élénk művészeti élet folyik. Néhány hete beszélgettem Kertesi Ingriddel. Nagy örömmel mesélte, hogy milyen jó lehetőséget jelent egy ilyen szalon a fiatal művészeknek is. Az ön szalonjának is neves vendégei vannak. Itt látom például Gyurkovics Tibor mosolygós portréját.
– Igen. Én is örülök neki, hogy sikerült összegyűjteni ennyi nagyszerű művészt. Tibor is gyakran járt nálunk, és örülök, hogy megmintázhattam. Írt nekem egy szép novellát, amire nagyon büszke vagyok!
– Különleges kapcsolat fűzi a zenéhez is. Férfi és női alakot öltött hangszerszobrai nagy sikert arattak itthon és külföldön egyaránt. A műterme homlokzatát is hangszerek díszítik.
– Ó, a zene csodálatos dolog. Gyerekkoromtól nagyon szeretem. És a hangszerek szerintem olyanok, mint a szobrok. Az alakjuk évszázadokon keresztül alakult tökéletessé. Amikor a műtermet építettük, akkor gondoltam, hogy kellene valami díszítés. Persze lehet, hogy a járókelők azt hiszik, zeneiskola működik itt, de sebaj. A falakat barnára és pezsgőszínűre festettük. Én kevertem a színeket.
– A műterem egyik kisebb helyiségében rátaláltunk a férjére is, amint legújabb portréjának, Semmelweis Ignác mellszobrának szilikongumi-negatívját készítette. Mindig együtt dolgoznak?
– Ő mérnök és ötvös is. Ez a két szakterület nagyon sokban kapcsolódik a szobrászathoz. Maga a mintázás a szobor elkészítésének talán csak a húsz százaléka. A többi, az előkészítés, vázépítés és a kész minták gipsz negatív és pozitív formáinak elkészítése, mind nagyon nagy szakmai hozzáértést igénylő feladat. Harminchárom éve ismerkedtünk meg, és harmincegy éve, mióta összeházasodtunk, itt élünk, és már hosszú évek óta együtt dolgozunk.
Nyíri ErzsiR. Törley Mária szobrászművész
1974–1977-ig Andrássy Kurta János magántanítványa, majd 1977–1982 között a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán Somogyi József szobrászművész növendéke.
Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Molnár C. Pál Társaságnak.
Több díjjal jutalmazták munkásságát:
– 1981: Herman Lipót-díj
– 1985, 1996: Nemzetközi Dante Biennálé díja (Ravenna)
– 1994: Molnár C. Pál-díj
– 1996: Millecentenáriumi Díj (Budapest, XVI. kerület)
– 1998: Pro Budapest – XVI. kerület díja
1997-ben könyv jelent meg munkásságáról Remény szobrásza címmel. 2008-ban Életöröm és áhítat címmel önálló tárlata nyílt a Nemzeti Galériában. 1982-től napjainkig számos önálló kiállítása volt Magyarország sok városában és a fővárosban, valamint Bécsben, Münchenben, Lyonban, Toursban, Krakkóban és Berlinben. Csoportos kiállításokon hazánkon kívül Párizsban, Rómában, Pompejiben és Ravennában szerepelt.
A Törley Szalon alapítója és háziasszonya. Országunk köztereit, épületeit több mint ötven alkotása díszíti. Törökbálinton, a művelődési házban Munkácsy Mihály mellszobra, valamint a Szabadság kapuja 1848–1956 című alkotása látható.
Férjével Budapesten él. Egy felnőtt fiú édesanyja.