ennek a kacifántos, üvegzsebű, lúdtalpú, gyerekéheztetős, kaszinózós és válságkezelő világnak! Mezei halandó a tanultak és tapasztaltak alapján joggal gondolhatná, hogy a legújabb kor társadalmát Magyarországon is emberi kapcsolatrendszerek alkotják.

Egyszerűsítve: különneműek házasságából létrejött családok, családok összességéből települési közösségek, települési közösségek földrajzi hovatartozásán alapuló megyék.
E felépítményt nevezzük együttesen országnak, államnak.
A kormány (országgyűlési statisztériával) az államot irányítja, a megyei önkormányzat a megyét, a települési önkormányzat pedig a sor legkisebb egységét. Ez utóbbi alighanem a legfontosabb, hiszen itt (falvakban, községekben, városokban) élik mindennapjaikat a rendszer alapértékei: az emberek.
Normális helyzetben elképzelhetetlen, hogy valamelyik részelem bármelyik másik részelemnek a kárát, lepusztulását akarná. Ezzel ugyanis önmagát is megsanyarítaná, feladva azt a célt és alkotmányos feladatot, amelyért létrehozták. De mit mondhatunk akkor, ha ezt éppen – egy kizsigerelő költségvetéssel – a kormány teszi?
Azt, hogy minálunk 2002 óta nincs normális helyzet.
Így hát abban sincs semmi meglepő, hogy az önkormányzatok 2009. október 10-én elkeseredett demonstrációt tartottak a Kossuth téren. Debrecen polgármestere például kifejtette az általa ismertetett 12 pontban többek között, hogy az önkormányzatok alapvető célja polgárai jólétének és biztonságának megteremtése (1). Minden településnek joga van az iskolához (6). Minden településnek joga van templomához és kultúrájához (7). A kormány csak úgy adhat kötelező feladatot az önkormányzatok számára, ha azok feltételeit biztosítja (9).
Persze, kétségünk se legyen: a kormány tudja mindezeket, de ez egyáltalán nem zavarja őket. Az talán inkább, hogy a demonstráció Magyarország fővárosában történt, s még a hivatalos államnyelven hangzott el: magyarul…