Kerthelység

2008. jún 30.

Sportberuházások és tömegsport jövőkép

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK| INTERJÚ| SPORT

Az új iskolakomplexum részeként építjük meg a focipályát

Településünkön sokat hallani intézményi (bölcsőde, óvoda, iskola) fejlesztésekről, ugyanakkor keveset tudunk a sportberuházásokról. A jelenlegi helyzetről és a jövőbeli tervekről Csuka Attila alpolgármesterrel beszélgettünk.

– Mire számíthatnak a versenyszerűen, vagy hobbi jelleggel sportolni vágyók?
– Mind a versenysport, mind a tömegsport számára új lehetőségeket szeretnénk teremteni. A TTC-hez kötődően a civil szféra támogatásához pluszforrást biztosítottunk a költségvetésben, vagyis a civil szervezeteknek szánt 28 millió forintot további 3 millió forinttal kiegészítettük, kifejezetten a terembérlet támogatására. Ezt elsősorban a sportegyesületek kívánságára tettük.
A versenysport, elsősorban a labdarúgás feltételeinek javítására műfüves pályát szándékozunk építeni. Helyszíneként először az Alsóerdősor utcai salakos pálya átépítése merült fel lehetőségként, de mivel a pálya mérete nem szabványos, és csak nagyfokú természetrombolással lehetett volna átalakítani, ezért ezt az elgondolást a képviselő-testület elvetette. Ezt követően úgy döntöttünk, hogy a Dulácska major területén építendő iskola-tanuszoda-sportcentrum részeként építjük meg a műfüves focipályát, olyan méretben, amely megfelel az akkreditációs követelményeknek. A megvalósítását 2010 őszére tervezzük.
– Az Árpád út melletti területről elbontott gördeszkapálya létesítésével kapcsolatban vannak friss hírek?
– Igen. A GL Outlet igazgatójával folytatott tárgyalások után pozitív fejleményekről számolhatok be. A GL Outlet területén lehetőségünk van egy közösen létrehozható, megfelelő minőségű pálya megépítésére. A május 29-ei ülésén a képviselő-testület elfogadta a cég felajánlását a helyszínre, valamint 3 millió forint + áfaösszegre vonatkozóan. Az önkormányzat további eszközök beszerzésére 6 millió forintot biztosít, így a közel 10 millió forintból már minden igényt kielégítő pályát lehet építeni. Az elmúlt napokban a GL Outlet belga tulajdonosai is hozzájárultak a gördeszkapálya telepítéséhez, így az utolsó akadály is elhárult a kivitelezést illetően. Már csak az eszközök megvásárlása és a terveztetés van hátra. Remélem, néhány héten belül az extrém sport szerelmesei használatba vehetik az új pályát.
– És mi a helyzet a tömegsport területén?
– Ezen a területen várható talán a legnagyobb áttörés. Hosszú évek óta próbálunk megoldást találni egy olyan életminőség-javító, többcélú, többféle tömegsport gyakorlását lehetővé tevő létesítmény megépítésére, amely már a XXI. század kisvárosi lakosságának igényeit szolgálja ki. Most adódott ilyen lehetőség. Az Árpád utcai volt gördeszkapálya helyén, illetve azt is magában foglalva szándékoznának befektetők egy ilyen, tömegsportigényeket kiszolgáló létesítményt megépíteni. A klubközpontban létesülnének teniszpályák, futsál pályák (kispályás foci), egy 20×40 méteres fedett tollaslabdapálya, öt squash pálya, egy kétmedencés kis strand, asztalitenisz-, röplabda-, konditerem, szauna. A képviselő-testület elvi belegyező döntése után kezdődnek a tárgyalások a befektetővel a beruházás megvalósításához szükséges feltételek kidolgozásáról. Ugyanakkor kiemelt hangsúlyt kell helyezni arra, hogy a létesítmény ne zavarja az Árpád utcában lakók életét. Azt gondolom, amennyiben minden felmerülő kérdésre találunk választ, és a kölcsönös garanciákat egy megállapodásba be tudjuk építeni, akkor ez a létesítmény is 2010-től a törökbálintiak rendelkezésére állhat.

PROJEKTJAVASLAT
A tervezett épületkomplexum a Dulácska major területén épülhet fel, a gazdasági épületek bontása után. A jelenleg három helyrajzi szám alatti terület összevonása révén nagy, „zöldmezõs” beruházásra alkalmas terület alakul ki. A tervezett komplexum, mind a fiatal korosztály, mind az idõsebbek oktatási sportolási igényeit kiszolgálja majd. A tervek szerint az  iskolaépületet pince, földszint és emelet szinteken alakítják ki, a sportlétesítmények földszintesek (magasabb belmagassággal, légtérrel), pinceszinten elhelyezett gépészeti terekkel. Az iskolaszárnyban 16 tanterem, 8 szaktanterem, aula, díszterem és közösségi termek épülnek. Az aulából zárt folyosón keresztül közelíthetõ meg az uszoda és a sportcsarnok. Az épületegyüttes a délnyugati homlokzatán külön külsõ bejárattal is megközelíthetõ, így a sportolási célokra épített épületrészek az is­ko­laidõn kívül is üzemeltethetõk. Az iskolaszárnyak között burkolt udvarokat terveznek, amelyek mind az ünnepi események lebonyolítására, mind az óraközi szünetekben a gyerekek mozgásigényének levezetésére használhatók.
•    16 TANTERMES + 8 SZAKTANTERMES ISKOLA
•    D2 BESOROLÁSÚ SPORTCSARNOK
•    33,3 MÉTERES, 8 PÁLYÁS USZODA
•    A TÍPUSÚ, MÛFÜVES LABDARÚGÓPÁLYA, ÖLTÖZÖKKEL, FUTÓPÁLYÁKKAL

P.I.


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!