Amikor lassan őszbe hajlik az idő, jólesik visszagondolni az utolsó nyári élményekre. Feltöltekezni az emlékekből, hogy kitartsanak a hosszú téli estéken is. A Munkácsy Mihály Művelődési Ház és az összes közreműködő jóvoltából színes élményekkel telve búcsúztathattuk a nyarat. A szép Szent István-napi ünnepségek után, augusztus 21-étől 23-áig a „Határtalan” Színházi Fesztiválnak adott otthont a művelődési ház. Ha netán valaki elfáradt a Szent István-napi mulatozásban, itt jó lehetőséget talált arra, hogy megpihenjen, elcsendesedjen és egy kicsit elmélyüljön.

Augusztus 21-én Buda Ferenc Csillaglépő Csodaszarvas című darabját láthattuk a nagyváradi Árkádia Bábszínház Liliput Társulatának előadásában. A különleges bábelőadás, amely a magyarság legősibb mondáját vitte színre, maradandó élmény volt kicsiknek és felnőtteknek egyaránt.
22-én a komáromi Jókai Színház színészeivel búsultunk, dúdoltunk együtt. Müller Péter és Seres Rezső melodrámáját, a Szomorú vasárnapot láthattuk a vendégművészek előadásában.
Következő nap, ennek a különleges színházi találkozónak az utolsó napján a marosvásárhelyi Nemzeti Színház előadásával zárta kapuit a fesztivál. A művelődési ház nagytermében felállított nyolcszögletű katonai sátor, amely az előadás színteréül szolgált, szinte szétrobbant a benne felgyülemlett feszültségtől. Székely János erdélyi drámaíró Caligula helytartója című darabját nem a megszokott színpadi megoldásokkal vitte színre a rendező, Kincses Elemér. Hamar kiderül, hogy a darab nem a Római Birodalom és Júdea problémáiról szól, hanem a Ceausescu-éra magyarellenes diktatúrájáról. A színészek a nézőkkel egy térben, a szó szoros értelemben testközelbe hozták a főszereplő, Petronius vívódásait. A befogadó néző a bőrén érezte a szereplőkből áradó indulatokat, jól látta a halántékon lüktető eret, az összeszorított állkapocs remegését. Az előadás végén mindannyiunk hátáról patakokban folyt a víz, és nem csak a sátor fülledt, meleg levegője miatt.
Az előadás után alkalmunk volt beszélgetni Usztics Mátyás színművésszel, a Nemzeti Kamara Színház igazgatójával, aki a fesztivál megálmodója és fő szervezője volt. A színháznak, a művészetnek szerencsére nem szabnak határt a politikai játszmák eredményeként térképre rajzolt vonalak. A „Határtalan” fesztivál esetében nincsenek nyelvi problémák sem, hiszen a komáromi, nagyváradi, marosvásárhelyi művészek mindannyian szép magyar nyelvünket beszélik. Ha lehet, még szebben, mint mi, az anyaország lakói. Igazán szerencsések vagyunk, hogy három ilyen nagyszerű előadást láthattunk anélkül, hogy akár egyetlen kilométert is utaznunk kellett volna.
Szent István öröksége mindannyiunké, az összes magyar ajkú emberé, éljenek a határainkon innen vagy azokon túl. A mi feladatunk, hogy őrizzük, ápoljuk közös kultúránkat, nyelvünket. Nagyszerű lehetőség erre egy ilyen fesztivál. És lehetőség a barátkozásra, az ismerkedésre, a beszélgetésre.
Az előadás végén a vásárhelyi színészek közül jó néhányan velünk hallgatták a Ghymes együttes Álombálom című koncertjét. A Ghymes alapítói, a Szarka testvérek, akikkel a Munkácsy Kávéház teraszán beszélgettünk a koncert előtt, szintén a határokon túlra, Felvidékre mentek haza a koncert után.
Jó volt ezen az estén magyarnak lenni!

Ha Amerikában az ember rendel egy fagylaltkelyhet, még annak a tetejét is az amerikai zászló díszíti. Ez mindenkinek természetes. Miért van az, hogy nálunk sokan szinte ferde szemmel néznek arra, aki nemzeti színű kitűzőt hord vagy a háromszínű szalag lobog az autója antennáján?