Kerthelység

2009. szept 30.

Székelyudvarhelyi pedagógusok látogatása a Zimándyban

Írta: admin Kategória: GYEREKSAROK

Szeptember második hetében egy húszfős pedagóguscsoport látogatott el hozzánk testvérvárosunkból, Székelyudvarhelyről. A Bethlen Gábor Általános Iskola tanárainak és tanítóinak az erdélyi tanrendnek megfelelően csak szeptember második hetétől kell „felvenniük a krétát”, hiszen ott két héttel később kezdődik a tanév.

Amíg tehát a székely nebulók a vakáció utolsó napjait élvezték otthon, addig tanáraik az anyaországi tanulmányúton gyűjtötték az ötleteket, cseréltek tapasztalatot törökbálinti kollégáikkal, a Zimándy iskola pedagógusaival. A kapcsolat a két iskola között több évre tekint vissza. A törökbálinti pedagógus kollégákat is sokszor vendégül látták már Székelyudvarhelyen, így a legtöbben jó ismerősként üdvözölték egymást. Az Erdélyből érkezetteknek a törökbálinti kollégák adtak szállást. Ez lehetővé tette, hogy a hivatalos programokon túl is együtt lehessenek, beszélgethessenek. A bemutató órákon mindenki kedvére tanulmányozhatta az itthon alkalmazott tanítási módszereket, a tanításhoz felhasználható eszközöket. Az egyik szünetben volt alkalmunk beszélgetni néhány székelyudvarhelyi tanító nénivel. Elmondták, hogy a román oktatási rendszer sokban eltér a magyartól. A tanrend szigorúbb, pontosan behatárolja, hogy mikor és mit kell tanítani a gyerekeknek, így a pedagógusnak nem marad annyi lehetősége új módszerek, új eszközök kipróbálására. Az eszközkészlet is korlátozott. Ha valaki új eszközöket szeretne kipróbálni a tanítási órákon, azt leginkább a saját pénzéből kell beszereznie, mert az iskola erre nem tud anyagi forrást biztosítani. A beszerzés ugyan már könnyebb, mióta a taneszközök például interneten keresztül is megrendelhetők, de a pénzügyi keretek nagyon szűkösek. Elmondták, hogy valóban nagyon sokszínű és érdekes az itteni oktatás, és sok ötletet gyűjtöttek. A harmadikosok matematikaóráján érdeklődve jártak körbe a csoportok között, a szünetben pedig jót beszélgettek a gyerekekkel is. A szakmai program keretében két nap alatt 24 bemutató órát tartottak a zimándys pedagógusok, ezek közül minden erdélyi kolléga érdeklődése szerint választhatott. Az óralátogatásokat követően interaktívtábla-bemutatót is szerveztek részükre.
Persze nem csak munkából állt a vendéglátás. A jó idő hozzásegítette a vendégeket, hogy egy szép kirándulást tegyenek Szentendrén, Visegrádon és Esztergomban, ahová a törökbálinti kollégák is elkísérték őket. Látogatást tettek ezenkívül a Budapesti Történeti Múzeumban is, ahol a középkori kiállítást nézték meg. Amikor beszélgettünk, a látogatás már a végéhez közeledett, és a tizenkét órás buszút után, másnap a munka várta otthon a vendégeinket.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!