Kerthelység

2008. máj 30.

„Féljenek inkább ők tőlem…”

Írta: admin Kategória: INTERJÚ| SPORT

Születésnapját Pekingben ünnepli

Nemcsik Zsolt versenynaptárába betekintve, nehezen találni üres helyet a pekingi olimpiáig. Mégis szakított időt – miután május 16-án a képviselő-testület által megszavazott olimpiai felkészülési támogatást átvette Turai István polgármestertől –, hogy interjút adjon lapunknak.

Az olimpiáig még Varsóban, Madridban, Padovában, Valenciában, Venezuelában és Las Vegasban várja a pást a világbajnok kardvívót, hogy a világranglistás ötödik helyezését megvédje. A júliusban rendezendő kijevi Európa-bajnokság után pedig edzőtáborban készül az augusztusi olimpiai játékokra.
– Hat esztendővel ezelőtt Törökbálintot választotta otthonául. Hogyan sikerült beilleszkednie, milyen érzés törökbálintinak lenni?
– Mivel nem egy nagyvárosból, hanem Budakesziről érkeztem ide, ezért nem okozott sok meglepetést és törést a költözés. Mindkét település kertvárosi jellegű, tehát még ebben sem volt különbség. Sikerült egy nagyon kellemes lakást kialakítani, a feleségem szüleinek házára ráépítve. Nem csak az anyósomék, hanem az ő szülei is ott élnek. 2005-től – akkor született első gyerekünk, Dániel – igazi négygenerációs nagycsaládként élünk. Sikerült úgy elrendezni mindent a ház körül, hogy a sokgenerációs együttélés örömöt ad, és senki számára nem jelent terhet. Amióta ideköltöztem, érzékelem, hogy milyen jó helyen van Törökbálint. A napi teendőim a fővároshoz kötnek, ennek ellenére mégsem kell órákat utaznom, és itthon élvezem a tiszta, friss levegőt. Nincs hiányérzetem, a bevásárlási és a szórakozási lehetőség is itt helyben van. A családunk hamarosan gyarapodni fog, ezért is külön örülök, hogy ilyen szép művelődési háza van a városnak, ahol gazdag programokkal várják a gyerekeket.
– Mikor érkezik a legkisebb Nemcsik?
– Amikorra ez az interjú megjelenik, világra jön a kishölgy.
– Akkor legalább az olimpián emiatt már nem kell nyugtalankodni. Sikerült barátokat szereznie Törökbálinton?
– Annyira elfoglalt vagyok, hogy a hivatalos és gyerekprogramok kivételével nagyon kevés időt töltök Törökbálinton. Szeretnék többször részt venni a társasági eseményeken, de sajnos az időbeosztásom ezt egyelőre nem teszi lehetővé. Amikor nincs verseny vagy edzőtábor, napi két edzésre járok. Ezért azt a kevés időt, amit itthon vagyok, elsősorban a családommal töltöm.
– A bajnok szemével nézve Danit, ő is a pástra lép majd?
– Hatalmas akarata van, ami nélkülözhetetlen a sportban. Ennek ellenére nem mondom, hogy biztosan sportoló lesz, de minden adottsága megvan hozzá.
– Szeretné, ha sportolna?
– Igen, nagyon. A sport a rengeteg lemondás mellett nagyon sok szépet ad, ami elfeledteti a nehézségeket.
– Beszéljünk Pekingről! Milyen esélyekkel számol?
– A tavalyi esztendőben nagyon nehezen indult a kvalifikációs időszak. Az újonnan kidolgozott rendszer szerint csúcsformában kell küzdeni egész évben, hogy kijussunk az olimpiára. A világbajnokság előtt nem voltak jók a kilátások. A hazai sajtó már temette a válogatottat. Kemény daccal álltunk ki a pástra. A sorsolás sem volt könnyű, a házigazda oroszokat kellett legyőzni, hogy a kvalifikációt megszerezzük. Ez olyan jól sikerült, hogy azzal a lendülettel a világbajnokságot is megnyertük.
– Tart még az a lendület?
– Igen, januárban újra kezdődtek a kvalifikációs versenyek. Eddig hármat rendeztek, ahol ezüst- és bronzérmet szerzett a csapat. Ezzel biztosítottuk a pekingi indulást. Az esélylatolgatás mindig nehéz. A kardvívás nem olyan sportág, ahol elvégezve az edzést, az ott mért eredmények alapján ki lehet számolni, hogy milyen eredmény várható a versenyen. Hiába sikerült jól a felkészülésünk, nekünk nem az óra az ellenfelünk. A pszichológiai tényezők nálunk sokkal jobban befolyásolják az eredményt, mint más sportágakban. A szerencse is kell a jó eredményhez. Mindent megteszünk, hogy a csapat méltó eredményt érjen el Pekingben. Az olimpián induló nyolc csapatból hat nagyon erős. Bármelyik éremesélyes. Úgy gondolom, hogy nekünk mindképpen érmet kell nyerni.

Nemcsik Zsolt 1977. augusztus 15-én született Budapesten. Vívói pályafutását 1986-ban kezdte  a Vasasban Gerevich György mester keze alatt, aki azóta is irányítja a felkészülését. Első komolyabb eredménye 1994-ben kadett-világbajnoki ötödik helyezés volt. 1998-ban már a felnőtt csapat tagjaként nyert világbajnokságot, amit azóta több ezüst- és bronzérem követett a világ- és Európa-bajnokságokon. Részt vett két olimpián, Sydneyben a csapattal ötödik, Athénban egyéniben ezüstérmes lett. Az elmúlt három évben minden nagy világverseny ezüstjét (olimpia, Eb, vb) megszerezte.
2006-ban megnyerte az összetett Világkupa-sorozatot. Tavaly újra a dobogó tetején állhatott: második csapat-világbajnoki címét a szentpétervári világbajnokságon szerezte. Pályafutása alatt 121 alkalommal versenyzett a válogatott színeiben. Egyéniben 6 arany, 6 ezüst és 9 bronzérmet nyert, csapat Világkupa-versenyeken pedig 5 arany, 3 ezüst és 2 bronzérmet. Itthon 10 felnőtt magyar bajnoki címet szerzett.

– Eddig a csapatról beszéltünk, mire számít egyéniben?
– Nagy szerencse kell, hogy minden ­összejöjjön. Harminckilences a mezőny, kilencven százalékuk rendkívül jól felkészült, nagyon erős versenyző. Aki hibázik, annak vége, mivel a vesztes kiesik. Az indulók közül 10-12 meglepetés nélkül nyerheti az olimpiát. Mivel ötödik vagyok a világranglistán, én is beletartozom az esélyesek népes táborába. Ezt a helyezést azonban meg kell tartani, jóval előbbre nem jó kerülni, mert az első második helyen kiemeltek nehezebb helyzetben vannak. Az Európa-bajnoksággal zárul a versenysorozat, aminek alapján történnek a kiemelések. Kijev után már nagyjából tudni fogom, hogy kivel vívok majd.
– Van olyan ellenfél, akitől tart?
– Nincs ilyen. Nem szeretem a mumusképet erősíteni. Mint mondtam, van harminc olyan vívó, aki nagyon kellemetlen, nagyon erős ellenfél. Ebből tíz világ­klasszis. Ezek mind mumusok lehetnek, nem szeretnék egyikkel sem összekerülni, de muszáj. Azt gondolom, hogy féljenek inkább ők tőlem, mint én tőlük. Velem sem szeret senki vívni.
– Az olimpián ünnepli a harmincegyedik születésnapját. Hogyan tovább? A következő, londoni olimpia még belefér?
– Nem könnyű kérdés. Első­sorban a fizikai és egészségi állapottól függ. ­Amennyiben az egészségi állapotom engedi, és eredményes tudok maradni, akkor ott leszek Londonban. Ha nem, akkor viszont el kell gondolkodni, hogyan tovább. Gondolkodtam már ezen. Az életemhez hozzátartozik a sport. Edzőként, sportvezetőként vagy felsőbb sportvezetőként a vívásban vagy valamelyik másik sportágban képzelem el a jövőt.
– Melyik sportágakhoz kötődik?
– Szorosan egyikhez sem, de minden sportot nagyon szeretek. A vízilabda és a kézilabda a kedvencem.

Várhegyi István


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!