Kerthelység

2009. aug 29.

Csak egészség legyen…

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Sok minden utoléri az embert az életben. Gazdasági és politikai válság, anyagi gondok, családi problémák… Mindenre lehet megoldást találni, csak egészségünk legyen! A város önkormányzata az elmúlt években jelentős anyagi forrásokkal támogatta a törökbálinti egészségügy fejlesztését. A megvalósult eredményekről és a jövőbeli tervekről Rothauszky Györgynével, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökével beszélgettünk.

– Ön szerint mi az elmúlt évek legnagyobb jelentőségű eredménye, amelyet a törökbálinti egészségügyi ellátás területén elértek?
– 2008-ban Törökbálint Önkormányzati Testülete elfogadta a város egészségtervét. Ez az átfogó vizsgálatokon alapuló komplex terv számba vette a város egészségügyi ellátásának állapotát. Megvizsgálta a jelentkező igényeket és szükségleteket, és az elfogadott tervek alapján láttunk neki az ellátás korszerűsítésének. Hogy a végén kezdjem, a közelmúltban pályázatot írtunk ki a 6. háziorvosi körzet betöltésére.
– Miért kellett még egy körzeti orvosi körzetet kialakítani? A másik öt körzet nem tudja ellátni a lakosságot?
– Törökbálint népessége az elmúlt években ugrásszerűen növekedett és ez a növekedés jelenleg is tart. A körzeti orvosok évek óta komoly túlterheltséggel dolgoznak. A hatodik körzetet ennek feloldására hozták létre 2002-ben. Eddig a Medicatus Kft.-vel álltunk szerződésben, ők működtették a hat háziorvosi körzetet. Ebben az évben a körzet működtetésének feladata visszaszállt az önkormányzatra. Döntenünk kellett: vagy megszüntetjük a 6. körzetet, vagy annak érdekében, hogy minél jobb alapellátás biztosítsunk, pályázatot írunk ki a háziorvosi munkakör betöltésére. Nincs könnyű dolgunk, hiszen az ország nagyon komoly orvoshiánnyal küszködik. Sajnos az az egy orvos is, aki pályázatot adott be, visszamondta a megállapodást, így továbbra is helyettesítéssel oldjuk meg a körzet ellátását. Az augusztus 24-ei héten ismételten kiírják a pályázatot, remélem, az már sikeresebb lesz. Persze egy háziorvosi praxis beindítása nem könnyű feladat. Csak akkor működik gazdaságosan, ha elég páciens látogatja a rendeléseket. Az orvosváltás, orvoskeresés bizalmi kérdés. Valljuk be őszintén, mi törökbálintiak el vagyunk kényeztetve a jó háziorvosokkal.
– A harmadik gyermekorvosi körzet kialakítása is az egészségterv része volt?
– Igen. A rendelés elindult, és egyre több kis paciens keresi fel a Munkácsy Mihály utcai rendelőt. Ezzel együtt csökken a másik két körzet túlterheltsége. Valószínűleg az őszi náthás időszak beköszöntével ez a kedvező változás még érezhetőbb lesz. Elgondolkodtató, hogy 1980-ban, amikor hatezer lakosa volt Törökbálintnak, ugyancsak két gyermekorvos látta el a törökbálinti gyerekeket, ugyanúgy, mint 2006-ban, amikor a lakosság száma már 13 ezer fölé emelkedett. Ez is azt mutatja, hogy ez a lépés már nagyon időszerű volt. Itt szeretném megköszönni dr. Csobay Ildikó és dr. Ritvai Judit gyermekorvosoknak az évtizedek óta végzett kimagasló, áldozatkész munkájukat. Kívánok nekik és természetesen az új doktor néninknek is, munkájukhoz további sok sikert és jó egészséget.
– A házi- és gyermekorvosi rendelés bővítése csak egy kis része az egészségtervnek. Milyen további fejlesztések történtek?
– Az egészségterv kiemelten kezeli a prevenció, a megelőzés kérdését. Ez szintén nagyon szerteágazó terület és az egészségügy szinte minden szegmensére kiterjed. Az anyagi áldozat az önkormányzat részéről korántsem hiábavaló, hiszen a betegségek megelőzése mindig sokkal kevesebbe kerül, mint a gyógyítása. Nem is beszélve a sok szenvedésről, kellemetlenségről, amit a beteg spórol meg, ha valamely lappangó betegségét időben észreveszik és gyógyítják, még azelőtt, hogy érezhető panaszokat okozna. Ezért finanszírozza az önkormányzat olyan speciális tesztcsíkok beszerzését, amelyek segítségével a háziorvos egy egyszerű vizsgálattal fényt deríthet többféle lappangó betegség esetleges jelenlétére. Ezek az eszközök hamarosan az orvosok, illetve a páciensek rendelkezésére állnak. A betegek heti egy alkalommal ingyenes diabétesz szaktanácsadáson is részt vehetnek.
Szintén a prevenció jegyében bővítettük a nőgyógyászati rendelés idejét. A nőgondozás a védőnői szolgálat közreműködésével gyermekkortól egészen az idős korig segíti a hölgyek egészségének megőrzését. Csak rajtunk múlik, hogy élünk-e a teljesen ingyenes szűrési lehetőségekkel és megfogadjuk-e az orvos, a védőnő tanácsait.
Segítséget nyújtunk a különböző ismeretterjesztő rendezvények megtartásához is, hiszen nagyon fontos, hogy az egészséges életmóddal, egészségmegőrzéssel kapcsolatos új információk mielőbb eljussanak a lakossághoz. Ilyen volt például az Anyatejes Világnap és Egészségnap, amelyre sok édesanya látogatott el a gyerekekkel együtt.
A program részeként ebben az évben 123 13–15 év közötti fiatal szintén az önkormányzat finanszírozásának köszönhetően térítés nélkül kaphat méhnyakrák elleni védőoltást. Ez az oltás közel százezer forintba kerül személyenként, az OEP sajnos nem támogatja, pedig a kutatások szerint ez a hatékony megelőzése a nőknél az egyik leggyakoribb daganatos betegségnek. Szerződést kötöttünk természetben nyújtott közlekedési támogatás biztosítására a háziorvosok által javasolt betegek részére a biatorbágyi székhelyű Boldog Gizella Alapítvánnyal. Ez azt jelenti, hogy azok a betegek, akik valamilyen betegségből kifolyólag nem tudnak közlekedési eszközt igénybe venni a különböző szakrendelésekre való eljutáshoz, az alapítvány szállítja el őket.
– Sok mindenben történt tehát előrelépés, de azért a következő évekre is akad még tennivaló bőven. Milyen elképzeléseket tartogat még az egészségterv a törökbálintiak számára?
– A távolabbi cél az integrált orvosi ellátás biztosítása modern környezetben, ami értelemszerűen egy új, nagyobb, jobban felszerelt orvosi rendelő megvalósítását jelenti, ahol a legtöbb vizsgálat helyben elérhető lenne. Ennek megvalósítása a hosszabb távú terveink között szerepel.
Az egészségterv kihat más bizottságok munkájára is, hiszen az egészséges környezet szempontjából a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság szerepe is meghatározó. Az ő kompetenciájuk a zöldhulladék és a szilárd hulladék kezelése, az elkerülő utak, kerékpárutak kialakítása, az autóforgalom csökkentése azáltal, hogy biztosítjuk a közösségi közlekedés minőségi változását. A MÁV-megálló rendezésével kapcsolatos előterjesztésemben is utaltam az egészségtervre, mert fontosnak tartottam, hogy olyan körülményeket teremtsünk, hogy az itt élők szívesen váltsanak autóról más közlekedési eszközre. Törökbálint önkormányzata elkötelezte magát a kertvárosi jelleg megvalósításában. Bizonyára mindenki örömmel látja a változásokat a tereken és a város parkjaiban. A járdák és az utak építése, felújítása kiemelten az intézmények közvetlen környezetében a gyerekek biztonságának érdekében történik. Ennyi játszótér még nem épült, mint most, és ezek a változások valamilyen módon kapcsolódnak az egészségtervhez, mert a testi egészség nem képzelhető el a lelki egészség nélkül.
– A gazdasági válság, az ország szomorú gazdasági állapota sok család megélhetését sodorta veszélybe. Milyen szociális intézkedésekkel próbál segíteni az önkormányzat a bajbajutottakon?
– A szociális iroda felkészült munkatársai segítséget nyújtanak a szociális támogatásra szorulóknak. Az elmúlt évben bővültek a Családsegítő Szolgálat támogatási lehetőségei. Itt minden önhibáján kívül nehéz helyzetbe jutott család sokoldalú segítséget kaphat. Az adósságterhek enyhítésére adósságkezelő programot indítottunk, amelyről bővebb információt a családsegítő munkatársaitól kaphatnak az érdeklődők.
Továbbra is lehet pályázni a középiskolai tanulmányaikat végző gyermekek szociális támogatására. Nem utolsósorban elindítottuk a közmunkaprogramot is.

P.E.


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!