ORPHEUSZ-KÖNYVEK

Karcsú, kézbeillő kötet Suhai Pál versgyűjteménye. A beltartalom azonban e szikárság ellenére erős, s befogadói élményként kellemes szellemi izgalmat okoz. Talán ellentmondásnak tűnik, de költői ouvré ez a hallgatagság Suhainál: hosszú szünetek után, csak és kizárólag kiérlelt, jól megformált költeményekkel áll olvasói elé.

Ez pedig önmagában hordozza a tömörség igényét, az érzések és gondolatok (épp az érthetőség határán mozgó és onnan távlatokat nyitó) autentikus megfogalmazását.
Ez az aszkétikus, komoly (de sohasem komor) lírai világ a magyar verstan régi hagyományain nyugszik, nincs benne semmi mesterkéltség, még fel-felbukkanó játékosságában is mély gyökerű. Azt, amelyet bölcseleti hozadékként kifejezett egyéni hangvétellel megjelenít, legjobban Suhai szavai fejezik ki: „E gyűjtemény egyes darabjai reményem szerint a rilkei örök játszótársnő éppen nekem dobott labdái, amelyekre, mondhatom, egész életemben, körülményeim ellenére is leginkább figyeltem. (…) Hátha éppen ez: az utolsó lépések sutasága, tétovasága juttatja céljához a fiatalembert, aki voltam. A suhancot, aki egész életében az őszikéit írta”.
A folyamatos, éveket és évtizedeket átívelő önmeghatározás, a személyiség folytonos változásának kronologikus, kíméletlenül őszinte feltérképezése – művészileg nem kis feladat. Suhai Pál kimunkált költeményei azonban bírják ezt a terhet, hordozzák és közvetítik mindazt, amit a szerző felvállalt:

„Súlyos tömbökben áll itt a magány,
mint folyóparton a kő.
Ha madár száll erre, biztosan nekiütődik.
S átvérzik lassan a levegő.”
Hajdu Ferenc