Kerthelység

2009. jún 01.

Tizennyolc éve az iskola szolgálatában

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Keszler Márton, a Bálint Márton Általános és Középiskola igazgatóhelyettese kapta idén az önkormányzat által alapított Volf György-díjat. Az egykor Törökbálinton élő nyelvészről elnevezett díjat minden évben a pedagógusnapon adják át egy arra érdemes nevelőnek. Ebből az alkalomból beszélgettünk a díjazottal.

A kitüntetettek: Kovács Erzsébet és dr. Németh Istvánné, miniszteri kitüntetést, Keszler Márton Volf György-díjat kapott

A kitüntetettek: Kovács Erzsébet és dr. Németh Istvánné, miniszteri kitüntetést, Keszler Márton Volf György-díjat kapott

– Azt tudom, hogy elég régóta dolgozol a Bálint Márton iskolában, de pontosan mikor kerültél ide?
– Tizennyolc évvel ezelőtt, előtte négy évig az ELTE Dohány utcai gyakorlóiskolájában testnevelőként dolgoztam. Három éven keresztül hívtak az akkor itt dolgozó testnevelők, hogy jöjjek ide tanítani, mert itt nagyon sok jó dolgot lehet tenni. Nem szeretek állást változtatni, de rávettek, hát átjöttem. Azóta pedig folyamatosan itt dolgozom, és nagyon jól érzem magam, bár az első időkben nem volt ez így. A lányom születéséig kosáredző is voltam, országos bajnokcsapatom volt, de abbahagytam, mert az nem családos embernek való szakma.
– Testnevelőként kezdted, de jelenleg igazgatóhelyettes vagy az iskolában. Hogy jött a váltás?
– Mikor Német Istvánt megválasztották igazgatónak, megkérdezte, hogy nem lennék-e az egyik helyettese, név szerint a középiskoláért felelős igazgatóhelyettes. Ez olyan célkitűzés volt számomra, amely új lehetőségeket adott a szakmában. Fontosnak tartom, hogy idővel mindenki megújuljon, ezért számomra jól jött a felkérés. Az igazgató általános helyettese is én vagyok, ez azt jelenti, hogy az igazgató távollétében vagy akadályoztatása esetén én döntök, és én írok alá helyette. Ezenkívül részt veszek az iskola szervezésében is.
– Nehezen tudtunk a beszélgetésre időt szakítani, mert éppen folynak az érettségik. Milyen tapasztalataid vannak az idei érettségiről?
– Az érettségi új feladatot adott a gyerekek és a pedagógusok számára is. Hallatlan sok bürokratikus része van az érettséginek, iszonyatos mennyiségű iratot kell kezelni. Januártól júniusig számítógépes szoftvert kell tölteni adatokkal. A diákoknak a kétszintű érettségi más terhelést ad, szóbeli vizsgát kell tenni minden tantárgyból. Nekünk, pedagógusoknak kicsit csalódás ez az újfajta megmérettetés, mert középszintű érettségivel is be lehet kerülni bármely szakra, ha az embernek vannak pluszpontjai például a nyelvvizsgák miatt. Nem kell feltétlenül emelt szintű érettségi ahhoz, hogy valaki mérnök legyen, elég egy-két nyelvvizsga és egy jó eredményű középszintű érettség. Ez nem jó. Azt tartanám szerencsésnek, ha egyetemre csak emelt szintű érettségivel lehetne bekerülni. Jóval több gyereket vesznek fel, mint korábban, akik később a szelektálás során kikerülnek az iskolákból. Az új rendszernek az a hozadéka, hogy sokkal többen tudnak bizonyítványhoz jutni. A kettest könnyű megszerezni, az ötöst már nem annyira.
– Idén te kaptad a Volf György-díjat. Mit gondolsz, miért téged jelöltek erre az elismerésre?
– Már azon is nagyon meglepődtem, hogy egyáltalán a jelöltek között voltam. Mikor engem megkérdeztek, hogy kit jelölnék a díjra, én egy, a településünkön több mint húsz éve tanító pedagógust neveztem meg. Minden bizonnyal az a sok dolog, amit én oktatóként végzek, tett alkalmassá a díj elnyerésére. Alapítványban vagyok benne, Törökbálint sportéletében is próbálok segíteni, az iskolán belül elsőtől a tizenötödik osztályig sok mindent teszek. Valószínűleg emiatt jelölt engem valaki, hogy ki, azt a mai napig nem tudom, de nagyon megtisztelő számomra. Az ember nem a díjakért tesz bármit, és szerintem a Törökbálinton dolgozó pedagógusok nagy része hasonlóképpen dolgozik, mint én.
– Mióta igazgatóként dolgozol, mennyire szakadtál el a testneveléstől?
– Sajnos nagyon. Az óráim számát csökkentenem kell, mert a sok hivatali elfoglaltság miatt nincs időm a testnevelő órákra. Le kell adnom néhány osztályt, mert sokat vállaltam és azt hittem, hogy fogom tudni őket tanítani, de ez nem ment.
– És ez ilyenkor, hogy megy: a tornaórákra lecseréled az öltönyt tréningruhára, majd vissza?
– Én még mindig a laza, tornacipős korszakomat élem. Tornacipőben járok iskolába, és csak olyan alkalmakkor veszek fel öltönyt, amikor az megkívánja. Nem gondolom, hogy igazgatóhelyettesként másként kellene öltözködnöm, mint pedagógusként.
– Lassan lejár Német István, jelenlegi igazgató mandátuma. Gondolkodtál már azon, hogy megpályázod az igazgatói állást?
– Mindenképpen szeretnék az iskolában maradni, és tervezem, hogy megpályázom az igazgatói állást. Más tervem a szakmán belül nincsen. Azért is hagytam abba az edzősködést, mert a kettőt nem tudnám egyszerre teljes odaadással csinálni. Próbáltam visszatérni a kosárlabdához, de nem tudtam két munkára koncentrálni. Kosárlabda a hobbim, gyakran le is járok a nálunk edző Elite Basket meccseire, de sajnos dolgozni már nem tudok a szakmában.

N.G.


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!