Kerthelység

2009. máj 25.

Ünnepség az uniós csatlakozás alkalmából

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Március 9-én, szombaton délelőtt 11 órakor a Törökbálinti Kamarakórus szervezésében ünnepi koncerttel emlékezett meg a város hazánk Európai Unióhoz való csatlakozásáról. Az ünnepi beszédet Csenger-Zalán Zsolt, a Fidesz választókerületi elnöke mondta. Beszéde kapcsán minden jelen lévőnek alkalma nyílt végiggondolni az elmúlt öt évet.

Sikereinket, kudarcainkat, és persze azt, hogy mit kellene másképpen csinálnunk, hogy hazánk érdekei az unión belül jobban érvényesüljenek. A visszatekintést a Kamarakórus mintegy negyvenperces ünnepi műsora követte. Mint azt Weiler Róbert, a kórus vezetője elmondta, talán egyik legsikeresebb koncertjüket adták ezen a délelőttön. A műsor első harmadában egyházi művek szerepeltek. A második részben a könnyebb műfaj képviseletében többek között két Beatles-szám feldolgozását hallhatta az ünneplő közönség, majd a koncert csúcspontjaként Schubert Szerenádját adták elő a kórus szólistáinak közreműködésével. Ezt követte Bartók Négy szlovák népdal című darabja és több magyar népdalfeldolgozás. A műsort az Alleluja – Isten köszöntése zárta. A Törökbálinti Kamarakórus ünnepi műsorával ismét bebizonyította, hogy az a szellemiség, amelyet képvisel, mindenki számára példamutató, és méltó partnere a nagy törökbálinti kórusoknak.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!