Kerthelység

2009. máj 25.

Idősek Tanácsa

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Törökbálinton is hamarosan megalakulhat az Idősügyi Tanács. Az előzményekről és a jövőbeli tervekről Hámoriné Olár Mária képviselőt, ifjúsági tanácsnokot kérdeztük.
– Milyen előzményei vannak ennek a szerveződésnek?
– Pest Megye Közgyűlése 2004-ben döntésével az országban elsőként létrehozta a Pest Megyei Idősügyi Tanácsot. A közgyűlés célként határozta meg, hogy az önkormányzat tevékenységében e szervezet keretében kell érvényesíteni az idősek érdekeit. Kimondták, hogy az idős emberek helyzetét érintő kérdések megvitatásának legyen szószólója az Idősek Tanácsa szervezete. A tapasztalatokat értékelve 2008-ban kidolgozták az idősügyi koncepciót. A koncepció részeként az alaphelyzet továbbfejlesztésére most egy felmérés készül. Ez a felmérés, más néven szociális térkép valamennyi Pest megyei települési önkormányzat idősügyi ellátást biztosító szolgáltatója, és a kistérségi társulások bevonásával dolgozza fel az időseket érintő legfontosabb kérdéseket. Ha elkészül, képet kaphatunk a meglévő idősügyi ellátórendszerről, a bajokról és a problémákról.
– Addig mi a teendő?
– Addig mi itt, Törökbálinton sem tétlenkedünk. A ciklusprogramban meghatározott célként megjelöltük, hogy a mi terveink között is szerepel az Idősek Tanácsának létrehozása. A mai válságos gazdasági helyzetben a megszorító intézkedések a legelesettebbeket sújtják a legjobban. Szükséges és fontos az idős emberek gondjainak pontos ismerete, hogy a legrászorultabbak támogatását a legcélszerűbben szervezhessük meg. Az idősek életkörülményeinek javítása és az eredményesebb érdekképviselet napi célunk. Ezek ismeretében hozzuk létre az idősügyi szervezetet. Ha megalakul az Idősügyi Tanács – amit nagyon remélünk –, az önkormányzattal együttműködve a feladatok meghatározott körében véleményező, javaslattevő szerepet tölt majd be. Abban bízunk, hogy segítségünkre lesznek a helyzetfelmérésben, nevezetesen, hogy a település által működtetett idősügyet érintő kötelező, illetve a vállalható ellátások, szolgáltatások közül melyek szorulnak fejlesztésre, bővítésre.
– Az idősekkel együtt kíváncsian várjuk a szervezés további fejleményeit, és minden lépésről beszámolunk.
Azt máris elmondhatom, hogy május 7-én rendkívüli képviselő-testületi ülésen határozatban adtunk felhatalmazást egy pályázathoz, amelyet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium az esélyegyenlőségi program keretében hirdetett meg Idősbarát önkormányzat címen. A program által ígért kereteket fel fogjuk használni a törökbálinti Idősügyi Tanács létrehozásánál.

K.J.


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!