A dolgoknak rendje van. Vagy a rendnek dolga? Mindegy, maradjunk az első megállapításnál, ami szerint akkor le is szögezhetjük, hogy jelen témánk alapján a gyerekek felnőnek és ballagnak.

Ballagnak az óvodából, mert az mostanság már olyan „trendi”. Ballagnak az általános iskolából (mert aki nem megfelelő iskolatípusba lép tovább, sose ballaghatna). Ballagnak a középiskolából, sutty, bele mindjárt a nagyvilágba! Illetve majdnem, hiszen előbb ott az érettségi. Ami jelen rend szerint legalább kétszintű. Az oktatási miniszter sikertörténetről beszél, a szakma és a diákok nem. Hiller István miniszter szerint az idén közel kétmilliárd forintba kerülő új típusú érettségi elősegíti a felsőoktatásba kerülő hallgatók „minőségét”.
Aha.
Miközben egyre kevesebben választják az emelt szintet, hiszen az alapfok követelményei egy ugráló kétéltű alsó fertályát sem érik el, így hát ezen a szinten tuti a sikeres vizsga. Állítólag egy jobb képességű nyolcadikos diák is simán leérettségizne ezen a fokon. Az pedig nyilván külön öröm, hogy magyar irodalomból sem kell tudni igazából semmit, hiszen választható egy „dumakérdés”, amelyről lehet szövegelni, oldalszám szóvirágokat pufogtatni, konkrét ismeretanyag nélkül. Hogy mi ebben a rendszerben a drága? Mi az, ami kétmilliárd? Egyszerű. A kötelező tárgyak (magyar, történelem, matematika és egy idegen nyelv) mellett választani lehet úgy hetvenvalahány egyéb tárgy közül. Például lehet érettségizni a Hit Gyülekezete hittanából, de persze katolikus vagy református hittan is választható sok más mellett. S ha csupán egyetlen érettségiző választ valamilyen „egyedi” tárgyat, akkor is le kell gyártatni központilag a tételsort.
Hiába, a tudás a legnagyobb üzlet.
Ja, meg a ballagás.
Virágilag.