Kerthelység

2009. ápr 04.

Tavaszi „kincskeresés” a természet patikájában

Írta: admin Kategória: • Egészségünkre

Itt a tavasz, és ahogy haladunk az időben, egyre több, a szervezet számára hasznos növényt szedhetünk a természet „ingyen patikájából”. Itt van például az egyik legkorábbi tavaszi növényünk, a medvehagyma, más néven vadfokhagyma, amely márciustól hatalmas területeket borít be, különösen a dunántúli bükkös és gyertyános erdeinkben.

Ezt a különleges, és elfelejtett – a lombos erdők aljnövényzetében megbúvó – gyógynövényt újra kezdjük felfedezni, és nemcsak a gyógyításban, de a konyhában is egyre bátrabban alkalmazni. Természetesen annak, aki még csak ismerkedik e növénnyel, nem muszáj vállalkoznia arra, hogy begyűjtő körútra indul. Elég, ha kimegy a biopiacra vagy bioboltba, és próbaképpen vásárol belőle. Persze nem árt sietnie, hiszen a leginkább használatos részei – hagymája és levelei – csak a növény virágzásáig élvezhetők: ez pedig többnyire május közepére tehető. S hogy milyen áldásos hatásai vannak a medvehagymának? A szakemberek szerint kiválóan alkalmas a szervezet tavaszi méregtelenítésére, hatékonyabb vérnyomáscsökkentő, mint a jóval markánsabb ízű „rokona” a fokhagyma, kiváló vírus- és baktériumölő. Hatóanyagi javítják a szív- és érrendszert, jótékonyan hatnak az emésztésre, gátolják a vérrögök képződését. Külső borogatásként alkalmazva megszünteti a gombás bőrfertőzéseket, felgyorsítja a sebgyógyulást.
Mivel leginkább frissen fogyasztva fejti ki áldásos hatását, érdemes a virágzás előtt leszedett leveleit a családi menübe is becsempészni. Például olyan ételek ízesítéseként, amelyekbe egyébként petrezselymet vagy snidlinget használunk (például vaj-, sajt- és túrókrémek, tésztaöntetek, szószok), de a parajhoz hasonlóan készíthetünk belőle tejszínes krémlevest, főzeléket vagy ízletes salátát is. Sokan a leveleket megszárítva teaként fogyasztják, vagy kenyerek, pogácsák, hústöltelékek, halak ízesítő fűszereként használják.

Receptek

Medvehagyma-főzelék
Hozzávalók: 1 kg medvehagymalevél, 3-4 dl húsleves (lehet leveskockából is), 2 dl tejföl, 1 ek. olaj, 1 ek. liszt, ízlés szerint só, bors. A leveleket alaposan megmossuk, majd apróra vágjuk. Felöntjük a húslevessel, és puhára főzzük. Az olajból, lisztből rántást készítünk, berántjuk a főzeléket, sózzuk, borsozzuk, majd a tejfölt hozzáadva összeforraljuk. Bármilyen feltéttel tálalhatjuk.

Medvehagymás-túrós krém
Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 1 púpozott ek. apróra vágott medvehagymalevél, ízlés szerint mustár, só és Cayenne-bors. A mustárt, a sót és a borsot jól kikeverjük a túróval, majd belekeverjük az apróra vágott medvehagymaleveleket is. Friss magvas rozskenyérre kenve hónapos retekkel tálaljuk.

Tészta medvehagymás-sajtos mártással
Hozzávalók: 20 dkg apróra vágott medvehagymalevél, 20 dkg reszelt sajt, 10 dkg füstölt szalonna, 1 fej vöröshagyma, 2 kk. paradicsompüré, 2 dl vörösbor, ízlés szerint só, kakukkfű. A felkockázott szalonnát zsírjára sütjük, majd a pörcöket kiszedjük. A visszamaradt szalonnazsíron a finomra vágott vöröshagymát megpirítjuk, hozzáadjuk a medvehagymalevelet, felöntjük a borral, beletesszük a paradicsompürét, fűszerezzük, majd rövid ideig pároljuk. Kifőtt tésztára öntjük, megszórva a reszelt sajttal melegen tálaljuk.

Medvehagymalevél saláta
Hozzávalók: 60 dkg medvehagymalevél, 1 pohár natúr joghurt, olívaolaj, só, citrom leve. A medvehagymaleveleket jól megmossuk és durvára vágjuk, majd egy tálba tesszük. Leöntjük a joghurtból a sóval, olajjal és citromlével elkészített öntettel, összeforgatjuk. Fogyasztás előtt 20-30 percig a hűtőben érleljük. Pikáns íze miatt sültek mellé is fogyaszthatjuk.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!