Ha március 21-e és április 21-e között születtél, akkor a Kos szülötte vagy. Egy igazi Kos tele van erővel, frissességgel. Szeret mindent kipróbálni, lelkesen veti bele magát minden izgalmas kalandba. Sokszor ő válik társai vezetőjévé. Néha azonban előfordul, hogy kevesebbet gondolkodik, inkább cselekszik…. Te ilyen vagy?

Tárusz királyfi
Szép csendes tavaszi este volt. A Patak sétány hetes szám alatt vendégek voltak délután. Az évben először gyújtottak tüzet, szalonnát is sütöttek. A gyerekek éppen a tányérokat szedték össze, hogy a konyhába vigyék. Julika, Bori és Gazsi ügyesen egyensúlyozták a csörömpölő kupacokat. A bejárati ajtó előtt még egyszer visszafordultak, hogy végignézzenek a tavaszi alkonyat fényeiben úszó kerten. Apa is előkerült a fáskamrából. Ott álltak mind az öten, és a varázslatos fényeket nézték.
– Tudjátok, hogy akkor is ilyen különösen izzó tavaszi alkonyat volt, amikor Tárusz királyfi megszületett?
– Ki az a Tárusz királyfi? – kérdezték kórusban a gyerekek.
– Ez egy nagyon régi történet… – kezdte Anya a mesét. Ölében Gazsival az öreg fotelba ült le. Szemében ott lobogott a cserépkályha tüzének tükörképe, de az a tűz, amit most látott, egy egészen más tűzhelyben égett. Azt a tüzet szorgos kezek gyújtották, egyszer réges-régen, Daridusz király palotájában…
Hűvösek voltak még az esték, és hiába rakták meg alaposan a kandallót, a trónterem távolabbi sarkaiban bizony igencsak hideg volt. Daridusz király mégsem fázott, sőt nagyon is melege volt. Izgatottan járkált fel-alá. Első gyermeke születését várta. A hálóban hangosan, egészségesen felsírt egy csecsemő. Világra jött a trónörökös. A királyné is egészséges volt és mindenki ünnepelt… Daridusz az ablaknál állt, karjában a kis Tárusszal. Nézte a lenyugvó Nap vörös fényeit és a lassan előkúszó sötétséget. A tavaszi égbolton fényleni kezdtek az első csillagok, és a király feltekintett rájuk. Megszületett a trónörökös. De vajon milyen sors vár rá? Milyen ember lesz belőle? Boldogan él majd? Mint minden szülő, úgy remélte így lesz…
Telt-múlt az idő, a kis Tárusz cseperedni kezdett. Egészséges, erős fiú lett belőle. Ha pajtásaival a palota kertjében játszottak, mindig ő volt a vezér, és nem csak azért, mert a király fia volt. Társai szerették és felnéztek rá.
Egy tavaszi napon, amikor végre elolvadt a hó és a bokrok alatt ezernyi virág bólogatott, Tárusz vadászni indult a barátaival. Másnap ünnepelték a huszadik születésnapját. A társaságot hátrahagyva előrelovagolt. Lassan léptetett keresztül az erdőn. Az út hirtelen kiszélesedett, és egy tisztásra ért. Tárusznak úgy rémlett, sohasem járt még itt azelőtt, pedig úgy ismerte az erdőt, mint a tenyerét. Ahogy kiért a fák közül, lova hirtelen megtorpant. Csak egy pillanattal később vette észre a lányt, aki a tisztás szélén egy kidőlt fa törzsén ült, és éppen a haját fésülte. Tárusznak még a szája is tátva maradt a csodálkozástól. A lány rámosolygott, és így szólt:
– Légy üdvözölve Tárusz királyfi!
– Ki vagy te? Honnan jöttél és honnan ismersz engem?
– Mindenki hallott Tárusz királyfiról és az ő deres lováról. Én magam egyszerű polgár lánya vagyok, és a rokonaimhoz indultam.
– Hogy lehet, hogy egy ilyen fiatal és szép lány, mint te, egyedül indul útnak?
– Apám, akivel anyám halála óta egyedül élek, megbetegedett. Fel kell keresnem a rokonaimat, hogy segítséget kérjek.
– Sajnálom hogy apád beteg lett, szívesen segítek rajtatok. Gyere velem a palotába, s elküldetek apádért is.
– Nagyon köszönöm kegyes jóságodat felséges uram, de a rokonaimat mindenképpen fel kell keresnem. Hanem egy hét múlva pont délben újra itt találsz, s ha akkor is úgy akarod még, szívesen veled megyek a palotába. – Azzal a lány felállt, fejét meghajtotta a királyfi felé, felpattant fekete lova hátára s a következő pillanatban elnyelte az erdő.
Másnap nagy ünnepség kezdődött a palotában. Daridusz elégedetten tekintett végig az ünneplő sokaságon, amikor az asztal mellett két üres helyre lett figyelmes.
– Kié az a két üres szék ott jobb felől? – kérdezte az udvarmesterét.
– A szomszédos Szária királyáé és a lányáé, Tábita királykisasszonyé felséges uram.
– Miért nem jöttek el? – Daridusz nagyon mérges volt. Micsoda sértés! Az egyik közeli széken ott ült a másik szomszédos királyság uralkodója is, aki jól hallotta az iménti beszélgetést. Régóta haragban állt már Szária királyával, de nem mert nyíltan szembeszállni vele, mert gyáva ember volt. Most úgy gondolta, itt az alkalom, hogy bosszút álljon.
– Felséges uram! Én hallottam, miért nem jött el Szária uralkodója – szólt a királyhoz. – Úgy gondolta, azért hívtatok itt össze mindannyiunkat, mert alkalmas feleséget kerestek fiatok oldalára. Szária királya pedig hatalmasabb, gazdagabb kérőt kíván a lánya számára, mint a ti Táruszotok. – A hallottak elfeledtették Tárusszal a csillagszemű lányt, akivel az erdőben találkozott. Szóval ő nem elég hatalmas?  Nem elég előkelő a szomszéd királynak? Na, majd megmutatja, hogy milyen fából faragták! Így vagy úgy, de övé lesz a kényes Tábita királykis­­asszony! Egy lovascsapat élén még aznap elindult Szária felé. Három nap, három éjjel vágtattak, mire harmadnapra megérkeztek Szária királyi palotájának falai alá.
A hatalmas udvar, az óriási termek üresen kongtak. A trónterem is néptelen volt. Az öreg király a kandalló előtt egy ágyon feküdt.
– Lépj be ifjú Tárusz! Isten hozott! Tábita biztosan sajnálja majd, hogy nem találkoztatok!
– Ó! Szóval sajnálni fogja! – Tárusz nem erre a fogadtatásra számított, és egy kicsit össze is zavarodott, de lelkében a sértés elégtételért kiáltott.
– Azért jöttem, hogy ha kell, erővel magammal vigyem őt, s megmutassam elég erős és hatalmas vagyok ahhoz, hogy ura és parancsolója legyek!
Az öreg király csak mosolygott, és a fejét ingatta.
– Ugyan, ugyan Tárusz! Ne légy olyan heves! Nézz körül, s rá fogsz jönni, hogy félrevezettek. Hallottam hírét, mit mondott rólam a szomszéd király. Régóta fáj már a foga az országomra, de szemtől szembe nem mer kiállni velem. Inkább rontást küldött a palotám népére. Megmérgezte a kutakat. Látod, mindenki meghalt vagy elmenekült. Engem is megtámadott már a kór, s hamarosan meghalok. Tárusz sápadtan állt az öreg király ágya előtt. Szégyenkezve kért bocsánatot tőle, és megígérte, hogy hazatérve segítséget küld országának. Néhány órára megpihentek, aztán sietve indultak vissza. Amíg lovagoltak, Tárusznak volt ideje végiggondolni a történteket. Ahogy így morfondírozott magában, eszébe villant az erdei tündér. Hiszen megígérte neki, hogy egy hét múlva a tisztáson találkoznak. Elfeledkezett róla. Ostobán az erejét fitogtatta, ahelyett, hogy az igazán fontos dolgokkal törődött volna. El fogja veszíteni a csillagszemű leányt!
Szélvészként száguldott át erdőkön, vizeken. Hiába volt azonban minden erőfeszítés. Esteledett, mire odaért. Elcsigázva rogyott le a tisztáson a kidőlt fára. Mintha hűvös szellő simogatta volna végig az arcát. A sötétből egy alak vált ki és hozzálépett. A csillagszemű lány volt az. Tárusz boldogan ölelte magához. Elmesélte az elmúlt napok történetét. Hogy hogyan feledtette el vele az oktalan büszkeség a találkozójukat.
– Bizony Tárusz királyfi kár volt Tábita királykisasszonyért olyan messzire lovagolnod, mert én vagyok Szária királyának a lánya – szólt a lány mosolyogva.
Tárusz és Tábita soha többé nem váltak el egymástól. Szária királya is meggyógyult, és Daridusz segítségével legyőzték a gonosz királyt, országát pedig a birodalomhoz csatolták. Táruszból igazságos, jó király lett, és hosszú évekig kormányozta a birodalmát…

A mese véget ért. Gazsi már régen aludt Anya ölében. Juli és Borika is fátyolos szemmel nézték a tüzet. Aztán mindenki nyugovóra tért. Odakint az égbolton már magasan járt a hold, és ezen az éjszakán különösen fényesen ragyogott néhány csillag … A Kos csillagképe.