Kerthelység

2009. feb 26.

„A kultúrára feltétlenül érdemes áldozni”

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Elkötelezve a társadalmi szerepvállalás iránt

Emlékszem, amikor gyerek voltam, minden év első napja azzal kezdődött, hogy a család, a nagyszüleim, a szüleim, és néha mi, gyerekek is, leültünk a tévé elé, és megnéztük a Bécsből közvetített hagyományos újévi koncertet. Azóta eltelt jó néhány év, s ma már nálunk, Törökbálinton is lassan hagyományról beszélhetünk, hiszen a tavalyi után idén januárban is megrendezték az újévi gálakoncertet. Az esemény létrejöttéhez a CIB Bank jelentős támogatást nyújtott.  Ennek kapcsán a hitelintézet törökbálinti fiókjának igazgatójával, Buglyó Zoltánnal beszélgettünk.

– Ön ott volt a koncerten?
– Természetesen. A feleségemmel együtt vettünk részt.
– És hogy tetszett?
– Nagyon elégedett voltam. Egy élő előadás egészen más, mint amit a televízióban lát az ember. Kellemes szórakozás azoknak is, akik egyébként nem igazi opera- vagy operettrajongók. Nagyra értékelem azt a sok munkát, amit a szervezők az ünnepi esemény megszervezésébe fektettek, és azt a magas művészi színvonalú műsort, amelyet az előadók nyújtottak.
– Ahogy mondani szokás, „ez a koncert nem jöhetett volna létre”, ha nincs a CIB Bank. Miért tartják fontosnak – a bank, illetve személy szerint ön –, hogy részt vegyenek a város kulturális életében, mi több, támogassák is azt?
– A CIB Bank számára a társadalmi szerepvállalás mindig is lényeges volt, azzal együtt, hogy mi sem tudunk minden szponzorációs felkérésre igent mondani. A támogatások elaprózása helyett inkább meghatároztunk olyan területeket, amelyeken koncentráltan fejthetjük ki támogatói tevékenységünket. Ilyen – többek között – a képző- és zeneművészetek támogatása. E stratégia keretében nyílt mód a város zenei életének felkarolására. Ennek köszönhetően, legalábbis azt reméljük, a CIB az emberek szemében nem csupán egy lesz a többi személytelen „pénzgyár” közül, hanem olyan bankként ismerik meg a helyiek, amelyik hozzájárult Törökbálint kulturális életének színesebbé tételéhez. Például segítséget nyújtott, és remélhetőleg a jövőben is nyújt majd, egy-egy színvonalas koncert megrendezéséhez. Úgy gondolom, a kultúrára feltétlenül érdemes áldozni. Az ügyfeleink zöme ugyanis a törökbálintiak közül kerül ki, s mi azt szeretnénk, hogy érezzék: a banknak nemcsak akkor fontosak, amikor ügyfélként betérnek a fiókba, hanem akkor is, amikor egy színvonalas koncertre szeretnének elmenni a városukba. Ezen túlmenően a helyi közösség szempontjából nagyon jelentősek ezek az ünnepi pillanatok. Persze ilyen színvonalú produkciót nem lehet hetente vagy akár havonta létrehozni, illetve támogatni. De egy évben egyszer talán igen.
– Mit gondol, eljut a törökbálinti emberekhez, az önök potenciális ügyfeleihez, hogy a bank támogatta a rendezvényt?
– Remélem, igen. Mindenképpen híre megy – ha másképp nem, akkor így, a Kerthelység hasábjain keresztül. Egyébként nem csak a koncert létrejöttében sikerült segédkeznünk. Az októberi 23-ai városi ünnepség alkalmából a Törökbálinti Kamara Kórust is támogattuk, illetve már több éve hozzájárulunk a helyi Latin Táncverseny megrendezéséhez. Persze ezek sokkal csekélyebb támogatások voltak, de úgy gondolom, adott esetben akár csak egy versenybíró tiszteletdíjának megfelelő összeg is hozzájárulhat egy-egy ilyen rendezvény létrejöttéhez. Mindezen túl 2007 őszén a Csupaszív Óvoda tízéves jubileumi rendezvénye mellé is odaálltunk. Az ilyen együttműködések, reményeink szerint, öregbíthetik a bank hírnevét, erősíthetik pozitív megítélését a lakosság körében.
– Ön szerint ezekben a vészterhes időkben   jut még pénz az ilyen „úri huncutságokra”?
– Ennyire azért talán nem rossz a helyzet! Szívből remélem, hogy – még ha szerényebb mértékben is, de – lesz ilyen célra forrás. Mert kultúrára a legnagyobb válságban is szükség van.
– Mi a legfontosabb üzenete ma a CIB Banknak a lakosság felé?
– A pénzügyi és gazdasági világválság következményei sajnos Magyarországot is elérték.  A bank legfontosabb feladata most az, hogy mind az ügyfelei, mind a dolgozói felé a szokottnál is nagyobb türelemről és rugalmasságról tegyen tanúbizonyságot. Erre, valamint a banki szolgáltatások magas szinten tartására kötelez bennünket az a tény is, hogy 2008-ban a CIB Bank nemcsak Magyarország második legnagyobb bankjává vált, de – számos más szakmai elismerés mellett – másodszor is elnyerte Az év bankja kitüntetést. E magas elvárásnak igyekszünk megfelelni az előttünk álló évben is. Tudjuk, nem lesz könnyű feladat. Ezért ezúton is szeretném kérni a tisztelt olvasókat, hogy töltsék ki a bankfiókjainkban és a honlapunkon (www.cib.hu) egyaránt elérhető, 100% Figyelem elnevezésű ügyfél-elégedettségi kérdőívünket, s ezzel is adjanak segítséget az idén 30. születésnapját ünneplő CIB Banknak ahhoz, hogy működését, szolgáltatásainak kínálatát és színvonalát még inkább az ügyfelei, partnerei igényeihez tudja igazítani.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!