A szerződési szabadság és a szerződések kötelező erejének elve igen régi jogi alapelvek. A gazdasági élet szabadsága, az áruk és szolgáltatások kötöttségek nélküli szabad áramlásának elve és az ehhez kapcsolódó magánjogi megoldások a mai modern piacgazdaság alapját képezik. Létezik azonban egy másik, a háború utáni politikai fejlődés által megteremtett, alapvetően kereszténydemokrata ihletésű elv, amelyet szociális piacgazdaságnak hívnak. Ez, egyebek között, az állam feladatává teszi a verseny által hátrányokat szenvedőkről való gondoskodást, a leszakadó rétegek megsegítését és a felnövekvő generációkon belül mutatkozó esélybeli egyenlőtlenségek mérséklését.
A mai magyar valóság különösen élesen veti fel a kérdést, hogy az egyszerű állampolgárok – beleértve a kiszolgáltatott kisvállalkozókat – érdekeinek megvédésében meddig mehet el az állam. Magyarországon ugyanis a tisztességes piaci magatartás értelmezése körül súlyos gondok vannak, az erőfölénnyel való visszaélés, az egyszerű állampolgár (fogyasztó) és a kisvállalkozó szerződésekkel vagy anélkül való kizsigerelése napi gyakorlat. Két területet említenék, ahol nézetem szerint az államnak jogszabályok meghozatalával és azok szigorú betartatásával be kellene avatkoznia.

Építőipar

Sokat beszélünk az építőiparban a körbetartozás jelenségéről. Ezen belül kevesebb szó esik egy igen tisztességtelen és széles körben elharapózott magatartásról, az általam fővállalkozói lefosztásnak nevezett jelenségről. Vannak, és nem is kevesen, olyan cégek, amelyek – jó kapcsolati tőkével – kizárólag azzal foglalkoznak, hogy – pályázattal vagy anélkül – építőipari kivitelezési munkák fővállalkozói pozíciójába kerülnek. Eszük ágában sincs azonban tényleges munkát végezni, ez az alvállalkozók hadára vár. Ezekkel szemben a fővállalkozó lép fel megrendelőként. Nagyon sok ilyen kis kényszervállalkozó (egyéni vállalkozó, kis bt. stb.) van ma a piacon, akik állandó jelleggel a lét és a nemlét határán egyensúlyoznak. Ezek aztán saját költségükre elvégzik a munkát, és amikor 80-90 százalékos készültségi szintre jut a kivitelezés, akkor mondvacsinált minőségi kifogásokkal – ebben segítik a fővállalkozókat a saját műszaki ellenőreik – lezavarják őket a területről, a kifizetést megtagadják, és egy másik kiszolgáltatott kényszervállalkozóval befejeztetik a munkát. A megrendelőtől felveszik a pénzt, a kisvállalkozó meg pereskedhet – ha bírja. Ha nagyon szorít a kapca, a hivatásos fővállalkozó csődbe viszi saját magát, a pénzt kimenti, és újabb hivatásos fővállalkozást alapít. Mit lehet itt tenni?
Nézetem szerint az építési-szerelési szerződéseket – esetleg kötelezően alkalmazandó szerződésminták elrendelésével – szigorúan újra kellene szabályozni. Csak az léphessen fel megrendelőként, természetesen a fővállalkozó-alvállalkozó viszonyban is, aki a kifizetésre elkülönített banki fedezettel rendelkezik. A kivitelezői teljesítést pedig egy kötelezően igénybe veendő független szakértői köztestület (félve mondom ki: volt ilyesmi a szállítási szerződések területén, tanácsi megbízottaknak hívták őket) állapítaná meg, és pozitív megállapítás esetén a bank automatikusan fizetne a kivitelezőnek. Persze az egyéb építőipari anomáliákat – például az elterjedt zsebből zsebbe fizetést – ez sem tudná kezelni.

Pénzügyi szolgáltatók

A másik sajátos terület a pénzügyi szolgáltatói tevékenység területe. Említhető az áruhitel-, lízingszolgáltatás, amely különösen a gépkocsivásárlás területén mutat érdekes jelenségeket. A pénzügyi szolgáltatók egészen a legutóbbi időkig olyan ügyleteket finanszíroztak, amelyek „bedőlése” szinte törvényszerű volt. A kockázatot aztán jórészt a visszavásárlási jog kikötése csökkentette. Ez ugyanis olyan, úgynevezett euró-tax áron történt, amelyen csak a magánfél veszíthetett, a továbbértékesítés pedig számtalan visszaélésre adott lehetőséget. A másik érdekes kérdés a kamatok és költségek területe, amelyek esetében a magánjogi természetű megoldások kétségesek, hiszen nem egyenjogú felek viszonyáról van szó. Említésre méltó az idő előtti hiteltörlesztés, amely esetben a pénzügyi szolgáltató üzleti veszteségekre hivatkozva mindenféle követeléseket érvényesít. Teszi mindezt egy olyan pénzösszeg esetében, amelyet a befizetés után öt perccel újra kihelyezhet.
Véleményem szerint ezt a szektort is jobban kellene szabályozni. Előírnám az alkalmazható maximális kamatokat és költségeket, újrarendezném a szerződéses biztosítékokat és megtiltanám az idő előtti visszafizetés esetén bármilyen költség (elmaradt haszon, kamat stb.) felszámítását. Bevezetném a kötelezően alkalmazandó keretszerződés-minta rendszerét. Visszavásárlási jog gyakorlása esetén az árat egy kötelezően igénybe veendő független szakértői köztestület (lásd fentebb) állapítaná meg.
A leírtak csak két kiragadott területet jelentenek. Az általam javasolt megoldások szellemisége az érdekes. A mai magyar „vadnyugati” gazdasági viszonyok között az állam nem lehet közömbös külső szemlélő a nagyok és a kiszolgáltatott kicsik konfliktusaiban.