ORPHEUSZ-KÖNYVEK
Gyöngyösi András karcsú, ám jelentésanyagában, költői látás- és fogalmazásmódjában igencsak súlyosnak mondható kötetét vehetjük a kezünkbe. Persze a könyv birtoklása nem jelenti mindjárt a címben jelzett tulajdonviszony azonnali megteremtődését, ám a hölgyolvasók minden bizonnyal törekedhetnek erre…
A szerző nem ismeretlen a hazai palettán, hiszen első (ugyancsak remek) kötete még 1982-ben jelent meg, amelyet hosszabb kihagyás után (2003-ban) követett a második. Közben drámája jelent meg, s persze versek francia nyelven. Versek és versfordítások. Az külön tanulmányt érdemelne fordítóként is, aki (Gyöngyösi András) Corneilles et autres volatiles címmel Tandori Dezső válogatott verseit komponálta franciára.
Gyöngyösi tehát jó költő, kiérlelt hangvétellel, kellően lecsupaszított fogalmazásmóddal könnyed befogadói élménnyé tudja alakítani mondandóját. S van a verseiben – talán ez ennek a költészetnek az igazi értéke – valami olyan plusz finomság, értelemre ható lágy érzékiség, amely már első olvasatra is bensőségessé, maradandó élménnyé emeli ezt a lírát.
Például: „Jöttödet, játsztodat / Nem halványítja semmi tudás, / Ott világít az idegeim sűrűjében. / Vár az időre, hogy belehaljon. / Nem jelkép voltál – / Csak valódit lehet veszteni. / De a gyenge mindent köszön: / Könnyű halált, kevés fájdalmat. / Így köszönök akármi rosszat. / Nevetséges – bár sírás fojtogat –, / Hogy sehogy sem boldogabb.” (I/26)
Mielőtt még a hozzáértő olvasó felkapná a fejét: igen, már ebből az egyetlen idézetből is kihallható az a szellemiség (Pilinszky János szellemisége), amelyet Gyöngyösi felvállal – és markánsan önmaga költészetére alakítja.
Mindannyiunk örömére.
