Kerthelység

2009. jan 30.

Mindenki számára hozzáférhető épületadat-bázis

Írta: admin Kategória: Fogyasztó és állampolgár

Az ingatlanadó előfutára?

Idén január 1-jén lépett életbe az építésügy, a településfejlesztés és -rendezés körébe tartozó dokumentációk központi nyilvántartásáról szóló új kormányrendelet. A következőkben ennek főbb részeit ismertetjük.

A kormány célja az volt, hogy 2009-től egy olyan egységes, központi egyedi műleírásokra lebontott épületadat-bázist állítson fel, amelyet az ország bármelyik állampolgára – információink szerint akár az adóhatóság is – bármikor elérhet. A kormányrendelet [277/2008. (XI. 24.)] a 181/1999. törvényre hivatkozva kötelezi a beruházókat, fejlesztőket, illetve a felszámolókat, hogy az ország összes műtárgyának építésügyi-műszaki tervdokumentációját, tervtárát, a területfejlesztési koncepciókat, a helyi építési előírásokat, valamint a még csak ötlet szintjén megjelenő önkormányzati vagy beruházói programok és területrendezési tervek másodpéldányát elektronikus formában ingyen bocsássák a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. által működtetett Dokumentációs Központ rendelkezésére.
A kormányrendelet – külön jogszabályok alapján – arra is kitér, hogy ezenkívül januártól csatolni kell a kéményseprők műszaki felülvizsgálatairól szóló szakvéleményeket, a használatbavételi engedélyezési eljáráshoz benyújtott közműszolgáltatói nyilatkozatokat, valamint a geodéziai, geotechnikai szakvéleményeket is. Idén januártól szintén kötelezően csatolni kell az építmények vagy telkek műemléki, régészeti védettségére, valamint a helyi építészeti és természeti értékek védelmére, az azokkal összefüggő tilalmakra, korlátozásokra vonatkozó határozatokat, rendeleteket, nyilvántartásba vételi és területi adatokat, valamint a településrendezési eszközökre, továbbá a tilalmakra, korlátozásokra vonatkozó önkormányzati határozatokat és rendeleteket.

Tiltakozik a kamara

A Magyar Építész Kamara szerint a rendelet sok alkotmányos, személyiségi – például a magántulajdon biztonsága – jogot egyszerűen figyelmen kívül hagy. Eltér István elnök szerint például az is kritikus, hogy a szabályozás a jövőben a kiviteli tervdokumentációt készítő tervezőt kötelezi arra, hogy fegyelmi felelőssége mellett a saját költségén készített másodpéldányt ingyen bocsássa a Dokumentációs Központ rendelkezésére. A kamara szerint ugyanis e költség a jelen szabályozás keretében nem hárítható át az épület tulajdonosára vagy annak megrendelőjére. Az építészek azt szeretnék, hogy a szabályozás, illetve az építményekről szóló adatszolgáltatás azt terhelje, aki az elkészítését megrendelte. A szabályozás vonatkozhat az ingatlan tulajdonosára, illetve építtetőjére vagy a dokumentáció megrendelőjére. Koós Miklós építész szerint ugyanakkor „az biztos, hogy egy ilyen központi adattár igen komoly személyiségjogi és szerzői jogi problémákat vet fel, nem is szólva arról, hogy az állami szerveknek kiváló betekintési módjuk nyílik az egyének mindeddig védett magánszférájába. Gondoljunk csak bele, miféle veszélyforrást jelent az, ha bárki rossz szándékú illetőnek a kezébe kerül, és kedvére válogathat azok közül a villák közül, ahová betörhet. Komplett építészeti, statikus tervek, mi több, az elektromos hálózatok tervei is megszerezhetők lesznek.”

Ingatlanadó lesz belőle?

Tetézheti a bajt, hogy – információink szerint – a januárban hatályba lépő rendelet előfutára lehet annak a politikai okokból egyelőre „megfúrt” ingatlan-nyilvántartási rendszernek, amely előbb-utóbb az országosan bevezetett ingatlanadóhoz fog vezetni. A Dokumentációs Központ ugyanis már januártól pontosan tudni fogja, hogy melyik épület milyen anyagból és mekkora költséggel készült és kinek, illetve hogy milyen úgynevezett luxuskellékekkel van felszerelve. A dokumentumokból a hatóságnak már könnyű lesz kiszámítania az adott ingatlant terhelő adó mértékét. A luxusadóval kapcsolatban eddig jellemző kibúvás, társasházzá alakulás folyamata, vagy az egyén ingatlanvagyonának letagadása jövőre gyakorlatilag megszűnhet – az APEH nagy örömére. Egy biztos, a kormánynak mindig jól jön a pluszpénz.

Dr. Győrfi László


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!