Kerthelység

2008. dec 15.

Ünnep a mindennapokban

Írta: admin Kategória: INTERJÚ| Olajág

Adventi beszélgetés Bohn Istvánnal

Hidegre fordult az idő. Elő kellett vennünk a nagykabátot, és bánatosan bámulunk ki az ablakon a délutáni szürkületbe. Nehéz elindulni ilyenkor, főleg egy fázós szombat délutánon. De a plébánia kertjében már hívogatóan égnek az üvegbe zárt mécsesek. Lassan érkeznek az első vendégek az Adventi Udvarba. A forró tea a kezünket és a bendőnket melegíti, a baráti beszélgetések, az imádság pedig a lelkünket. Az ünnepi készülődés közepette sikerült néhány percet elcsennünk István atya idejéből, hogy az új advent kezdetén a régi karácsonyokról kérdezzük.

– Van olyan karácsonyi emléke, amelyik valamiért fényesebb a többinél?
– Nincs. Nincs ilyen. Mind nagyon szép volt. Persze gyerekkoromban én is mindig nagyon vártam az ünnepet és örültem az ajándékoknak. Székesfehérváron nőttem fel. Talán az valóban nagy ajándék volt, hogy ministrálhattam a püspöki miséken. De mindig ott volt az Isten a hétköznapokban is. Ez volt az igazi ajándék.
– A karácsony estét mindenki a családjával tölti. Nem szokott magányos lenni, amikor már mindenki hazament az éjféli miséről?
– Én? Dehogy! Először is az én családom talán a legnagyobb Törökbálinton – az egész hívő közösség. Aztán karácsonykor meglátogat a szűkebb családom is. A nővéremék mindig eljönnek az éjféli misére. Amikor pedig éjjel hazamennek, akkor sem vagyok magányos. Tulajdonképpen szeretek néha kicsit egyedül lenni.
– István atyának tehát nyugodt pillanatokból van igen kevés. Ha tehát egy színes dobozba csomagolva ezt adnánk önnek ajándékba, annak biztosan örülne. De mit gondol, mi az, ami a legjobban hiányzik ma az embereknek?
– Nem tudom. Néha úgy érzem, nagyon is jól megvannak, jól érzik magukat így. Ha arra vagyunk kíváncsiak, mire van szükségük, mire van „kereslet”, talán marketingkampányt kellene csinálni. De a mi „kínálatunk” amúgy sem olyan szolgáltatás, amely az igények szerint változik. Az egyháznak mindig van ajándéka azok számára, akik hozzá fordulnak. Maga Jézus. Az ünnep bármilyen fényes legyen is, csak eszköz. Arra szolgál, hogy megálljunk egy pillanatra, és mélyebben elgondolkozzunk azon, mit is tett érünk az Isten. Hogy mit adott nekünk! Úgy szeret minket, hogy a fiát adta a megváltásunkra. És ma is tenni akar értünk! Név szerint ismer minket. Az ajtóban áll és zörget. Aki pedig kinyitja az ajtót, ahhoz bemegy. Ő velünk étkezik, mi meg ővele. A lehetőség tehát mindenki előtt ott áll. Csak fogadjuk el az ajándékot, amit felkínál. Aki megnyitja a szívét Isten előtt, az nagyon boldog ember lesz.
– Mit tenne tehát István atya a törökbálinti karácsonyfák alá?
– Rajtunk múlik, milyen a kapcsolatunk Istennel és Krisztussal. Az én dolgom az, hogy az ő szeretetüket továbbadjam. Ennek próbálok is legjobb tudásom szerint eleget tenni. Nem csak karácsonykor. Mindennap.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!