Bánatos nap ez a libáknak, mert bizony sokuk nyakára rákerül ilyenkor a kés. Nekünk annál kevésbé, hiszen nincs is jobb az illatos, ropogós libapecsenyénél! Almás káposztával, hagymás tört krumplival, az ám az igazi! Ha pedig a bendőnket jól megraktuk, akkor már nem árthat már a hideg novemberi szél.

Kicsik és nagyok felkerekednek pislákoló lámpásaikkal, hogy énekelve járják körül a falut (na jó, a várost) és köszöntsék az ősz egyik kedves ünnepét. Szent Márton egykor odaadta köpenyét az út szélén ázó-fázó koldusnak. Biztosan akkor is olyan hideg volt, mint most. De a lámpásfelvonulás résztvevői mégsem fáznak ilyenkor. A gyerekek szebbnél szebb világító kis csodákat visznek. Már messziről látni, ki melyik oviból jött, melyik csoportba jár, hiszen ahány csoport annyiféle lámpás himbálódzik a sötétben. A koreográfia évente változik kicsit. Eleinte a régi művelődési háztól vonultunk a Dióskertig, és vissza. Aztán néhány éve az egyik óvó néni, aki hosszabb ideig élt Németországban, azt javasolta, próbáljuk ki az ottani szokást. Azóta minden évben Gyurasits Tamás és csapata szép nagy máglyát rak az ünnep tiszteletére. Mire a menet énekelve, beszélgetve körbesétálja a régi temetőt, és visszaér a Szérűskertbe, a kis lámpások nagy testvére már fényesen lobog, megmelegítve az ázó-fázó, lámpást tartó kezecskéket. A Csupaszív Német Nemzetiségi Óvoda dolgozói és szülői munkaközössége pedig évről évre vendégül lát és jól tart bennünket zsíros kenyérrel, teával és finom forralt borral. A tűznél aztán régen látott ismerősökkel találkozhatunk, csodálkozhatunk, hogy megnőttek a gyerekek, vagy ijedten keresgélhetjük a sötétben elkóborolt csemetéinket. Azt mondják, egy közösséget jól jellemez, milyenek az ünnepei. A mieink szerintem nagyon szépek. Köszönet érte minden közreműködőnek!