Kerthelység

2008. dec 15.

Csillagmesék: A BAK

Írta: admin Kategória: • Csillagmesék

Tudtod, mi a hasonlóság a hópelyhek és az emberek között? Az, hogy nincs köztük két egyforma. Mind egyszeri és megismételhetetlen. Szerencsések, akik olyan országban születtek, ahol van igazi tél, van hó és jég, és persze meleg ruha. Ha a születésnapod a nagy ünnepek és a nagy havazások idejére esik, akkor te a Bak szülötte vagy (december 22. –január 21.). Az igazi Bak céltudatos, igyekvő, szívós alkat. Sosem képmutató. Kitartó, hű és megbízható, de hajlik a ridegségre, és tud kíméletlen és megátalkodott is lenni. Uralomra és önuralomra törekszik. Sikereit szívósságának köszönheti, de sorsa gyakran változik.

Aliz

Anya barátnője a nappaliban üldögélt, az ablak előtt. Kezében a teásbögrével nézte a havas kertet.
– Nem is tudjátok, milyen szerencsések vagytok, hogy itt élhettek! Utálom ilyenkor a várost. Bokáig ér a latyak, a parkolóhelyeket teletolják hóval, pedig amúgy is alig lehet megállni. Órákkal előbb kell elindulnom, hogy időben odaérjek egy tárgyalásra. Te meg csak kisétálsz, havat söpörgetsz, megfőzöd az ebédet… Arany életed van!
Anya elgondolkodott ezen, és igazat adott barátnőjének. Ritkán találkoztak, mert Aliz nagyon elfoglalt üzletasszony volt. Vezető beosztásban dolgozott egy nemzetközi cégnél. Bejárta már a fél világot. Jól nézett ki. Pedig egyáltalán nem volt szép. De az ápoltság, a frizura, a drága ruhák megtették a hatásukat. Anya kicsit mosolygott magában. Megszokta már, hogy sokan azt hiszik, három gyereket nevelni gyerekjáték. Nem haragudott ezért. Nem irigyelte Aliz szép ruháit, sikereit sem. Nem cserélt volna vele semmi pénzért. Aliz hamarosan indult is tovább, sietett, mint mindig. Amikor elment, Gazsi tűnődve nézett a távolodó terepjáró után.
– Ki volt ez a néni anya?
– A barátnőm, Aliz. A gimnáziumban egy padban ültünk. Miért kérded?
– Szép volt. És jó volt az illata. De miért volt olyan szomorú?
– Úgy láttad, hogy szomorú volt? Én nem vettem észre.
– A szeme volt szomorú.
– Tudod, Aliz egyedül él és nincsenek gyerekei…

Az osztály közepén voltak körbe rakva a székek. Osztályfőnöki óra volt. A gyerekek arról beszélgettek, kinek mi a legfontosabb az életben. A legtöbben a családjukat tették az első helyre. De volt, aki a kutyáját választotta, vagy éppen a sportot, amit évek óta űzött. Amikor Alizra került a sor, nem válaszolt azonnal. Aztán széles mozdulattal hátradobta hosszú, fényes fekete haját, és azt mondta: Nekem a karrierem a legfontosabb.  Persze érettségi előtt álltunk. Mindenki elgondolkodott már százszor is azon, hogy milyen pályát válasszon. De hogy valakinek már most ez legyen a legfontosabb az életében… Aliz sohasem volt kitűnő, de mindig a jó tanulók közé számított. Hihetetlen szorgalommal és akaraterővel küzdött mindvégig, és ennek meg is lett az eredménye. Felvették az egyetemre. Amikor megkapta az értesítést, nem ujjongott, nem ugrált örömében. Elment, és beszerezte az elsőéves jegyzeteket, hogy mire a tanév elkezdődik „képben legyen” – ahogy ő mondta. Az első nyár meghozta a szerelmet is. Attilával a gólyatáborban ismerték meg egymást. Amikor szeptemberben eljöttek hozzánk, nem ismertem rá a barátnőmre. Aliz szinte repült a boldogságtól. Meg is értettem. Attila nagyon okos, kedves fiú volt. Nyugodt és kicsit tartózkodó. Pontosan kiegészítette Aliz indulatos, néha akaratos jellemét. Rohantak az évek, és ők végig együtt maradtak. Úgy tűnt, teljes a harmónia köztük. Talán csak az árnyékolta be a kapcsolatukat, hogy hiába tanult Aliz most is teljes erőbedobással, Attila sokszor bizonyult sikeresebbnek nála, és ezt a lány nehezen tudta megemészteni. Eljött az utolsó év, és Attilát meghívták doktorandusznak az egyik tanszékre. Aliz viszont már egy éve külföldre készült. Megpályázott minden elképzelhető ösztöndíjat, külföldi állást, és februárban jött a hír, hogy várják Amerikában. Két évre. Aliz eljött hozzám.  Elsorolta a kétségeit, de éreztem, hogy már döntött. Júliusban egyedül utazott Amerikába. Attila a tanszéken maradt. Egy év múlva megnősült. Amikor Aliz először hazajött látogatóba, már az első babájukat várták a feleségével. Alizon nem látszott, hogy bántaná a dolog. Sőt úgy éreztem, őszinte örömmel gratulált. Visszautazott, és a következő években a világ minden tájáról érkeztek tőle a képeslapok. Ausztrália és Thaiföld, Izrael és Egyiptom, Japán és Oroszország. Körbejárta a fél világot. Mindene megvolt. Pénze, karrierje és sok udvarlója. De a munka mindig fontosabb volt neki minden másnál. Ezért ha voltak is szerelmei, sohasem maradt együtt sokáig senkivel. Ha itt járt, mindig vidámnak látszott. Egyetlen egyszer éreztem, hogy talán mégsem az. Egyik télen érettségi találkozót szerveztek a régi osztálytársak. A húszéves találkozónk volt. Aliz fürdött az elismerésben, hiszen mindenki megcsodálta a terepjáróját, nem győzték dicsérni, hogy milyen jól néz ki. Az osztályfőnökünk pedig felemlegette azt a régi beszélgetős órát, és gratulált neki, hiszen az álma, a fényes üzleti karrier valóra vált. Nagyon büszkének tűnt. Aztán a találkozó után meghívtam, hogy jöjjön föl még egy teára, hogy kettesben is beszélgethessünk egy kicsit. Hazaértünk, és amíg felforrt a teavíz, körbejártuk a gyerekszobákat, hogy sorban megpusziljalak benneteket. Apa is aludt már. A lányok, Juli és Bori együtt aludtak Juli ágyában. És te is ott szuszogtál a kiságyadban. Aliz végig ott volt a nyomomban, és amikor visszamentünk a nappaliba, hogy megigyuk a teánkat, alig ismertem rá. Mintha egyszerre éveket öregedett volna. Akkor is azt mondta, amit ma: Te nem is tudod milyen szerencsés vagy! Bármikor boldogan cserélnék veled! Csak egy pillanat volt, és néhány perc múlva újra a büszke, sikeres üzletasszony ült ott velem, és a teáját iszogatta. Aznap volt a születésnapja. Átadtam neki az ajándékát. Egy pici csuhéangyalkát. Az ujján gyémánt csillant, amikor átvette, de úgy tette óvatosan a táskájába, mint ha aranyból lenne. Azóta is mindig rohan, ha eljön, és mindig vidám. De a szeme néha tényleg szomorúnak tűnik…

Beesteledett. A kertben a hóember fején kicsit félrecsúszott a lyukas piros lábos, és apa is megérkezett. A hidegben nehezen nyílt a kerti kapu, azt lökdöste befelé, és mint már annyiszor, most is elhatározta, hogy meg fogja olajozni. Talán holnap. Felnézett a házra. A nappali ablaka meleg, hívogató narancsos fényt árasztott a fagyos kertre, Gazsi integetett ki rajta. Siess apa! Kész a vacsora! A hold hidegen világított az égen, és apa sietős léptekkel indult a bejárat felé. A középső lányuk, Bori nyitott ajtót. A fürdőszobából Juli, a nagylány lépett ki, fején törölköző turbán. Éppen hajat mosott. Röpke puszit nyomott apja arcára, és szaladt föl a szobájába. Apa visszafordult, hogy kulcsra zárja a bejárati ajtót, és a meleg előszobából még egyszer kinézett a havas kertre. Hideg volt odakint. És az égen nagyon fényesen, és nagyon hidegen tündökölt az a néhány csillag: a Bak csillagképe.

Nyíri Erzsi


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!