Kerthelység

2008. nov 17.

A jegyző válaszol

Írta: admin Kategória: Fogyasztó és állampolgár

Miért foglalkozott a képviselő-testület a legutóbbi ülésén a zajvédelem kérdésével?

– Röviden azt válaszolhatnám, hogy azért, mert az 1991. évi XX. törvény 85. § (1) bekezdés e) pontja szerint a zaj- és rezgésvédelmi szabályok megállapítása a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörébe tartozik. Emellett azért került a testület elé az anyag, mert egy települési képviselő ennek a rendeletnek a megalkotását javasolta.


Júliusban döntött a képviselő-testület arról, hogy a szeptemberi ülésig el kell készíteni a zajvédelmi rendelet tervezetét, ami meg is történt. Az anyag minden olyan észrevételt tartalmaz, amit az előkészítés során a képviselők javasoltak.
A tervezet bizottsági véleményezésekor számos – időnként egymással szembenálló – nézet is megfogalmazódott. Ezekkel együtt mutattuk be a tervezetet a szeptemberi, majd az októberi ülésen. A képviselő-testület akkori döntése értelmében a rendelettervezetet véleményezésre meg kell küldeni a szomszédos és érintett önkormányzatoknak, valamint az illetékes környezetvédelmi igazgatási szervnek. A véleményük 30 napon belül várható. A környezetvédelmi igazgatási szerv szakmai véleményének ismeretében újra a testület elé kerül a rendelettervezet, s javaslatot teszek a rendeletalkotásra.

Mi történik a rendelet megalkotását, illetve hatálybalépését követően?

– A rendeletet a szokásos módon közhírré tesszük. Egyebekben pedig a hivatal műszaki irodája az építési engedélyezési eljárás során felhívja az építtető figyelmét a rendelet előírásaira, a közterület-felügyelők a várost járva, ellenőrzéseik során érvényt szereznek a rendeletnek. Azokban a nem várt esetekben, amikor a rendeletsértés nyilvánvalóan megtörténik – kellő mérlegeléssel –, sor kerülhet helyszíni bírság kiszabására is. A rendőrhatóság jogosult a rendelkezés megszegőivel szemben saját hatáskörben eljárni (hét végén is lesz majd ellenőrzés), illetve kezdeményezni a szabálysértési eljárás lefolytatását. A szankcionálás azonban nem célunk. Ellenkezőleg. Kérem a lakosságot, értse meg: ez a rendelet a csendre, a nyugalomra vágyó törökbálinti polgárok nagyobb közösségének érdekében fogalmazódott meg, és segítsenek az érvényre juttatásában.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!