Kerthelység

2008. nov 17.

Adventi készülődés

Írta: admin Kategória: Múltidéző – hagyományok

Így, november vége felé közeledve, amikor rövidesen advent időszakába lépünk, már érezzük a közelgő karácsony szeretetteljes melegét. Kezdjük sütögetni a finom aprósüteményeket, elkészítjük vagy megvásároljuk az adventi koszorút, s vannak, akik felelevenítve a régi hagyományokat, adventi naptár készítésébe is belefognak.


Az advent jelentése eljövetel, ami Jézus megérkezésére utal. A karácsonyra való felkészülés ideje ez, aminek kezdete az András naphoz (november 30.) legközelebb eső vasárnap, a vége pedig december 24-e. A keresztény hagyomány szerint adventkor kezdődik az új egyházi év és a karácsonyra való felkészülés. A hagyományok közé tartozik az adventi koszorú, aminek eredete a pogány időkre nyúlik vissza: akkortájt a szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból font „szent” koszorúkkal védték a házat a gonosz szellemektől. Az ősi adventi jelkép az 1840-es években éledt újjá Németországban, és – némi változással – él ma is Európában, így nálunk is. Ma már négy gyertya díszíti a fenyőkoszorút, a négy adventi vasárnap jelképeként, amelyekből – közeledve 24-éhez – minden vasárnap meggyújtanak egyet.
Az adventi naptár – mint az advent kezdetétől karácsonyig tartó időszak speciális „időmérő eszköze” – ma már inkább a készen kapható csokoládés naptárakban jelenik meg, ám a karácsonyt váró adventi sütemények szinte minden családi asztalon megtalálhatók. Az aromás fűszerekkel (ánizs, koriander, fahéj, szegfűszeg, gyömbér), valamint dióval, mogyoróval, mandulával, na és kandírozott gyümölcsökkel – ananász, citrom, cseresznye, narancs, füge, datolya, szilva és sárgabarack – készült édességek nemcsak csodálatos ízzel, vitaminokkal és létfontosságú ballasztanyagokkal, de a Jézus születésére való készülődés és várakozás ünnepi hangulatával is megajándékozzák az embereket.

Adventi sütemények

Ánizskarikák
Hozzávalók (kb. 60 darabhoz): 30 dkg liszt, 20 dkg porcukor, 5 tojás, 2 ek. ánizspálinka, 1 ek. ánizsmag, 1 tk. sütőpor. A tojásokat keverjük habosra a porcukorral, majd adjuk hozzá az ánizspálinkát, az ánizsmagot és a lisztet. A masszát jól dolgozzuk össze, majd a tésztamasszát rakjuk ún. csőrös habzsákba, és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe nyomjunk belőle karikákat. Hagyjuk a karikákat a tepsiben egy éjszakán át szikkadni, majd 160 fokon sütőben 20-25 perc alatt süssük készre. Ha kihűlt, csak akkor szedjük ki a tepsiből.

Csokis szívek
Hozzávalók (kb. 50 darabhoz): 30 dkg liszt, 15 dkg hideg vaj, 15 dkg porcukor, 2 tojás, 4 dkg kakaó, 2 csomag vaníliás cukor, 1 tk. sütőpor, 10 dkg fehércsokoládé tortabevonó, 3 ek. csokoládéforgács. A cukrot, a vaníliás cukrot, a lisztet, a sütőport, a kakaót, a vajat és a tojást gyors mozdulatokkal összedolgozzuk, majd lisztezett deszkán 5 mm vastagságúra kinyújtjuk, kis szíveket szaggatunk belőle, melyeket sütőpapírral kibélelt tepsire rakunk. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 12-15 percig sütjük, ha kihűlt bevonjuk a fehér tortabevonóval és megszórjuk a csokoládéforgáccsal.

Fahéjas csillagok
Hozzávalók (kb. 60 darabhoz): 30 dkg darált mandula, 3 tojásfehérje, 1 tk. citromlé, 25 dkg porcukor, 1 tk. őrölt fahéj, néhány csepp rumaroma. Két tojásfehérjét a citromlével verjünk kemény habbá, majd adjunk hozzá 15 dkg porcukrot, a mandulát, a fahéjat, és gyúrjuk az egészet össze. Folpack közé téve nyújtsuk ki a tésztát, majd öt centiméter átmérőjű csillagformával szaggassuk ki, és rakjuk sütőpapírral bélelt tepsibe. Előmelegített sütőben, 180 fokon süssük kb. 12-15 percig. A megmaradt tojásfehérjét verjük fel, keverjük hozzá a megmaradt cukrot, a rumaromát, majd kenjük meg vele a csillagokat. 150 fokon kb. 20 percig süssük.

Gyömbéres golyók
Hozzávalók (kb. 30 darabhoz): 20 dkg étcsoki tortabevonó, 20 dkg puha vaj, 10 dkg porcukor, 10 dkg keksz, 15 dkg kandírozott gyömbér, 30 db kandírozott cseresznye. A tortabevonó csokoládét olvasszuk fel gőz fölött, majd hűtsük le. A vajat és a porcukrot keverjük habosra, a kekszet törjük apróra, a gyömbért daráljuk le. A kihűtött csokoládét, a kekszet és a gyömbért keverjük össze a cukros vajkrémmel, majd tegyük a hűtőbe. Ha kissé kihűlt fagylaltos kanállal dió nagyságú golyókat formázzunk belőle. Mindegyik golyó tetejére tegyünk kandírozott cseresznyét, és fogyasztásig tartsuk hűtőszekrényben.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!