Kerthelység

2008. ápr 30.

Hazai siker a történelem versenyen

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Immár 11. alkalommal rendezte meg a Bálint Márton Általános és Középiskola történelemtanára, Ősz Gábor és lelkes segítőcsapata azt a komplex történelmi versenyt, melynek legutóbbi megmérettetése márciusban volt a Munkácsy Mihály Művelődési Házban. A verseny témája, mint minden évben ezúttal is a középkori magyar történelem egy nemzetközileg is jelentős időszaka volt.

Idén a választás Károly Róbert magyar királyságára esett. A versenyben 16 csapat vett részt, amelyeket egy nehéz – kilencvenkilenc kérdésből álló – tesztfeladat megoldása után választottak ki a meghívott és a nevezett csapatok közül. A Magyarországról érkező csapatok mellett idén egy székelyudvarhelyi és egy komáromi iskola is részt vett a megmérettetésen. A szervezők mindig törekedtek arra, hogy a versenyen ne csak az anyaországbeli iskolák indulhassanak. Idén a döntőbe jutottak még Délvidék (Zenta) és Kárpátalja (Nagyszőllős) diákjai is, de a schengeni vízum magas költségei miatt nem tudtak eljönni a vetélkedőre. A versenyen idén is, mint minden évben a prominens zsűritagok között kapott helyet dr. Baják László, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa és dr. Tapolcai László, az ELTE tanára. A zsűri elnöke dr. Draskóczy István egyetemi tanár, az ELTE tanára volt.
A diákoknak a döntőben 18 feladatot kellett megoldaniuk, amelyek komoly próbára tették a tudásukat és kreativitásukat. Az indulóknak számot kellett adniuk többek között térkép- és oklevélismeretükről. A vetélkedő legnehezebb feladatai közé tartozott egy kiselőadás, amelyben a versenyzőknek Károly Róbert királyi tanácsa tagjának szerepében kellett egy adott témában társaikat meggyőzni. Szintén nehéz kihívásnak számított az oklevélírás, amellyel a király megajándékozza egyik hű vitézét hősiességéért.
A versenyt végül a Bálint Márton Iskola tanulóiból álló csapat nyerte meg, és csak az utolsó körben tudta megelőzni az előző két év (2004/2005 és 2005/2006) nyertesét, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum csapatát.

Beszélgetés Matsinhe Dénessel, a győztes csapat tagjával:
– Hányadik versenyed volt az idei?
– Az első olyan versenyem volt, amelyen versenyzőként vettem részt. A tavalyin szervezőként voltam jelen.
– Mi a véleményed a versenyről?
– A verseny tökéletes volt, de mivel nagyon fel voltunk készülve – szeptember óta heti kétszer két órát fordítottunk rá –, nagy baj nem érhetett.
– Hány fős csapatok indulhattak?
– A csapatok négy fővel indulhattak, de mi csak hárman voltunk, mert az egyik tagunk nem jött el. Igaz, volt egy olyan csapat is, ahol három gyerek is megbetegedett, így egy kislány képviselte az iskolát.
– Nagy versengés folyt azért, hogy valaki bekerülhessen a csapatba?
– Voltak jelentkezők, de a tanár úr tudta, hogy kiket kell kiválasztani.
– Mely feladatok voltak a kedvenceid?
– Mindegyik feladat érdekes volt, mindegyik rejtett izgalmakat, de nekem legjobban a kiselőadás tetszett. A feladatok egyértelműek voltak, egyikre se mondtuk, hogy megoldhatatlan.
– Jövőre is indulsz?
– Szeretnék, de annyi tehetséges fiatal van, hogy lehet, átadom a helyet.

Lapunk Ősz Gábortól megtudta, hogy a verseny döntőjébe jutott valamennyi csapat ugyanazt a felkészülési anyagot kapta meg, mindenkinek ugyanazok az internetes portálok álltak rendelkezésre. Így zárták ki a részrehajlást.
Verseny témája jövőre Szulejmán és kora lesz. A tervek között szerepel, hogy meghívnak egy középiskolát Isztambulból, ennek a szervezését már elkezdte Ősz Gábor. A fiatalokon múlik, mennyien jelentkeznek, hogy a mai világban ritkaságnak számító szellemi párbajt vívjanak egymással.

ng


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!