Kerthelység

2015. dec 20.

90 éves születésnaposaink köszöntése

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Szerző Aladárné – Öleljétek magatokhoz az elesetteket!

90. születésnapján köszöntötte Elek Sándor polgármester Szerző Aladárnét. Ildikó néni Budaörsön tanított az általános iskolában, és mint kiderült, tanára volt a polgármesternek is, így közös emlékeiket is felidézhették.

Bár egy három éve bekövetkezett baleset következtében sajnos Ildikó néni nehezen jár, mégis tele van optimizmussal. Még mindig hiányzik neki az iskola, a tanítványok, akikről nagy szeretettel beszélt. Talán kárpótolja őt három gyermeke és kilenc unokája, akik szerető figyelemmel veszik körül. Mindannyian megirigyeltük csodálatos szellemi frissességét, pironkodtunk, mert nem ismertük fel többek között Ady, József Attila és Kosztolányi  verseinek részleteit, amelyeket oly nagy átéléssel idézett nekünk. Igyekeztünk minden szavát elraktározni magunkban útravalóként. Sajnos nincs elég hely, hogy a másfél órás beszélgetés minden részletét elmesélhessem, de híven összefoglalja a címben is idézett sor, amit – azt hiszem – minden jelenlévő magával hozott a szívében erről a különleges találkozóról. Boldog születésnapot kíván a Kerthelyiség szerkesztősége!

Egervári Lászlóné Mester Margit

November 30-án Törökbálint polgármestere, Elek Sándor és Albert Gábor önkormányzati képviselő a 90. születésnapján otthonában köszöntötte Egervári Lászlónét. Margit néni családja körében, két fiával és két menyével együtt fogadta a vendégeket. A Margit néni által sütött pogácsa és a szintén saját készítésű, emlékezetesen finom meggyes-mákos rétes mellett emlékezett a család a régi napokra, amikor még Margit néni szülőfalujában, a palócföldi Ludányhalásziban éltek és dolgoztak a családi gazdaságban. Margit néni itt ment férjhez. Egy lányuk, és két fiuk született. A háború után a történelem viharai az Egervári családot sem kerülték el, és az államosítások után a család 1959-ben Törökbálintra költözött. Margit néni Budapesten, a textilgyárban kezdett dolgozni. Néhány évvel később megözvegyült, így egyedül kellett felnevelnie gyermekeit. Nagyon sokat dolgozott, de úgy látja, éppen ez a sok munka az, ami ilyen jó erőben tartotta, és tartja ma is. Minden nap hét órakor kel, szívesen tesz-vesz a kertben, hetente többször főz, és a lakását is maga takarítja. Nagyon büszke hét unokájára és egy dédunokájára. Örömmel vesz részt a gyerekek iskolai ünnepségein is, mint mesélte, legutóbb egy éve Lilla unokája szalagavatóján voltak, ami igazán emlékezetes maradt számára.
Bízunk abban, hogy Margit néni még sok ilyen örömteli napot tölthet együtt az unokáival. A Kerthelység szerkesztősége is szeretettel kíván boldog születésnapot!

Gattyán Józsefné Marika néni

Gattyán Józsefné Marika nénit kilencvenedik születésnapján köszöntötte Elek Sándor polgármester. Marika néni öt éve költözött Dunakesziről az Olajág Otthonba. Dunakeszin harminc évig dolgozott a Járműjavítóban, egyedüli nőként, a tekercselőben. A tekercselés nehéz munka volt, a hatvan kilós dinamókat nehéz volt mozgatni, így amikor első kisbabáját várta, már másik egységhez ment vissza dolgozni. Két gyermeke, öt unokája és nyolc dédunokája született. A Kerthelység szerkesztősége boldog születésnapot, jó egészséget kíván.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!