Törökbálint honlapján elolvashatja mindenki a köszöntő sorokat, amelyeket Elek Sándor polgármester Toma Mihályt, városunk kétszeres birkózó olimpikonját köszöntötte, aki a közelmúltban az Athénban zajló veterán világbajnokságon kötött- és szabadfogásban egyaránt ezüstérmet szerzett. A sportembert a most elért szép eredményről, és az idáig vezető útról is kérdeztük.

2015 - Athen

•    Mikor értesültél róla, hogy itthon már várnak az ünneplő barátok, kollégák?
Amikor leszálltam a repülőről, és hazafelé tartottam, hívtak, hogy be tudnék-e nézni a testületi ülésre, mert van egy téma, ami engem is érint. Igazi meglepetés volt, hogy a hazaérkezésem napján megköszöntöttek. Még oklevelet is kaptam. Nagyon jólesett az elismerés.
•    A mostani két szép fényes érem egy nagyon hosszú sorozat eddig legutolsó darabja. Számos világversenyen, köztük két olimpián is ott voltál.
Két olimpián szerepeltem, Montrealban szabad- és kötöttfogásban is indultam, Moszkvában csak kötöttfogásban, ott ötödik lettem.
•    Kezdjük az elejéről! A fiúk általában focistának, vagy bokszbajnoknak készülnek. Hogyan választottad éppen a birkózást? Hol töltötted a gyerekkorodat?
Békés megyében születtem, de Balatonfenyvesen nevelkedtem, ott jártam általános iskolába. Édesapám szerette volna, ha autószerelő leszek, de nem vettek fel a szakiskolába. Egy ismerős segítségével Szendrei Mária volt sífutó válogatott édesanyja segítségével már a következő évben szerszámkészítőnek kezdtem el tanulni Budapesten az öcsémmel együtt, aki a Fáy András szakközépben tanult. Édesapám finanszírozta az albérletünket és a megélhetésünket. Mi pedig igyekeztünk minél jobban tanulni, és mellette edzeni. A nagybátyánk Pataki János, aki a Vasas S. C. egyik alapító tagja volt, levitt a birkózó szakosztályba. Édesapánktól jó fizikumot örököltünk, már akkor jókötésű gyerekek voltunk, hiszen otthon kemény fizikai munkát végeztünk a magánfuvarozói vállalkozásunk kapcsán. Volt virtus, erő bennünk, és szerettünk birkózni is.

1980 moszkvai olimpia

•    Mit szólt ehhez az osztályfőnökötök?
Az már igaz, hogy a két legrosszabb, eleven gyerek voltunk az iskolában. A két Toma mindig benne volt minden balhéban. Aztán egy nap Fogarasi Misi bácsi látogatott le az ipari iskolába, és bokszolni hívott minket az MTK-ba. Lementünk az Öcsémmel, de a nagybátyám lebeszélt a bokszról, és inkább elvitt minket a Vasasba, a birkózók közé. Itt aztán szárnyakat kaptunk. Nagyon sok jó birkózó volt ott akkor, és nekünk nem volt más dolgunk, mint felfejlődni hozzájuk. Ez nagyon hamar sikerült is, bekerültünk a Vasas ifi csapatába.
•    Hogyan fogadtak az egyesületben a többiek?
1965-ben, 17 évesen kezdtem, ami elég késői indulásnak számít a birkózásban, de1966-ban már megvertem a magyar bajnokot a csapatbajnokságban az év végén. 1967-ben pedig már junior magyar bajnok voltam, és válogatott lettem az olimpiareménységek tornáján a lengyelországi Kosalinban.  Az öcsém is nagyon jól haladt, és mondhatom, nem nagyon szerettek bennünket, mert a súlyunkban kiszorítottuk a már befogadott haverokat. Teljesítményünket az edzőnk elismerte, és buzdított minket.
•    Mit gondolsz, minek köszönhető, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen sikeresek lettetek?
Nagyon jó alkatot örököltünk az édesapánktól, ehhez jött a kemény munka, amivel sikerült megalapozni az erőnlétünket, a technikát pedig az edzőknek, elsősorban Székely Pali bácsinak köszönhetjük. Édesapám rá bízott bennünket, azt mondta, legyen apánk helyett apánk, így is lett. Persze mi is tiszteltük, és mindent megtettünk, hogy teljesítsünk. Rossz gyerekek voltunk, de tisztelettudóak és törekvőek.  Talán ennek is köszönhető, hogy 1967-ben már megkaptunk egy kis szobát a Vasas épületében, ahol lakhattunk, és nem kellett fizetnünk érte. Hegedűs Csaba és a testvére voltak a szomszédaink.
•    Hogy alakult a pályafutásod a továbbiakban?
Az iskola után bevonultam katonának, ez alatt a Szondi SE-ben birkóztam. Leszerelés után is folytattam a sportot, és az olimpiára való kijutást tűztem ki célul. Ezért kezdtem el szabadfogásban is birkózni, és mindent megtettem a cél érdekében. Sikerült is bekerülnöm a válogatottba. Mindig igyekeztem tanulni a győzelemből, és a vereségből is. Nagyon sokat gyakoroltunk a testvéremmel, 1976-ban mind a ketten olimpikonok voltunk. Érdekes, hogy ezen az olimpián egyébként öt testvérpár is szerepelt különböző sportágakban.
•    Miért más egy olimpia, mint a többi világverseny?
Nagy élmény volt, hogy nem csak a birkózók voltak ott, így megismerhettünk mindenféle sportolókat a világ minden tájáról. Az eskütétel, az élet az olimpiai faluban, ahová mindenki azért jött, hogy az általa képviselt sportágban megméresse magát, és győzzön, ezek mind megismételhetetlen élmények.
•    Miközben a versenyekre készültetek, dolgoztál is a sport mellett, vagy profiként csak az edzés volt a feladatod?
A Vasasban kaptam sportállást, így teljes erővel az edzésre tudtam koncentrálni, de közben az öcsémmel együtt folyamatosan tanultunk. Elvégeztük a szerszámkészítői, illetve ő az autószerelői ipari iskolát, utána én beiratkoztam technikumba. Megszereztük a jogosítványt, és elvégeztük a vendéglátó-ipari technikumot is, mert gondoltuk, esetleg később jól jöhet. Mellette elkezdtük a kétéves bírói tanfolyamot, kétéves edzői tanfolyamot is végeztem, végül a Testnevelési Főiskola szakedzői képesítését is megszereztük.  Volt olyan év, hogy egyszerre három iskolába jártunk.
•    Melyik volt az utolsó világverseny, amelyen még aktív sportolóként vettél részt?
1981-ben Európabajnokságon, és VB-n is indultam. Mind a két versenyen negyedik lettem.
•    Egy igazi sportember nem lehet meg verseny nélkül? Ezért birkózol most is?
Soha nem hagytam abba teljesen a sportot, bár az öcsém négy évvel ezelőtti halálát nehezen dolgoztam fel. A veterán válogatottnak az edzője is vagyok egyben. A mostani verseny Athénban volt, és nagy élmény volt újra a szőnyegre lépni. Nem sok hiányzott a győzelemhez, de így is elégedett vagyok, és örülök az eredménynek.
•    A sporteredményeid mellett büszke lehetsz a családodra, a munkádra is.
Büszke is vagyok. Sajnos az első feleségem korán meghalt, és nem gondoltam családalapításra, de Andrea, a második feleségem mindenképpen szeretett volna gyerekeket. Így most van két nagyszerű lányom. Hosszabb ideje a saját vállalkozásomban dolgozom, melegburkolással foglalkozunk, és nem panaszkodhatom. Tíz éve költöztünk ide Törökbálintra. Nagyon szeretek itt élni. Befogadtak, és én is igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni a közösség érdekében, ezért is vállaltam feladatot a helyi FIDESZ szervezetben, és külsős tagként az Önkormányzatban is. Büszke vagyok rá, hogy a most elért eredménnyel tovább öregbíthettem városunk hírnevét!

Lapzártánk után érkezett a hír, hogy Toma Mihályt az Év Veteránbirkózójának választották. Az elismeréshez szívből gratulálunk!

Nyíri Erzsi