Kerthelység

2013. szeptember havának archívuma

2013. szept 22.

Nyár a Családsegítő Szolgálatnál

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Pszichológus, jogsegély, mediáció, álláskeresés – minden törökbálintinak!
A járási rendszerre való átállással teljesen megváltozott környezetben kell dolgoznia a Segítő Kéz Szolgálatnak, hiszen az új rendszerben Törökbálint az Érdi kirendeltség alá tartozik, így a Szolgálat munkatársainak újra kellett építeni a felettes hatóságokkal és együttműködő szakintézményekkel kialakult kapcsolatrendszerét. Ezzel párhuzamosan természetesen folyamatosan működtek
a már jól bejáratott szolgáltatások. Hasonlóan [...]

2013. szept 22.

70 éves a „Csipkedős Julimama”

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Közel harminc éven keresztül dolgozott dadaként, az először „3. számú” óvodának, később „Bóbita óvodának” nevezett intézményben Fábián Sándorné, Julika néni. Augusztusban 70. életévét betöltő dadus a mai napig nagy szeretettel beszél a kezei közül kikerülő gyerekekről, akik közül többekkel még a mai napig is tartja a kapcsolatot.

2013. szept 22.

Baka Györgyi új verseskötetének bemutatója

Írta: admin Kategória: KULTÚRA

Ünnepi Könyvhét 2013
A százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár szervezésében került sor Baka Györgyi új, válogatott költeményeit tartalmazó kötetének bemutatójára. A számos érdeklődőt vonzó eseményen Hajdu Ferenc író beszélgetett a költőnővel.

2013. szept 22.

A kulcs a szív tisztasága

Írta: admin Kategória: Olajág

A tiszta szívű ember arról ismerszik meg, hogy a rászorulókat és nyomorultakat keresi föl, de közben nem ítélkezik a gazdagok és hatalmasok fölött. Az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztának maradni a világtól.

Címkék:

Az ember tekintete sok mindent elárul. Hiába érkeztem Várhalmi Ernőhöz abból az alkalomból, hogy most ünnepelte kilencvenedik születésnapját, már találkozásunk első perceiben úgy éreztem, hogy ez csak valami tévedés lehet. Ez az élénk szempár egy fiatal emberé. Beszélgetésünk csak megerősített ebben, és a vele való találkozás, beszélgetés igazi élmény volt számomra. A TTC vívó szakosztályának [...]

2013. szept 22.

A Grossturwaller Achte idén is bejárta az országot

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Ebben az évben is sikert sikerre halmoz a Grossturwaller Achte női csapata (Horváth Sándorné, Megyaszai Zoltánné, Pajor Andrea, Rothauszky Györgyné, Vokány Erika) Hihetetlen akaraterővel és kitartással hódítják meg az ország egyre több települését jókedvű előadásaikkal.

2013. szept 22.

Süβenben jártunk

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Idén, immár hatodik alkalommal járt Törökbálint Város képviseletében állandó főzőcsapatunk a Süβeni Stadfest rendezvényén. Érkezésünk napján Templomi koncerttel kedveskedtek a vendéglátók, amelyen a Törökbálinti Ifjúsági Önkormányzat Tagjaival közösen vettünk részt.

2013. szept 22.

Nemzeti Dohánybolt nyílt a Bánfi Centrum Üzletházban

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Egy régi trafik új köntösben
Július elsején újra megnyílt a régi Bánfi Trafik. A nagy múltú üzlet Nemzeti Dohányboltként fog üzemelni az elkövetkező években, követve a hagyományokat, amelynek gyökerei 1919-ig nyúlnak vissza. A részletekről a Bánfi Centrum tulajdonosait, a Bánfi házaspárt kérdeztük.

2013. szept 22.

Varázslatos zenei utazás

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Templomkerti Koncert
Varázslatos zenei utazás címmel kerül megrendezésre idén a törökbálinti Templomkerti Koncert, amelyen a Kék Duna Koncert Szalonzenekar, sztárvendégek és győztes versenytáncosok lépnek fel.
A koncertről Berki Sándor hegedűművésszel, a zenekar vezetőjével és Fábik Istvánnal beszélgettünk.

A Marcipán Tánc és Fitnesz Sportegyesület ismét gyönyörű eredményekkel tért haza a június 15-17. között megrendezett szerbiai IFBB Gyerek Fitnesz Világbajnokságról.


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!