Kerthelység

2010. október havának archívuma

2010. okt 31.

Solti Ádám vokálegyüttese az X-Faktor döntőjében

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Hajrá Non Stop!
A nyár utolsó napjaiban sok diák siratta a nyári szünetet, de volt mivel vigasztalódni, hiszen augusztus 28-án az első adással kezdetét vette az év nagy durranása, az RTL Klub csatornáján az X-Faktor című tehetségkutató műsor, amely a világ 26 országa után garantáltan felforgatja a hazai könnyűzenei világot is.

Törökbálint egyik legpatinásabb, leggazdagabb hagyományokkal rendelkező civil szervezete a nyugdíjas klub, amelynek tagjai szinte minden városi fórumon képviseltetik magukat. Nem múlhat el úgy egyetlen jelentősebb városi esemény, hogy ne találnánk ott őket a szervezők vagy a résztvevők között. Mindig biztosan lehet rájuk számítani.

2010. okt 31.

Bérmálás Törökbálinton

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Több mint ötven fiatalnak és felnőttnek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök szeptember 19-én a törökbálinti Római Katolikus Templomban.

Címkék:

Idősek Világnapja
Október 1-je világszerte az idősek napja. Erre készülve Törökbálint önkormányzata, immár hagyományosan, a Munkácsy Mihály Művelődési Házban köszöntötte városunk időseket tömörítő civil szerveződéseinek képviselőit, valamint az Idősügyi Tanács résztvevőit.

2010. okt 31.

Nem hiszem a halált…

Írta: admin Kategória: Olajág

Nem hiszem a halált
Lépteim a földön.
Mérem a világot.
Halottaim őrzöm,
Téli, nehéz álmot.
Elevenné költöm
A dér-valóságot,
Míg magamra öltöm
A mulandóságot.

Címkék:

Kálmán Flórián Törökbálintról indult meghódítani a világot. Hónapokat töltött egzotikus országokban, de jelentős sziklamászó és kerékpáros múlt is áll mögötte. Mozgalmas életének pillanatairól beszélgettünk vele.

2010. okt 31.

Dirndli ruhák a kifutón

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Grossturwaller Achte
A szeptemberi szüreti bál egyik színfoltja volt a Grosturwaller Achte csapatának rendhagyó divatbemutatója. A különleges, a sváb népviselet jegyeit viselő, ugyanakkor a hétköznapokban vagy éppen ünnepeken is viselhető szebbnél szebb ruhákat törökbálinti hölgyek mutatták be. A heti rendszerességgel megtartott tánc- és ruhapróbáknak, valamint a résztvevők lelkesedésének köszönhetően a produkció mostanra igazi profi bemutató lett, [...]

2010. okt 31.

V. Budaörsi Kistérségi Fesztivál

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Idén is csatlakozott Törökbálint városa – a Munkácsy Mihály Művelődési Ház közreműködésével – az immár ötödik Budaörsi Kistérségi Fesztiválhoz.

2010. okt 31.

Gyukics Gábor: A remete többes száma

Írta: admin Kategória: KULTÚRA

Aligha tűnik újszerűségnek, hogy az ember mindig egyedül van. Kissé fura szóhasználattal említhetnénk „önmagában”-t is (az ember mindig önmagában van…), ám ez csupán biológiailag lenne kereken értelmezhető és állandóan helytálló megállapítás.

Címkék:

A HÉV rövid története úgy, ahogyan azt a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE)  megírta, és amely egyesület a BKV Rt. támogatásával 2004. július 23-án, a törökbálinti HÉV megindulásának 90. évfordulóján az alábbi szövegezésű (fotókat is tartalmazó) plakátot ragasztotta ki a 41-es villamos aznap közlekedő járműveire.


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!