Kerthelység

2010. április havának archívuma

Az egyre növekvő számú válások tükrében mindinkább fontossá válik, hogy tisztában legyünk azzal, hogyan jogszerű a kiskorú gyermek külföldre vitele. A jogi útvesztőben állandó jogi szakértőnk, dr. Moravcsik Krisztina ügyvéd segít tájékozódnunk.

Hosszú távon megéri…
„A felfedező út nem
az új tájak keresésében rejlik, hanem az új nézőpontokban.”
(Marcel Proust)

2010. ápr 30.

A jegyző válaszol

Írta: admin Kategória: Fogyasztó és állampolgár

A környezet tisztán tartásával kapcsolatos szabályok
Tisztelt Lakosság!
2010. április 1-jétől az ¼ m3-t meg nem haladó tömegű építési törmelék elhelyezése ingyenes és helyszíne – a  szennyvíztisztító telep mellett található – hulladékudvar, időpontja: hétfői munkanapokon 7–15 óráig.

2010. ápr 30.

Virágvasárnap

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK| INTERJÚ

Egy hét múlva húsvét. Rádöbbenünk, hogy a nyuszi még nem vásárolta meg a csokitojásokat és hátra van az ablakmosás is. De persze mindezt a következő napokban kell majd elvégeznünk, hiszen virágvasárnap a templomban a helyünk. Együtt ünnepeljük, hogy Jézus bevonul Jeruzsálembe bojtos fülű szamara hátán, és a nép ujjongva ünnepli őt.

2010. ápr 30.

Húsvéti családi nap a Tóparkban

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Április 4-én, húsvét vasárnapján ismét benépesült a törökbálinti tó partja. A tulajdonos Tópark és a Városfejlesztő Zrt. közös szervezésében családi napra várták a város apraját és nagyját.

2010. ápr 30.

Sokoldalú segítség

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Húsvét előtt ismét vendégségbe hívtak bennünket a Családsegítő Szolgálat munkatársai. A szépen terített asztal mellett immár ismerősként köszönthettük az idős vendégeket, akiket a szolgálat rendszeresen vendégül lát. Ez jó lehetőség az egyedül élő, nehezen kimozduló embereknek, hogy találkozzanak ismerőseikkel, hiszen a szolgálat munkatársai mindenkiért elmennek autóval, és ebben többször segítettek már a Városőrség tagjai is.

2010. ápr 30.

Tóth József – Május

Írta: admin Kategória: KULTÚRA

Már megint a szerelem?
Vagy a részegült tavasz csődít rám
Újabb férfi-gondokat?
Ki hiszi el nekem, hogy nem vagyok rossz,
Se rosszabb a többinél,
Csupán sejtjeim lázadása ez,
A beletörődhetetlen megsemmisülés
Gondos elrendeződése ellen?
A tudat sejti, nem rosszul,
Csak magamra szabott gyengeségemet,
Mert pezsdül az anyag, amiből gyúrva vagyok,
S félek, hogy ilyenkor májusban,
Visszaél vele.

2010. ápr 30.

Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat

Írta: admin Kategória: Olajág

Jézus föltámasztásával Isten föltárta az örök élet kapuját. A húsvéti örömhír ellene mond életünk több tapasztalatának. A hívő ember mégis elfogadja, mert olyan hiteles tanúvallomásokkal és nyomós indítékokkal rendelkezik, amelyek számára még a fölfoghatatlant is elfogadhatóvá teszik.

Címkék:

2010. ápr 30.

Szimbiózisban a természettel

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Mint azt már megszokhattuk, a Környezetvédelmi Oktatótábor Egyesület és a művelődési ház ismét nagyon érdekes ismeretterjesztő előadással várta az érdeklődőket március 24-én. A beszélgetés nyitányaként dr. Hajós Béla nyugalmazott vízügyi államtitkár adott átfogó képet a magyar gyógyvízkészletek felhasználásának múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről. Ezután került sor a meghívott előadó, Horváth Tihamér, a Kehidakustányi Termálfürdő cégtulajdonosának [...]

2010. ápr 30.

Újra Környezetvédő Tábor

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Tegnap volt karácsony, ma már a húsvéti locsolkodásról is múlt időben beszélünk, holnap pedig itt a nyár, kezdhetünk tervezgetni. Ha pedig nyár, akkor táborozás! Akinek még nincs ötlete, annak figyelmébe ajánljuk a Környezetvédő Oktató Tábor Egyesület idén is megrendezésre kerülő nyári táborát.


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!