Kerthelység

2008. december havának archívuma

2008. dec 15.

Rosa Canina – a Sub Rosa zenekar első lemeze

Írta: admin Kategória: INTERJÚ| KULTÚRA

Aki  egy kicsit is odafigyel Törökbálinton a kulturális eseményekre, annak nem cseng idegenül a Sub Rosa név. A zenekart – a név ugyanis egy zenekart takar – Starzynski Zsolt alapította 1999 áprilisában. Az alkalmi társaságnak indult együttes annyira belemelegedett a munkába, hogy a zenekarvezető úgy gondolta, több is van a „bennük”, mint egy-két koncert, ezért [...]

Pár éve költözött Törökbálintra Geiger Lajos, a Magyar Állami Operaház basszbariton énekese, aki idén az operaház kilenc premierjéből ötben énekel. A fiatal énekessel az új darabokról, a kezdetekről, a karrierről és a család fontosságáról beszélgettünk.

Címkék:

2008. dec 15.

Pirula hétköznapi bánatokra

Írta: admin Kategória: KULTÚRA

Budaörsi Játékszín – színház a szomszédban
„Nem csak kenyérrel él az ember.” Gondoljunk erre akkor is, amikor a közelgő ünnepek előtt azon tanakodunk, mit is vegyünk ajándékba a feleségünknek, férjünknek, barátunknak vagy éppen az anyósunknak! Van egy ötletem azok számára, akik idén a szokásos „meglepetések” helyett valami igazán személyre szóló figyelmességgel szeretnék megörvendeztetni szeretteiket.

2008. dec 15.

Erdélyi táncház

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Míg az előző évben az ételek, idén a zene és a tánc volt a témája az Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesületének délutánján.

2008. dec 15.

Elekes Gyula kiállítása

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

„Ha olyan valakinek akarnám elmagyarázni, melyek Elekes Gyula művészetének legjellemzőbb vonásai, aki sohasem látott tőle eredeti alkotást, azt ajánlanám, lapozzon föl egy szkíta művészetről szóló képeskönyvet, aztán vegyen elő egy magyar népművészetről szólót, és keresse a két könyv képkínálatában a közös vonásokat” – írja Pap Gábor művészettörténész Elekes Gyula tűzzománcművészről, az első határon túli művészről, [...]

2008. dec 15.

Rendhagyó reneszánsz tanóra

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Rendhagyó tanítási órát tartottak november utolsó péntekjén a Zimándy Ignác Általános Iskola tanárai és diákjai az iskola tanulóinak.

2008. dec 15.

Csillagmesék: A BAK

Írta: admin Kategória: • Csillagmesék

Tudtod, mi a hasonlóság a hópelyhek és az emberek között? Az, hogy nincs köztük két egyforma. Mind egyszeri és megismételhetetlen. Szerencsések, akik olyan országban születtek, ahol van igazi tél, van hó és jég, és persze meleg ruha. Ha a születésnapod a nagy ünnepek és a nagy havazások idejére esik, akkor te a Bak szülötte vagy [...]

2008. dec 15.

Mestersége: Szinkulics Ági

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Először nem is tudtam, hogyan nevezzem azt a mesterséget, amit Ági képvisel. Régebben talán a „népművelő” kifejezés illett volna a legjobban arra a sokrétű, hihetetlenül változatos munkára, ami Ági személyét ismertté tette az egész városban.

2008. dec 15.

A város disznója

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Egyesületek Napja
Évek óta hagyomány Törökbálinton, hogy a település vezetői december első szombatján megköszönik a helyi civil szervezetek és egyesületek egész éves munkáját. Az immár hetedik alkalommal megrendezett Egyesületek Napjának legkiemelkedőbb eseménye a falu disznójából a város disznójává lett állat levágása, feldolgozása és a disznótoros elfogyasztása.

2008. dec 15.

Sziget

Írta: admin Kategória: KULTÚRA

ORPHEUSZ-KÖNYVEK
Az eredeti háromkötetes edíció szöveghű kiadása
A kiadó produktumai közül nem ez a legfrissebb darab, tartalmát tekintve pedig végképp nem az. Az ajánlói szándék mégis e kötetet kínálja most az olvasónak, remélve, hogy ennek oka a következő sorokból kiderül.

Címkék:

Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!