Kerthelység

A ‘Fogyasztó és állampolgár’ kategória archívuma

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az év első hónapjában településünkön a következő időpontokban és helyszíneken számíthatunk sebesség-ellenőrzésre.

Tisztelt Törökbálinti Lakosok!
Törökbálint belterületén az Önkormányzat megbízásából 2012-ben felülvizsgálatra került a forgalmi rend. Ennek eredményeként új forgalmi szabályozás készült, amely a település szinte összes utcáját érinti.A forgalmi rend változása első ütemben csak a Kerekdomb utcát és környékét érintette, most a második ütemben a város teljes területen életbe lép.

2013. nov 05.

Autóból loptak, keressük őket!

Írta: admin Kategória: • rendőrségi felhívás

Bűncselekmény elkövetőit keresik a budaörsi rendőrök. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövetők 2013. szeptember 26-án 12 óra körüli időben egy budaörsi áruház parkolójában- lezárt állapotban- hagyott személygépkocsit kinyitottak és a csomagtérből eltulajdonítottak egy táskát, amiben a sértett személyes [...]

2013. nov 05.

Fiatalok törtek be

Írta: admin Kategória: • rendőrségi felhívás

Egy 15 éves fiút gyanúsítottként hallgattak ki a budaörsi rendőrök, miután 13 éves társával együtt betört egy törökbálinti családi házba.
A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 15 éves törökbálinti fiú ellen.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított nyomozást lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az ismeretlen elkövető 2013. október 3-án hajnali 1 óra és 6 óra 45 perc közötti időben bement egy törökbálinti családi házba és onnan ékszereket, karórákat, valamint laptopot tulajdonított el.

A Pest-megyei RFK közlése szerint november hónapban, a következő helyeken számíthatunk sebesség-ellenőrzésre városunkban:
2013. november 3., vasárnap 12.00-14.00 - Hegyalja utca
2013. november 5., kedd 11.00-13.00 - Dózsa György utca
2013. november 5., kedd 10.00 - 12.00 - Raktárvárosi út
2013. november 9., szombat 11.00 - 13.00 - Szent István utca
2013. november 12., kedd 11.00 - 13.00 - Bajcsy-Zsilinszky [...]

Törökbálint Város Önkormányzatának Képviselő-testülete csatlakozott a 2014. évi Bursa Hungarica felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat rendszerhez.

Tisztelt Lakosság!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2011. (III. 25.) önkormányzati rendelete alapján elindul az őszi zöldhulladék gyűjtése. Az őszi gyűjtési időszak 2013. október 15-től november 15-ig tart.
A vágott füvet, lágyszárú növényeket, lombot a “törökbálinti zöldhulladék” egyedi jelzésű műanyag zsákban, a gallyat, nyesedéket pedig az egyedi kék-zöld műanyag kötözőzsinórral kötegelve kell az ingatlanok [...]

Tisztelt törökbálinti Lakosok!
Törökbálint belterületén az Önkormányzat megbízásából 2012-ben felülvizsgálatra került a forgalmi rend.
Ennek eredményeként új forgalmi szabályozás készült, amely a település szinte összes utcáját érinti.

Tisztelt Törökbálinti Lakosok!
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön egy gyenge front hatására átmenetileg gyengül ugyan a nappali felmelegedés, de a következő napokban egyre melegebb időre számíthatunk. A hétvégén és jövő hét elején tetőzik a hőség.


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!